Karácsonyi történetek - Egyedül lenni hősök között

Hajdú-Bihar - 1945-ben szerdán kaptuk ki az iskolai szünetet. Délután elbúcsúztunk a háziaktól, akiknél albérletben laktam. Apám jött értem, és már délután felkérezkedtünk a nyitott barna vagonokba a debreceni vasútállomáson, amelyekben magasan állt a havas jég.

Kuporogtunk, hogy a szél ne fújja a fejünket, és vártuk az indulást sötét estig. Nem gondoltuk, hogy néhány nap múlva apám kézi hajtánnyal teszi meg visszafelé ezt az utat hatalmas hóban a házigazdám temetésére. Szepszist kapott december végén és még fogaranyért sem jutottak egy szem Ultraseptylhez sem, ami néha a fodrászüzletekben cserélt gazdát. A belklinikán halt meg vasárnap, ahol a következő februárban jutottak hozzá az első Penicillin szállítmányhoz, ami őt is megmenthette volna.

Piros pulcsi

Otthon szaloncukrot készítettünk házilag, színes és csillogó papírokból, ezüst csillámporral díszeket csináltunk a karácsonyfára. Volt egy remek, zsíros, bőr csizmám, megfontunk kártolt birkaszőrből egy kis gyapjúfonalat, egy meleg kötött blúzra valót. Papagáj festékkel szép pirosra festettem és megkötöttem. Évek múlva is szívesen viseltem. Tankönyv kevés akadt, kézzel írt jegyzeteink voltak, és sok kötelező olvasmány a tüzelőhiány miatt kissé hosszabbra nyúlt téli szünetre. Csupa hősök, háború, Julius Caesar. Egyedül éreztem magam köztük.

- Dr. Ónody Magdolna -