Bombázásért két hét szabadság…

Debrecen – … avagy miért Kun Bélának köszönhetjük, hogy megszületett Szipál Márton?

A hetven évvel ezelőtti bombázás a Debreceni Törvényszék akkori épületében (a mai Iparkamara utcán) is pusztítást végzett, a Petőfi téri járásbíróság épülete pedig a földdel vált egyenlővé. Többek között e mozzanatokról is megemlékeznek azon a bíróságtörténeti kiállításon, mely az elmúlt héten nyílt a Debreceni Törvényszéken. A Jogszolgáltatás Debrecenben címmel bemutatott gyűjteményben több évszázad helyi bíróságtörténeti tárgyi és írásos emlékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Széchenyi utcán.

A szeptember 17-ei megnyitónak érdekes színfoltja volt, amikor Debrecen világhírű vagabond fotóművésze, Szipál Márton is megosztotta emlékeit a hallgatósággal.

Az idén kilencvenesztendős alkotó felidézte, hogy édesapjának gyönyörű műterme volt Debrecenben, amelyet később át akart adni neki, de Szipál Márton, mint fogalmazott, befogta a fülét, mert inkább lett volna kéményseprő, mint fényképész.

– Elmentem hát repülősnek a repülőtiszti iskolába. Aztán hallottam a hírt, hogy akit lebombáztak, az kap két hét szabadságot. (…) Haza is jöttem, és láttam, hogy az állomás teljesen le van bombázva. Hát, mondom, akkor tudok vinni papírt, mert ha nem vittem volna papírt, akkor becsuknak. Ahogy jöttem visszafelé gyalog az állomásról, néztem, hol a bombázás, mivel az állomáson kívül semmi nem volt lebombázva. Egyetlen ablak sem volt betörve, és már lelkiismeret-furdalásom volt, mikor annak izgultam, hogy bár minket is egy kicsit lebombáztak volna… Elérkeztem gyalog a Szent Anna utca sarkára. A mi házunk a másik oldalon volt – s ránéztem. Porkupacot láttam. Egy tégla nem maradt meg! (…) Egy zoknim nem maradt! – sorolta a művész, hozzátéve: – A bombázás előtt bejött a házigazda, és azt mondta, nyugi, ez a városban a legbiztonságosabb óvóhely. Abban a pillanatban nagy dörrenés hallatszott, elaludtak a villanyok… Hál’istennek, senki még csak meg sem sebesült. Úgyhogy volt egy olyan kis belső érzésem, hogy megkapom a papírt…”

HBN

Élőszóval

De hogy jön a képbe Kun Béla?

„Azt, hogy én megszülettem, tulajdonképpen Kun Bélának köszönhetem. Az apám hadifogságban volt kinn Oroszországban, és ők ott Kun Bélával haverok voltak – de ott egyébként mindenki haver volt. Kun Béla meg tudta győzni gróf Károlyit, hogy kommunista legyen, de az apám utálta a politikát. Úgyhogy, amikor az apám hamarabb hazajött – akkor még Kun Béla kinn maradt –, és hallotta Budapesten, hogy Kun Béla jön haza, ő gyorsan kereket oldott, nehogy berakja a minisztériumba, vagy valamilyen pozícióra rádumálja. Így aztán elment Sárospatakra, és megismerte édesanyámat. Ő gyönyörű nő volt (ezért vagyok én is ilyen jóképű). Sárospatakon esküdtek meg, ott volt az első műterme, utána leköltözött Szolnokra, végül pedig Debrecenben kötött ki…”