„A tisztességünk azért mindig megmarad”

Debrecen - A megfigyelt román–magyar értelmiség hetvenes évekbeli hétköznapjairól készíti új filmjét. Interjú Hajdu Szabolcs író-rendező-színésszel.

A darabjaink bemutatójára sosem kész produktumként tekintünk, hanem a gondolkodási folyamat egy stációjaként. Erre az állomásra jutott el a Kálmán nap – fogalmazott az író-rendező-szereplő Hajdu Szabolcs, aki pénteken a sajtónak, szombaton pedig a közönségnek is bemutatja új darabját az országban elsőként a debreceni Páholy Lakásszínházban. A korábbi alkotásából minimális költségvetéssel, az író családjának szereplésével, a saját lakásukban leforgatott filmet, az Ernelláék Farkaséknált Kristály Glóbusszal díjazták a tavalyi Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Hajdu Szabolcsot kitüntették a legjobb férfi szereplő címével is. E mű stációiról, a lelken nyomot hagyó történésekről és a várható feladatokról beszélgettünk a bemutató előtt.

Az a helyzet az úgynevezett demokráciával, hogy az emberek nem nagyon szeretik betartani a játékszabályait." Hajdu Szabolcs

Legutóbbi találkozónkkor úgy nyilatkozott, hogy már szívesen maga mögött hagyná az Ernel­láék Farkaséknált minden sikerével, ünnepeltségével együtt, hogy az új munkára koncentrálhassak. Milyen az új premier kapujában játszani az Ernellát?

Hajdu Szabolcs: Játszani mindig nagyon jó, mert az előadásnak lelke van, ami feltölti az embereket. Amikor megszólalnak ezek a szövegek, a közönségben, bennünk, játszókban örömhormonok szabadulnak fel. Ha rosszkedvvel érkezünk is, vidáman zárjuk a darabot. Az fárasztó már, hogy nem tudunk a munka kreatív részével foglalkozni. Az elmúlt évben megállás nélkül az Ernelláék Farkaséknál reprezentálásával foglalkoztunk, és ez elnyomta az alkotói ént. Ez extrovertált személyiséget kíván, míg az alkotás magányos, befelé figyelő tevékenység. Ebből ki-be rugózni terhes, egy adott ponton pedig lehetetlen.

A darabot ismerősök és saját történetei alapozzák. A premier óta még több vélemény, élmény sűrűsödhetett. Formáltak ezek a nézői gondolatok a színműn?

Hajdu Szabolcs: Számos alkalommal. Sok az értelmes, érzékeny ember a közönség soraiban, akik olyasmit is észlelnek, amit mi nem láthatunk meg. Az előadások utáni beszélgetéseken megosztják ezeket, és be tudjuk építeni a következő játékba tudat alatt vagy akár direkt. A szöveg soha nem változik, ez nagyon pontra tett, véglegesre írt. Az intonációkkal, ritmusokkal, megszólalás attitűdjével azonban lehet értelmezési különbségeket tenni, mi ezzel játszunk folyamatosan. Ez persze függ a nézők reakciójától is, mi érezzük, hogy hol tartanak, és eszerint adagoljuk a plusz információkat. Izgalmas dolog. Ez jó fajta koncentráció, felvillanyozódom előadás alatt.

Fel tud idézni egy konkrét visszajelzést, ami hatással volt önre, a további előadásokra?

Hajdu Szabolcs: Egy néző-újságíró mondta egyszer, hogy az előadás hasonló vonalon halad, mint a számomra fontos görög–amerikai színész, forgatókönyvíró John Cassavetes munkái. Ő is a feleségével és baráti társaságával együtt dolgozott. Hétköznapi, naturalista stílusban készítették a filmjeiket és színműveiket. Tehát mindenben eléggé hasonlóan ahhoz, amit mi csinálunk. Ez az újságíró azt mondta, közelebb áll hozzá a mi utunk, mert úgy érzi, ez róla szól, míg Cassavetesnél mindent pontosan értett, de nem volt köze ahhoz a világhoz, a figurák művészek, játszók maradtak előtte. Fontos visszajelzés ez, mert az ember néha azt hiszi, hogy teljesen érdektelen, amit csinál; valami speciálisat kellene beletenni az alkotásba, hogy működjön. Ez a reakció viszont megerősít abban, hogy a hétköznapiság ad nagyon sok embernek kapcsolódási pontot.

