Karácsonyi történetek - Kifizetődő dolog a művészet

Hajdú-Bihar - A családnak anyai ágon kiváló zenei hallása volt. Mégis, a legképzettebb zenész végzettséggel köztünk, aki kottát is tudott olvasni, Sándor nagybátyám rendelkezett, a faluszerte ismert Kruzsék kocsmájának kontrása.

A hegedű nálunk is ott lógott a meszelt vályogfalra akasztva, amit József nagybátyám szokott megszólaltatni, amolyan cigány-magyaros stílusban. Néha anyám is a kezébe vette a száraz fát, és így-úgy, keresgélve a hangokat az ujjaival, de kristálytisztán el-eljátszott valamit.

Lopva, amikor senki vagy csak nagyanyám hallotta, én is elő-elővettem az instrumentumot, hogy skálázzak, és egyszerűbb dallamokat próbálgassak rajta. Mondanom sem kell, a hangok inkább emlékeztettek egy lóbogáron lesoványodott girhes macska keserves nyivákolására. Ezt az adekvát értékelést József nagybátyám tette közzé a maga közvetlen módján, egyszersmind megtiltva, hogy piszmogjak a hegedűjével. Azonban én fittyet hánytam a tiltásra, és amikor bátyám a malomban tüsszögte az orrából a lisztport, csak cincogtam a hegedűn. Ilyenkor mindenki menekült a közelemből.

Kis „zsaroló”

Történt egyik karácsony estén, amikor a fenyő már szépen fel volt díszítve arany papírba csomagolt dióval, almával, angyalhajjal, kis csipeszes gyertyácskákkal, szaloncukorral, festett, ugyancsak csipeszlábú üvegmadárkákkal, amelyeknek – ha jól emlékszem –, fehér üvegszálakból volt a farkuk, hogy azelőtt soha sem látott, pár szem narancs is megjelent a fa alatt.

Már túl voltunk az ünnepi, vacsorai fogásokon, és jöttek a gyümölcsök között a narancsok, amiket anyám szedett szét cikkekre, hogy mindenkinek jusson egy pár darab. Az ünnepélyes, elcsendesült hangulatban, néhány egyházi ének elhangzása után, amikor ilyet senki sem várt, hirtelen megszólalt a legkisebb, azaz jómagam: – Ha nem adtok egy-egy cikk narancsot, akkor hegedülök!

Zsarolásom bejött, amit az óta is szégyellek.

- Csillag Endre -