Vojtina ’40

Azt kérdezte tőlem a Napló főszerkesztő-helyettese, hogy mi jut először eszembe, ha a Vojtina születésének 40. évfordulójára gondolok. A kezdet: egykori 16 éves önmagam és a Király Zsuzsanna Postás Ifjúsági Klub, ahol az egykori légóhelyiséget megkapták a fiatal postások szórakozóhely gyanánt. Ide kezdtünk el járni mi, „közgázosok” a 2/c osztály krémje, hetente kétszer, szerdán és szombaton este, és rendre megváltottuk a világot. Asbóth Anikó jegyzete.

A klub 5 órakor nyitott, 10-kor zárt és nagyon jó volt ott lenni, nemcsak azért, mert fiatalok voltunk, barátságot, szerelmet, közösséget kerestünk, hanem mert sokféle érdeklődésű fiatalt fújt össze a szél, s Szabó Tibor – aki klubvezetőként vezette, szervezte a klubéletet – mindig megtalálta azt, ami összeköti a sokféleséget: ez az irodalom, a művészetek, és a zene volt, (meg a foci!). Ezért aztán irodalmi műsorokat készítettünk, megzenésített verseket énekeltünk, vetélkedtünk, kirándultunk, klubbot festettünk Oláh Tibor fotós barátunk irányításával. 1975-öt írtunk ekkor, s ez a klub vált a Vojtina első fészkévé, a Debreceni Postaigazgatóság pedig a fenntartójává, (hiszen Szabó Tibor meggyőzte a posta akkori vezetőit arról, hogy nem élhetnek tovább egy művészeti csoport fenntartása nélkül). Szabó Tibor, Tóth János (Simson) és Megyeri Béla (mindhárman alapító tagok) már az alsó tagozatban az iskolatejjel együtt magukba szívták a bábozás szeretetét Tóthné Horányi Ilus néni bábszakkörében, a Lúdas Matyi Bábegyüttesben megízlelték az együttjátszás örömét, s Giovannini Kornéllal való találkozásukat követően elérkezettnek látták az időt arra, hogy életre hívják a Vojtinát. Az ő hívásukra csatlakoztam tehát, és ’75 december 31-én megalakult a Vojtina. Miért is Vojtina? – kérdezik sokan. Giovannini Kornél javaslatára, akit Arany János: Vojtina Ars poetikája című versének költészetről vallott gondolatai ihlettek arra, hogy felvesse a csoport számára e névválasztást. Meghatározó volt az életünkben az első öt lázas esztendő: Kornél szellemi „szabadegyeteme” színházalapító törekvései, stúdiózás, tanulás, varrás, szivacsfaragás, éjszakázás, nagy viháncolások a próbákon, fesztiválsikerek és szakmai felhördülések, alkotótáborok és utazások. Nagyszerű szerepek: az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilonája és banyája (ekkor beszélgettem először a színpadon önmagammal) a Toldi mesélője, több száz lelkesült előadás és pakolás, hurcolkodás, pakolás, no meg két próba közti szünetben egy polgári szertartás, melyen az ásó, kapa meg a nagyharangot fogadtuk egymásnak Szabó Tiborral. Hogy mit is akartunk, s akarunk: a Vojtina a kezdetektől fogva elsősorban a magyar hagyományokból, gyökerekből építkező, népmesékre és klasszikus magyar irodalomra épülő műsortervet valósított meg, mely azonban nem jelentett kizárólagosságot. Válogattunk más népek meséiből, illetve a nagy meseírók, gyűjtők írásaiból is. Akármihez nyúltunk, a magyar nyelvnek mindig fontos szerepet szántunk. 1993-ban Debrecen város önkormányzata – a Vojtina Társulatára alapozva – megalapította a Vojtina Bábszínházat, melynek vezetője vagyok azóta is. Igazán soha nem voltak vezetői ambícióim, a sors, a helyzet hozta, hogy igazgatói székbe csöppentem, a sikereinket a csapatnak a közösségnek köszönhetem. Alapjaiban nem, de bizonyos szempontból változott a kezdetekhez képest a hitvallásunk. A ’93 óta eltelt 22 évben, annak is első felében Szabó Tibor művészeti vezetése idején meghatározó volt Pap Gábor művészettörténésszel, és Láposi Terkával való találkozásunk. Az a fajta organikus műveltség, amelyet Pap Gábor képvisel, jelentős szemléletbeli változást hozott abban, ahogy a népmeséket értelmeztük, és ahogy színpadra alkalmaztuk őket. Ennek a látásmódnak a jelenvalósága napjainkban a játszószínházunk működésében továbbra is tetten érhető, melyet Láposi Terka irányít, ahogyan a kiállítási programunkat is, amit a 2001-ben átvett új színházépületünkben tudtunk kiteljesíteni. Olyan bábszínházban szeretnénk továbbra is élni, dolgozni, alkotni, játszani, amely képes formálni környezetének arculatát, kulturális igényszintjét, amely szerves része Debrecen város életének, amely képes a hétköznap, és az ünnepnapokban is emelkedetté tenni a pillanatokat. Úgy teremt ünnepet, hogy nem felejti el az ünnepi pillanathoz vezető alkotói munkafolyamat egyetlen állomását sem. Hogy mi jut eszembe még így első nekifutásra: a hála mindazoknak, akikkel együtt játszottam és dolgoztam az elmúlt 40 évben, büszke vagyok rá, hogy nem vált meg tőlünk senki sem haraggal, és együtt örülünk, illetve ünnepeljük a 40. születésnapot, és köszönjük Debrecen város családjainak szeretetét.

A szerző a Vojtina Bábszínház igazgatója