Titok, ami megmozdítja a képzeletet

Debrecen - Enyedi Ildikó arra is válaszolt, szerinte miért van most ennyi jó magyar film. Interjú az Arany Medve-díjas filmrendezővel.

Telt ház előtt zajlott a februári 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíjas alkotása, a Testről és lélekről díszbemutatója szerdán az Apolló Moziban. Az immár Arany Medve-díjas rendezővel, Enyedi Ildikóval ekkor beszélgettünk.

Hogy van? Változtatott-e bármin az Arany Medve? Beszólt a kormánynak, a kritika rajong a filmjéért, mindez mennyire tudta kizökkenteni?

Enyedi Ildikó: Az alkatom és a szakmám is olyan, hogy elég nehéz minket kizökkenteni, mert az, hogy is mondjam, munkahelyi ártalmakhoz vezetne. Egyfajta csöndes alázattal kell fogadni a dolgokat, ahogy jönnek: akkor is ha éppen nehéz, akkor is, ha amit átélünk, mint most, éppen csodálatos. Mindent szeretnénk megtenni azért, hogy a nézők egyáltalán értesüljenek a film létezéséről és elmenjenek a moziba kipróbálni, tetszik-e nekik.

Tényleg újra aranykorban van a magyar film vagy ennél összetettebb a kép?

Enyedi Ildikó: A magyar film a kilencvenes években nagyon durva mélyrepülésben volt, az infrastruktúra szétesett, széthordták, elpusztították. Nem csak a tárgyi feltételekre, hanem a szakemberekre is gondolok. A kétezres évek elején szinte a nulláról indult az újraépítkezés, amihez a filmtörvény lendületet adott, a hatvanas évekbeli erős filmgyártáshoz hasonló kereteket szolgáltatva. Be is robbant egy nagyon tehetséges, fiatal, markánsan eltérő karakterű gárda, mint a debreceni Hajdu Szabolcs, Pálfi György, Fliegauf Bence, vagy éppen Mundruczó Kornél. Akik megcsinálhatták az első, néhányan a második filmjüket is, majd jött az újabb összeomlás. Ami most nagyon sokat segít az az, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap valóban átláthatóan működik és olyan épeszű költségvetést biztosítanak, aminek révén torzók helyett nemzetközi porondon is megálló, minőségi filmek készülnek. A döntések nem ízlés és nem is politikai alapon születnek, miközben a döntéshozó kuratórium ízlésébe sokfajta alkotó belefér. Andy Vajnának vannak szívügyei, de a magyar film arculatát meghatározó szakemberek nyugodtan dolgozhatnak. Azt szoktam mondani, hogy mi a radar alatt repülünk és nekünk jó ott repülni. Nekem legalábbis tök rendben van.

Miért választ egy filmrendező nem profi színészt főszerepre? Ugye, a Testről és lélekről férfi főszereplője, Morcsányi Géza a Magvető Könyvkiadó volt igazgatója, műfordító, színházi dramaturg.

Enyedi Ildikó: Vannak olyan filmek, amelyeknél maga a stílus követeli meg az amatőr, fél-amatőr, ismeretlen szereplőket, egy másfajta hitelességet. A mi filmünk nem ilyen, az egyetlen amatőr Morcsányi Géza volt. Nem láttam olyan magyar színészt ebben az életkorban, akinek a tehetségen túl benne lenne a jelenlétében az általam kívánt titok. A képességen túl nagyon sokat jelent az aura, a kisugárzás; sok színész a színházban csodálatos, a vásznon viszont a fizikuma, a testbeszéde mást jelent. És akárhogy erőlködik, nem jön át… Géza egyfajta magyar Clint Eastwood. Nagyon jó példa arra, hogy a fizikumba, egy tartásba mi mindent képzelhet bele a néző. Fontos: ne kelljen mindent eljátszani. Ez a titok: nem valami konkrét dolog, amit meg kell fejteni, de mégis valami, ami felkelti az érdeklődést, megindítja a fantáziát. Amit aztán a néző kitölt a saját élettapasztalatával, a saját meglátásaival. Ha van titok, az megmozdítja a képzeletet.

Miért éppen gímszarvasokkal gondolta megmutatni az állatok közötti párkapcsolat lényegét?

Enyedi Ildikó: Mert ezeknek az állatoknak van egyfajta méltósága, tartása, titokzatossága. És mert a történet egy vágóhídhoz kapcsolódik, ahol, ugye, szarvasmarhákat dolgoznak fel. Egy szarvasmarha halála a filmben nem csak iszonyt, undort vált ki, hanem át is éljük, drámainak érezzük egy ilyen erős tekintetű állat elpusztulását. A szarvas pedig arra alkalmas, hogy azonosítsuk a főszereplőkkel.

Kapott olyan reakciókat a filmre, amire nem kis gondolt?

Enyedi Ildikó: Az operatőrrel, Herbai Mátéval sokat dolgoztunk azon, hogy az erdőben a szarvasoknál olyan beállításokat használjunk, amilyeneket az embereknél szoktunk. Tehát nem természetfilmes módon fotóztuk az állatokat. Erre egy dán újságíró megjegyezte, milyen érdekes, mert a film elején, amikor viszont a két főszereplő lakókörnyezetét, otthoni életterét mutatjuk meg, kifejezetten olyan plánokból tesszük, mint mikor az állatokat az élőhelyükön mutatják meg. Ez a részünkről nem volt tudatos!

Inkább akadály vagy inkább lehetőség a filmes számára, hogy ma sokkal több mozgóképet látunk, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt?

Enyedi Ildikó: Utóbbi. Anélkül, hogy az emberek filmszakra járnának az ELTE-n, vagy elmagyaráznák nekik a filmnyelv alapjait, nagyon pontosan olvasnak a jelekben. Már az átlagember is elképesztően művelt ebben a képi nyelvezetben.

- Ratalics László -