Éjt nappallá téve a sírnál strázsálnak

Debrecen - A húsvét magassága a keresztre feszítés fájdalmával, a kereszthalál mélységével együtt érthető meg. Interjú Horváth Zoltánnal, a Krisztus-katonák káplárjával.

Kilenc esztendővel ezelőtt egy kosárnyi megszentelendő eledel mögött állva ragadta meg a múlt századi ünnepi viseletes, Kossuth-kardos ifjak masírozásának férfiassága. Akkor még nem tudta, hogy a Krisztus-katonák sorába tartozni mennyire embert próbáló feladat, azt pedig pláne, mi mindent kell kiállni a vezetőjükként. Horváth Zoltán azonban Jézus szimbolikus sírhelyénél akart őrködni, így mindent megtett, hogy alkalmasnak bizonyuljon a szerepre. Ma főként azon dolgozik, hogy a hajdúdorogi húsvéti ünnepség állandó résztvevőinek hagyománya fennmaradjon, ezért pályázta meg sikerrel a Szellemi Kulturális Örökség jegyzékébe vételét is.

Téged mi motivált 18 évesen?

Horváth Zoltán: Minden évben jelen van a családom a pászkaszentelésen. Az első szolgálatomat megelőző húsvéton is a templomkertben vártuk, hogy az ünnepi ételeinket szentelt vízzel hintsék meg. A szertartás végén elmasíroztak mellettünk a szolgálatukat teljesítő katonák. Megfogott a látvány, hogy milyen alakiasan mozognak, és mennyire férfias ez az egész. Akkor erős vágy támadt bennem, hogy közéjük álljak, és többé ne kívülről kelljen néznem a ceremóniát. Volt ismerősöm a soraikban, és neki jeleztem ez ügyben. A következő nagyböjtkor – aminek beálltával kezdődnek a próbák – egy családi összejövetelen kaptam a hívást, hogy várnak. Egy közösségben mindig vannak befogadó és kirekesztő típusú emberek, az én képességeimben is kételkedtek néhányan az első szolgálatomig vezető út során. Csak azért is maradtam, mert ott akartam állni Jézus Krisztus sírjánál.

Mi volt számodra a felkészülés nehézsége?

Horváth Zoltán: A csapatban tekintélyelvű berendezkedés segíti, hogy a szertartásokban szigorú fegyelemmel tudjunk közreműködni. Ezt megélni, megérteni a felkészülés során azonban nem könnyű egy fiatal, szenvedélytől és bizonyítási vágytól duzzadó serdülő fiúnak. Különösen ma, amikor egyre kevésbé tiszteletteljes a miliője egy-egy tanítási órának vagy más csoportos foglalkozásnak. Nálunk az újoncoknak olykor kissé le kell törni a szarvát. Ezért nem bánom, hogy nem korábban jelentkeztem, 18 évesen már fejben is voltam annyira érett, hogy felfogjam nem öncélú a vezető parancsa, vagy azt, hogy okkal zrikál bizonyos helyzetekben. A káplárnak ugyanis feltétel nélkül engedelmeskedni kell. E „hatalmat” nehéz kivívni, és ha megvan, csak élni szabad vele, visszaélni sosem. Tisztában vagyok vele, hogy ez vékony jég.

Öt éve megbízott az akkori vezetőd, hogy vedd át a teendőit. Csaknem veled egykorú ifjak tiszteletét kellett elérned…

Horváth Zoltán: Nem volt egyszerű. Mindegyikükkel másként tudom megtalálni a közös hangot. Másképp szólok hozzájuk négyszemközt és másképp a csoportban. Nagypéntektől például a többiek jelenlétében akkor is magázom őket, ha a pihenőhelyen vagyunk épp. Nem tudatos döntés okán, egyszerűen a csoportban a „Szabó úr” jön a számra, abban a szituációban az a természetes. Ha viszont az év többi napján összefutunk a városban, lazább a hangulat, szívesen megiszok egy italt bármelyikükkel, de a tisztes távolság nyoma valahogyan akkor is megmarad.

