Somnakaj – lenyűgöző összművészeti performansz

Egy „hídépítő” darab, mely híven reprezentálta a roma kultúra sokszínűségét, gazdagságát.

Nemrégiben a debreceni közönség is megtekinthette az első roma etnoballadát, melyben a hazai zenei élet nagyágyúi – Falusi Mariann, Szakcsi Lakatos Béla, Rácz Kati – is színpadra léptek. A Somnakaj című sorsjátékot – az egykori adys diák – Szabó Máté rendezte, a címszerepben teátrumunk ifjú művésznőjét, Szakács Hajnalkát láthattuk-hallhattuk.

„Elmenekültek” a magyarok

A produkció budapesti ősbemutatója előtt (2014. 03. 19.) Szakcsi Lakatos Béla az MTI-nek így nyilatkozott: „a darab hozzájárulhat a cigányságot érintő társadalmi problémák enyhítéséhez azáltal, hogy hidakat épít magyarok és cigányok között.” Az elképzelés részint meg is valósult, köszönhetően a sokszínű zenei betéteknek, a jeles alkotógárdának (Müller Péter Sziámi, Szabó Máté, Boban Markovic, Szakcsi Lakatos Béla, Szirtes Edina Mókus), ismert előadóknak (Falusi Mariann, Rácz Kati, Kovács Áron), s egyáltalán annak a hihetetlenül sokszínű, felkavaró, igényes zenének, mely híven reprezentálta a roma kultúra gazdagságát. Azonban azt is meg kell említenünk, hogy sajnos maga a – Mészöly Gábor műve alapján, Müller Péter Sziámi által színpadra írt – történet kissé vérszegényre, fantáziátlanra sikeredett, így nem sokat tett hozzá a Szakcsi által megfogalmazott nemes koncepció megvalósításához. A sztori ugyanis meglehetősen egyszerű, időnként erőltetetten didaktikus – roma rapperek kiabálják a mikrofonba: „A tudás a hatalom!… stb. –, irrealisztikus és konfliktusmentes, hiszen a romákat alapból szegregáltan ábrázolja (a fehér magyarok „elmenekültek” a faluból), ráadásul csak a zenész cigányokra reflektál.

A történetben a fiatal, tehetséges cigánylány, Somnakaj (Szakács Hajnalka) megszökik a falujából – ahonnan, mint kiderül, a Doktornő (Falusi Mariann) kivételével már az összes nem roma elköltözött – hogy felvételizzen a budapesti színművészetire, és, hogy, hogy nem, már az intézmény bejáratánál megismeri élete párját (Horváth Kristóf), aki persze azonban felismeri a lányban rejlő zenei értékeket, és híres énekesnőt csinál belőle…

A zene, a látvány hangsúlya

Szabó Máté rendezőként mindent kihozott, amit csak lehetett a meglévő alapanyagból, s mivel vélhetően ő is felismerte, hogy a cselekmény igen gyenge lábakon áll, a fő hangsúlyt – helyesen – nem a karakterek kidolgozására vagy a szereplők egymás közötti interakcióira helyezte, hanem a zenére és a vizualitásra.

S minden bizonnyal a népes szereplőgárda okán döntött a frontális térszervezés mellett, mely egyfelől jó döntésnek bizonyult, hiszen egyszerre volt így látható a színpad két oldalára ültetett zenekar a vokalistákkal, a Duna Művészegyüttes táncosai, valamint a szereplők. Másfelől viszont ez egy idő után unalmassá vált, vagy talán csak a pergő ritmusú zenék miatt vártunk valami Kusturica-féle őrült forgatagot a színpadon?

Különlegesen, festményekből

A látványért felelős Erkel László Kentaurnak látszólag nem sok dolga akadt a produkcióban (a díszlet többé-kevésbé a már említett emelvényekből, illetve néhány függönyből áll), hiszen a színpadot leginkább koncerttérként használta. Igaz, a háttérben vetített képek mindegyike jól illeszkedett a performanszhoz, s különös hangulatot sugároztak Szentandrássy István roma festőművész alkotásai.

Az elképesztő Sanyi tata

Megtalálta a szerep Szakács Hajnalkát (Somnakaj), aki üdeségével, belülről (is) fakadó bájával, csodálatos énekhangjával ihletetten játszott önmaga és mindannyiunk legnagyobb örömére! Nagyot alakított a két popnagyasszony, Falusi Mariann és Rácz Kati, és tetszett Kovács Áron vagány rocker figurája is. A legautentikusabb szereplő azonban a Sanyi tatát játszó Balogh Lajos volt, aki elképesztően tud énekelni, s ráadásul jól hozta a cigány közösség meghatározó személyiségét (is).

S mivel a cselekménybeli hiányosságért gazdagon kárpótolva lettünk zenei téren, azt gondolom, összességében páratlan élménnyel gazdagodva, feltöltődve mehettünk haza.

HBN- Hassó Adrienn