A hatalom konfliktusa a művészettel

Debrecen - Varsói színház mutatta be Spiró György drámáját – a Deszka Fesztiválon felirattal láthattuk az alkotást.– Az imposztor szerintem az egyik legjobb drámád – mondta Háy János drámaíró Spiró Györgynek az előadás másnapján tartott szakmai beszélgetésen. Spiró így reagált: olvasva jó, de ­játszva nem megy át a rivaldán, s ez az én hibám. Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója közbevetette: én kétszer láttam, nekem működött. Árkosi Árpád cáfolt, mondván, ő kétszer rendezte, s nem működött. A nevetésbe torkolló vita után folytatták, miért igen, miért nem. Spiró szerint Ráckevei „romlott néző”, színészként ül a nézőtéren is, az átlag nézőnek azonban meg kell magyarázni (s ez a darabban meg is történik), mi zajlott a háttérben.

Huszonnyolc éve

A tudósítás folytatása előtt rögzítsük, hogy Spiró György egykor a Katona József Színház felkérésére írta a Major Tamásnak (1910–1986) szánt, és egyben róla szóló darabot, amelyet először 1983-ban mutattak be Zsámbéki Gábor rendezésében, és ötvenszer adták elő. (Azóta számtalan bemutatót megért itthon és külföldön.) A dráma főszereplője Wojciech Bogusławski, 250 évvel ezelőtt ő alakította meg a Lengyel Nemzeti Színházat. A jubileumi évet januárban Spiró e darabjával nyitotta meg a Varsói Drámai Színház. Az előadás rendezésére Máté Gábort, a Katona József Színház jelenlegi igazgatóját kérték fel. Ezt a produkciót láthatták a Deszka nézői március 19-én Debrecenben.

A hatalom beleszól

Végtelenül leegyszerűsítve foglaljuk össze a mű történetét, melynek helyszíne a cári Oroszországhoz tartozó Litvánia. Az 1810-es évek második felében a Vilna nevű kisváros lengyel kisebbsége a nemzeti létet már csak a színházban élheti meg. A hatalom azonban a műsorpolitikába is beleszól, mindenki retteg, a fennmaradás is veszélyben forog. A csőd szélén álló színház igazgatója Lengyelországból az öregedő sztárszínészt, Bogusławszkit hívja meg a Tartuffe címszerepére. Özönlik a közönség, az előadást megtekinti a cár nagy hatalmú képviselője, a Gubernátor is, aki a szünetben meghívja páholyába a színészóriást. Meglepetésére a színész azzal vádolja meg az egyik fiatal (a hatalom követét játszó) kollégáját, hogy az utolsó felvonásban késével fel akarja hasogatni a díszletben megjelenő cári portrét. A fiatal színészt letartóztatják, így zavar támad a színpadon, amikor be kellene lépnie. A helyzetet egy merész, kétértelmű monológ rögtönzésével menti meg Bogusławski. A hatás nem marad el, a Gubernátor dühében kirohan az előadásról, a közönség pedig nevet, mert érti az üzenetet.

A mű egyrészt a színházi alkotás folyamatáról, valamint a kivételes tehetségű színészről, ám öntörvényű, akarnok személyiségről, másrészt a művészet és a hatalom konfliktusáról szól.

Az eredeti bemutató kapcsán György Péter esztéta így írt: „Bogusławski figyelme végső soron arra irányul, hogy olyan helyzetbe hozhassa önmagát és a többieket egyaránt, ahol felmutathatja nekik az igazságot vagy annak riasztó hiányát, még ha sokkal nagyobb áron és kényelmetlenebb módon, mint azt akármelyikük is szeretné.”

Próbanapló

Mint egy másik „deszkás” beszélgetésen elhangzott, Máté Gábor nem örült a rendezésre szóló felkérésnek, mert „a lengyel színészekkel nem könnyű, többen megbuktak már velük” – fogalmazott. (E munkájáról bővebben olvashatunk a Színház című folyóirat márciusi számában megjelenő Próbanapló című dolgozatában.) Maga is megtapasztalta, hogy a lengyel színészek nagyon felkészültek, egymás után komplex szerepelemzésekkel álltak elő.

A főszerepre kiválasztott Witold Debickiről azt mondta: ha valaki színészként partnerről álmodik, ő köztük van. Debicki pedig élete legszebb castingjának (színészválogatás) nevezte azt, amit Máté Gáborral megélt. „Pedig furcsa volt. Ilyeneket kérdezett: népszerűnek tartom-e magam, iszom-e, cigizek-e, milyen a viszonyom a nőkhöz.” – Arra voltam kíváncsi, milyen fény csillan a szemében, amikor ezekről beszél – jegyezte meg a rendező.

- Szabó Katalin -