Horváth Zoltán | Fotó: Molnár Péter

Az egykori káplárod nyomon követi az utad?

Horváth Zoltán: Régebben szolgáló vezetők támogatják a felkészülésünket, valamint az ünnepség alatt végig jelen vannak. A szertartások alkalmával mindig segíti egy külső személy a káplárt. Én az édesapámmal egykorú személyes jó barátom tekintetébe kapaszkodhatok. Egykor ő is ebben a szerepben állt helyt.

Alsó korhatár nincs, de a jó fizikumot gyakorta hangsúlyozzátok. Miért? Mi történik a próbákon?

Horváth Zoltán: Egykor, a kötelező besorozás eltörlése előtt feltétel volt a katonaviseltség is. Ma a hajdúdorogi származás, a görögkatolikus vallás és a nőtlenség mellett, valóban a megfelelő fizikum a vízválasztó. A vasárnapi Szent Liturgián az átlényegítéskor például féltérdre ereszkedünk. Ezt a bitumenpályán gyakoroljuk perceken át. Nagyböjt beálltával heti kétszer találkozunk, főként hétvégén. Az ünnepség alakias részét ismételjük, nagyon pontosan kell menetelnünk, fordulnunk jobbra, balra át, illetve fejben is készítem a résztvevőket a szolgálatra, mert az elme dönti el, hogy alkalmas-e valaki. Lelki felkészítés is zajlik, legkésőbb nagyszombaton elmélkedést tart egy pap.

Az évszázadok óta töretlen hagyományt a jelentkezők csekély száma veszélyeztetheti. Mit tehetsz a saját, illetve a katonák utódlásáért?

Horváth Zoltán: Olyan szemmel is figyelem a srácokat, hogy ki az, akiből jó vezető lehet. Tapasztalatból tudom, hogy a káplárváltás törést okoz a csapatban, jellemzően néhány katona elvesztésével járhat. Igyekszünk minél ismertebbé tenni ezt a szokást, megmutatni, mekkora élmény Krisztus-katonának lenni. Készült egy dokumentumfilm A Szentsírnak őrhelyén, amely ezt a célt szolgálja, akárcsak a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékébe vételre való pályázat.

Szavakba foglalnád miért érdemes Krisztus-katonának állni?

Horváth Zoltán: Ha az ember végigköveti a hajdúdorogi eseményeket nagypéntektől húsvétvasárnapig, akkor megérti a húsvét lényegét, és még mélyebben érinti, ha Jézus Krisztus sírjához a legközelebb állhat katonaként. A sírba tételtől a feltámadásig folyamatosan őrség van a nyughelynél. Nagyszombaton vannak olyan időszakai a napnak, amikor teljesen üres a templom, de a sírőrzés nem szűnik meg, hiszen ez sohasem kifelé szól.

Neked mit ad ez a szerep? Mennyivel gondolsz másképp a húsvétra, mint tíz éve?

Horváth Zoltán: Testközelből élem át Jézus kínszenvedéseit és a feltámadás örömét is. A pászkaszentelésen mindig rengetegen vannak, számos elszármazott hazaérkezik. Hallani lehet a tömegből, hogy dicsérik a katonák viseletét, fényes kardját, tekintélyt parancsoló kiállását, de szolgálat közben gyakorta elgondolkodom, hogy vajon a mögöttes tartalom is tiszta-e nekik; tudják-e, miért állunk itt. Eszembe jut, hogy mi a sírba tételkor és szombaton a nyugvás idején is itt voltunk, ők pedig „csak” az örömünnepre érkeztek meg. A feltámadást igazán csak a kereszthalállal együtt lehet megérteni. S szerintem a leginkább úgy, ha a fiatal férfi Krisztus-katona lehet.

- Megyesi-Horváth Borbála -

Civilben

Ma már csak itt őrzik