2016.12.10. 19:31
Szavazati arány
<em>Dehogy akarom én elrontani a hétvégi, egyébként jó kedvüket, de vasárnap Románia választ! Ezt mindenki tudni fogja! Még az is, aki nem akarja mert a közmédiában minden csatorna, minden adó, minden oldal vagy bekezdés arról fog szólni – így, úgy vagy amúgy, – hogy keleti szomszédunk választ, ahol aztán majd kiderül, hogy ők románabbak-e a románoknál vagy mi vagyunk magyarabbak nálunknál?</em> Réti János írása.
Dehogy akarom én elrontani a hétvégi, egyébként jó kedvüket, de vasárnap Románia választ! Ezt mindenki tudni fogja! Még az is, aki nem akarja mert a közmédiában minden csatorna, minden adó, minden oldal vagy bekezdés arról fog szólni – így, úgy vagy amúgy, – hogy keleti szomszédunk választ, ahol aztán majd kiderül, hogy ők románabbak-e a románoknál vagy mi vagyunk magyarabbak nálunknál? Réti János írása.
Nem kis dolog ez kérem, mert Európának ezen a kivételes részén évszázadok óta nem derül ki, hogy ők érezhetik e inkább otthon magukat ott is, ahol nincsenek otthon vagy mi lábatlankodhatunk teljes joggal ott, ahol nekünk legalább annyi a keresni valónk, mint nekik. Ha nem több valamivel. Elég az hozzá, hogy a románok nem szeretnek bennünket, mi meg őket nem, így aztán kvittek vagyunk.
Elég az hozzá, hogy a románok nem szeretnek bennünket, mi meg őket nem, így aztán kvittek vagyunk.
A régi öregek beszélgetéseiből az volt kivehető, – isten tudja mikor – hogy az a vidék mindig is úgy működött, hogy a síkságon, azaz a földszinten mi magyarok voltunk otthon, a hegyek között meg az oláhok és mindig azon múlt, hogy ki táncol úgy, ahogy a másik fütyül, hogy a magyar király volt-e az erősebb éppen vagy az oláh vajda? Ennek jó ideig érezni lehetett a nyomát a jogokban, a kötelességekben, de a mindennapi életben is. Mert, ahogy ezt egy tudós kutató le is írta a könyvében: „mindmáig nem nyert megnyugtató megoldást a probléma: hogyan élhet egymást kölcsönösen építő együttesben – azaz egymás mellett – két különböző nyelvcsaládhoz és kultúrkörhöz tartozó, de egymásba ékelődve települt nép, a magyar és a román.”
A szerző feltárta, a két nép sajátos fejlődéséből fakadó különbségeket, de megállapította, hogy e különbségeknek nem kellene ellentétekhez vezetni, ha mindkét oldalon felismernék, illetve elismernék, hogy Európának ebben a régiójában nem politikai nemzetek, hanem nyelvi nemzetek keletkeztek, s a nyelv által hordozott nemzeti kultúrához való tartozás mindenkinek elidegeníthetetlen joga. Határokon belül és kívül egyaránt. Vasárnap kiderül, hogy mennyire fontosak nekünk ők, és mennyire vagyunk fontosak mi nekik, és mennyire vagyunk – vagy lehetnénk – fontosak egymásnak? Mert akkor mindkét oldalon jobban mennének, jobban mehetnének a dolgaink!
