Nyíltan beszél a Terápiás Házról az egyik ott dolgozó pszichiáter

Debrecen - Sok dolgot félreértelmezett az ombudsman jelentése a Terápiás Ház pszichiátere szerint.

– Minden kérdésre nyíltan válaszoltunk, maximálisan együttműködtünk az ombudsmani hivatal embereivel. Úgy éreztük, értik, látják: nem könnyű körülmények között, nem hibátlanul, de igyekszünk tisztességgel, emberséggel végezni a dolgunkat. Reméltük, hogy a rendszerszintű problémákat közvetítik majd. A jelentést elolvasva csalódottak voltunk, abból alapvető értelmezési ellentmondások tűntek ki – mondta dr. Samu Erzsébet, a Debreceni Terápiás Ház pszichiátere, aki cikkünk megjelenése után fordult hozzánk. Nyugdíjazás előtt állóként vállalta, hogy megszólal, tartva attól, hogy az ügy árt a lakóknak (betegeknek) és dolgozóknak egyaránt és tönkreteszi az alapvetően nyugodt, jó légkörű intézményt.

A doktornő nem tagadja a vizsgálat ténybeli megállapításait, de azok értelmezését vitatja - mint ahogyan azt is, megfelelő képet lehet-e alkotni az intézmény működéséről egyetlen ott töltött nap alatt. Elmondta: a betegeket felháborította, amit sajtóban olvastak és keresik a módját, hogyan állhatnak ki véleményükkel a dolgozók mellett.

Jobb mint kint élni

– Az ombudsman „fogva tartási helynek” tekinti az intézményt, ami a betegeink számára otthon, menedék – mondta Samu Erzsébet. – 1989-ben kezdtem itt dolgozni. Akkoriban még sok lakó akarata ellenére került ide. Csakhogy időközben az életkörülmények jelentősen nehezedtek. A pszichiátriai betegek mindig is kisjövedelműek voltak, a többségük nagyon szegény volt. 15-20 éve már, hogy sokan éhesen, télen fűtetlen lakásból, vagy hajléktalanságból jönnek. Néhány éve a fenntartó úgy mérsékelte a zsúfoltságot, hogy a férőhelyek számát 30 fővel csökkentette (280-ról, 250-re). Csakhogy, lakóink szerint, még a relatíve zsúfolt házban is jobb élni, mint kint, szörnyű körülmények között – mondta.

Bár a dolgozói létszám a jogszabályoknak megfelel és fel van töltve, így is nagyon kevés. Összehasonlításképpen, Nyugat-Európában az ilyen típusú intézményben, a betegekre szinte fejenként jut egy dolgozó. Nálunk összesen 77 ápoló-gondozó, illetve mentálhigiénés szakember lát el 250 beteget. Akik között van olyan, aki – betegségéből adódóan – 13 év alatt kilenc alkalommal támadt rá valamely betegtársára, súlyos sérüléseket okozva. Azért „csak” ennyiszer, mert észlelve az előjeleket, általában sikerül megelőzni a bajt – nyugodt szóval, türelemmel, egy kis csokoládéval, és igen, gyógyszerrel is - hangsúlyozza a doktornő, hozzátéve, hogy lassan egy éve, gyakorlatilag egy ápolónak folyamatosan mellette kell lennie és ez természetesen másoktól vonja el a munkaerőt, az így is szűkös kapacitás terhére. Megjegyzi: betegtársai nagyon tartanak tőle, eljárás indult, hogy a beteget más intézményben helyezzék el, de hozzátartozói ezt nem szeretnék, mert úgy vélik, itt van a legjobb helyen…

„Védőágyak”

A pszichiáter elmondásából számos, az ombudsmani jelentés által kifogásolt ponttal kapcsolatban, a szakma eszköztelensége derült ki. A krónikus pszichiátriai betegeket ellátó intézményekben, jogszabályváltozások miatt, már nem alkalmazható sok korábbi módszer, pl. a bezárás és a rosszemlékű hálós ágyakat is régen megszüntették. Utóbbi kapcsán érkezünk el a vitatott „rácsos” ágyakhoz – amelyeket itt „védőágyaknak” hívnak, funkciójuknak megfelelően.

– Vannak olyan betegek, akiknek az egyensúlya, mozgása nagyon bizonytalan, könnyen elesnek, buknak, zuhannak. Az ápolói létszám nem elég arra, hogy őket megóvjuk a balesettől, csonttöréstől. Az egyik betegünk szülei megelégelték, hogy gyermekük gyakran sérült súlyosan az elesések miatt. Ezek a szülők készíttettek (!) gyermekük részére egy magasított rácsos fenyőfaágyat, nem kis anyagi áldozattal, saját pénzből, hogy megvédjék, ahogyan egy kisgyereket. Most szét van szedve az ágy, és a szülők aggódnak. Bármennyire figyelmesek is a nővérek, a 40 ágyas osztályon nem vigyázhat egy nővér egy betegre, 24 órában – adott magyarázatot Samu Erzsébet. Elmondta, egy másik, hasonló ágyat, egy súlyos hallucinációktól szenvedő beteg használt rendszeresen, például amikor azt hallucinálta, hogy háború van, lőnek, és rettegett, ő maga bebújt egy ilyen ágyba, magára húzta az ajtót, mert így érezte magát biztonságban.

Hangsúlyozta: az ágy soha nem fegyelmező és büntető eszköz volt, hanem a beteg védelme a súlyos sérülésektől. A jelentés azonban, sajnos, csak a korlátozás-funkciót ismeri és azt tiltja. (Megjegyezte, valamennyi ágyat a hozzátartozó / gondnok készíttette, komoly anyagi ráfordítással, gyámhivatali engedéllyel.)

Mit lehet tenni?

Az intimszoba kapcsán elmondta: régi szabály, hogy egymáshoz ténylegesen vonzódó-kötődő párok vegyék igénybe, ugyanis nem szeretnék, ha némely betegnél a cigaretta-kávé és a szex csereértékkel bírna. A kulcsot valóban a nővértől kérik el, azzal együtt kapnak tiszta ágyneműt, amit maguk után átcserélnek. Egyébként vannak párok, akik a lehetőséget ismerik, de nem élnek vele, és igen, sajnos, a kertben közösülnek, de mit tehetnénk velük? – kérdezte.

A tárgyi, vagy személyi állománnyal kapcsolatos problémákat folyamatosan jelzik a fenntartónak (korábban az önkormányzatnak, most a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének). Annyi történik, hogy amikor már életveszélyes az épület valahol, akkor felújítják – mondta a doktornő, s azzal összegzett: ahol emberek élnek együtt, szükségszerűen kialakulnak a közösségi életnek írott és íratlan szabályai, s itt ez a körülményekhez képest emberségesen működik oda-vissza.

HBN-SzT

Őszinte levél egy édesanyától a Debreceni Terápiás Házról

Debrecen - Küzdelem lakóknak, dolgozóknak címmel június 10-én adtunk összefoglalót az ombudsmani vizsgálat jelentéséből. Ehhez érkezett az alábbi hozzászólás egy bentlakó gyermek édesanyjától.

Küzdelem lakóknak, dolgozóknak

Debrecen - Teljes kihasználtság, felújítandó részlegek és „kifacsart” dolgozók az otthonban.