Vallja, hogy demokratikus rendszerben képes dolgozni. Nem tudok elképzelni alkotói folyamatot kitett pontok, határozott iránymutatások nélkül. Hogyan éli meg ezeket az helyzeteket?

Hajdu Szabolcs: Nehezen. Időnként azt érzem, hogy nincs tovább, és kőkemény utasításokat kell adnom, különben szétcsúsznak a dolgok. Az a helyzet az úgynevezett demokráciával, hogy az emberek nem nagyon szeretik betartani a játékszabályait. Innentől kezdve könnyen anarchiába torkollik. Ez azt jelenti, egy közösség tagja nem érzi, hogy felelőssége van, vagy visszaél azzal, hogy nincs folyamatosan számon kérve. Nagyon nehéz dolog, hogy olyan intelligens, érzékeny emberek csoportja álljon össze, aki nem él vissza a nyitottsággal, szabadsággal. Nálunk ez van, de elő-előfordul, hogy azt mondom: most diktálás jön.

Nehéz, de független úton járva, szinte önerőből nagy sikert értek el. Vélhetően sokan akarnak majd a következő munkáiban részt venni. Hogyan válogat majd közülük?

Hajdu Szabolcs: Mindent figyelmen kívül hagyok. Nem gondolkodom máshogy, mint azelőtt. Az életünkben sokszor előfordult, hogy valami igazán jól sikerült. A nagy felfutás időszakában mindig sok a barát, a segítő szándék, de ez gyorsan el is illan. Aki hirtelen tűnik föl, kicsit gyanús. Fel akar ugrani a szekérre, de lerázódik könnyen. Én ugyanazokkal az emberekkel dolgozom tovább, és elég gyorsan elválik, hogy tudunk-e együttműködni, vagy nem. Ennek a közösségnek elég erős belső törvényei vannak. Aki ezekhez nem tud alkalmazkodni, lelép.

Tartja azt az álláspontját, hogy lehetőleg nem pályázik állami pénzekre, mert abból csak gúzsba kötő elvárások vannak?

Hajdu Szabolcs: Ez most már nem lelkiismereti kérdés nálam. Az elmúlt pár évben kikristályosodtak a dolgok: nagyon relatív, hogy ki melyik oldalon áll és éppen kivel kell szolidárisnak lenni. Mindig azt nézem, hogy mi éri meg. Most azt látom, hogy van egy-két olyan projektünk, amit nincs értelme nagyobbra fújni, mint amekkora, mert elveszítenénk a rendelkezési jogot fölötte, ha más pénzelné. És ezzel együtt a bevételeinket is elengednénk. Ezekkel a kicsi dolgokkal jól elvagyunk. Vannak nagyobb terveink is, ezek létrehozásához Magyarországon egyszerűen nincs más lehetőség, mint az állami finanszírozás. Egyelőre nincs tervben, de valószínűleg el fog jönni a pillanat, hogy fel kell használnunk ezeket a pénzeket. Bár éveken keresztül voltak bennem morális kétségek, ma már nincsenek. Mégpedig azért, mert egyrészt végigjártam egy kőkemény utat független vonalon, megtettem, amit meglehet, szolidáris voltam azokkal, akikkel úgy éreztem, érdemes. Közben arra is rájöttem, hogy egy adott ponton nem érdemes szolidárisnak lenni. Meg kivel legyek egyáltalán? Mindenki átfordult. Közben meg magammal nyilván nem akarok kitolni. Furcsa időszak ez, de a saját tisztességünk, az azért mindig meglesz.

Három megkezdett filmtervük is van, az egyikbe akkor vágtak, amikor Amerikában éltek. Hogyan lehet ezeknél újra fölvenni a fonalat, megtalálni az akkori indító motivációt?

Hajdu Szabolcs: Újratervezés. Lehetetlen már ott folytatni, ahol abbamaradt, de van ötletünk, amit meg is fogunk valósítani, mert eddig tulajdonképpen mindent végigcsináltam. Olyan ez, mint egy szálka az ember tenyerében. Ott van, tudok vele élni, de folyton bököd.

Három barátjuk, alkotótársuk is öngyilkos lett az utóbbi időben. Azt nyilatkozta, hogy az okokat keresve mindannyiszor arra jutottak, a családban dől el ez is. Nagy felelősség egy ilyen megállapítás két gyermek apjaként. A történtek formálják a szülői magatartást?

Hajdu Szabolcs: Nyilvánvalóan igen, de a személyiséget ez nem fogja alapjaiban megváltoztatni. Amit felismerünk, azon próbálunk tudatosan javítani, de nem tudunk kibújni a bőrünkből. Lehet rossz modelleket levetkőzni, ideig-óráig úgy viselkedni, ahogyan elvárjuk magunktól, de a természet adott és nem hagyja magát megváltoztatni. Úgyhogy mindig nagyon sok a kétely meg a félelem.

Egy ideig kőműveskedett. A pénzszűkén túl volt egyéb motivációja? Kíváncsiság, a teljes váltásra való időszakos igény?

Hajdu Szabolcs: Nem is kíváncsiság, hanem nosztalgia. Sok helyütt dolgoztam már, a debreceni konzervgyárban, dohánygyárban, budapesti építőiparban. Mindig nagyon jól éreztem magam: a fizikai munka teljesen kikapcsolja a szellemi működést, ami sokszor már gyötrelem. Másrészt a felelősség minimalizálódik ilyenkor. Az életünkben a legnagyobb terhet az állandó nagy felelősség teszi a vállunkra: az emberekért, pénzért, ezer dologért. Nem véletlenül kapnak nagy fizetést magas beosztású emberek, a látszólagos könnyű életben megeszi őket a felelősség. Az ettől való megszabadulást jelentette nekem a fizikai munka. És az is bennem volt, hogy én ezt az utat választottam abban az időszakban: inkább csinálom ezt, mint a saját szakmámban valami olyasmit, amit nem érzek tisztességesnek. Szilágyi Kornél rendező barátom úgy fogalmazott, hogy ez egy ön-Recsk volt.

- Megyesi-Horváth Borbála -

Független film a korlátok közti életről

Ahogyan a sajtótájékoztatón kiderült, a Kálmán nap első premierjét egy évvel ezelőttre tervezték a debreceni Páholyba, ám a Karlovy Varyban fődíjat kiérdemelt film képviselete, a lakásvetítések körüli teendők lefoglalták az alkotó családot. Ezenkívül pedig született egy forgatókönyv. Erről is beszélt Hajdu Szabolcs: „Ez egy független, kicsi filmes projekt. Szlovák–román–magyar koprodukcióban jön létre, néhány szereplővel. A hetvenes években játszódik, a romániai magyar értelmiség Securitáte által megnehezített hétköznapjait tárja föl. Orsolya (Török-Illyés Orsolya felesége, alkotótársa – a szerk.) édesanyja híres színésznő volt, a Secu lehallgatta a lakását, és rendelkezésünkre áll ez a háromezer oldalnyi anyag, ami olyan, mint egy varázsgömb. Minden benne van. Ha sikerül a filmet ezen a nyáron leforgatni, akkor 2018-ban már látható lesz.”

Ez nem vetítés: megint lakásra mennek Hajdúék

Három előadással ültet „Páholyba” minket a debreceni lakásszínház vezetője.

Hajdu Szabolcs: sikerült olyan filmet készítenünk, amely Magyarországon és külföldön egyaránt érvényes

Sikerült készíteni egy olyan filmet, amely Magyarországon és külföldön egyaránt érvényesen szól apró emberi dolgokról, és talán segíti a nézőket a hétköznapok túlélésében - mondta Hajdu Szabolcs, az Ernelláék Farkaséknál című film rendezője az M1 aktuális csatornán hétfő este.