Hiába forradalom, a Nagyerdőn egymást érték a mulatságok

Debrecen - A vigadó környéke a reformkorban is ének- és zeneszótól volt hangos. Fejezetek Debrecen történetéből 12. rész: A ,,Feredőház” és vigadó a Nagyerdőben.

A híres Nagyerdő legidősebb épülete a Medgyessy sétányra néző klasszicista fürdőház, a régi Vigadó. Két évszázaddal ezelőtti felépítése nyitánya lett annak a jelenleg is tartó folyamatnak, amely az ősi erdőt fokozatosan városi parkká változtatja.

A vadon a 18. század végére vált kedvelt sétahellyé. A belvárosban akkoriban sem víz, sem fás parkok nem enyhítették a kellemetlenül poros száraz meleget, így felüdülést kínált kint a fák közötti tiszta, hűvös, erdei levegő. Tudjuk, Csokonai is gyakran kirándult diákjaival a gyöngyvirágos tölgyesbe. Csak idő kérdése volt, hogy az egyszerű séta mellett másfajta szórakozást is igényeljenek a kilátogatók. A városvezetés 1794-ben még veszélyesnek és feleslegesnek ítélte Debrecen királyi biztosának ötletét, hogy parkosítsák a Nagyerdő város felőli részét és építsenek fel benne egy „közönséges” (közösségi célú) mulatóhelyet. A „comissarius”-nak válaszolva kijelentették: csak a kétes elemek gyülekeznének ott, sétára így is alkalmas az erdő, de egyébként sincs igény az ott való mulatozásra, mert a debreceniek a kerti vagy szőlőtermelő munkával kapcsolódnak ki.

Megnyitották a déli oldalt

A merev hozzáállás a 19. század második évtizedére gyökeresen megváltozott. A kevéssé erdősült déli oldalt megnyitották a sétálók és a mulatozók számára, így igyekeztek távol tartani őket az erdőgazdálkodás alatt álló „vaderdő” területeitől. A Péterfia városkapu és az erdő közötti dűlőutak helyett 1815-ben már nyílegyenes „közsétány” (a mai Simonyi út) vonalát is megrajzolta a város mérnöke. Egyidejűleg eladásra kínált nagy telkeket mértek ki az út mindkét oldalán, a sivár homokdombokon. Az erdőben, a kaputól nyugatra eső szélső részt 1819-ben már „díszkert”-ként emlegették. Az itt kialakított íves sétányok mentén, egyebek között fenyőfákat is ültettek.

A kilátogatók haszonnal kecsegtető ellátása érdekében 1820-ban határozták el az első, nem erdészeti célú nagyerdei épület megvalósítását. A mai Medgyessy sétány vonalába, mélyen bent a dombosabb részre 1823-ban tervezett emeletes fürdőházat a városi erdőmester. Az erdő kapujához lényegesen közelebb került, ma is álló fürdő és vigadó felépítése, berendezése végül a magyar királyi Kamara tervei szerint valósult meg.

Rézkatlanban melegedett a víz

A nagyszabású és összetett feladatra nem akadt debreceni vállalkozó, egyedül az Egerből betelepült Povolny Ferenc kőműves mester tett rá ajánlatot. Ő és legényei építették fel 1824 és 1826 között hegyaljai terméskőből az alapozást és azon a debreceni téglából falazott és helyi cseréppel fedett házat. Benne az „úri” és a közönséges fürdőszobákba fából készült fürdőkádakat helyeztek el, és a hideg kútvíz felmelegítéséhez rézkatlanokat szereltek fel. A létesítmény központi részét a díszes táncterem foglalta el, de egyszerű bormérést is kialakítottak keleti oldal felé néző bejárattal. Az eltelt mintegy két évszázad több átalakítása ellenére a főbejárat feletti timpanonban elhelyezett városcímerrel díszes fürdő és vigadó főhomlokzata még ma is hűen idézi az építéskori klasszicista építészeti stílus jellegzetességeit.

Debrecen címere az épületen | Fotó: Papp József

A városból az erdőbe vezető út (akkori szóhasználatban „gát”) valódi közsétánnyá alakítása a csapatával Debrecenben állomásozó báró Simonyi József ezredeshez kapcsolódik. Ő javasolta a gidres-gödrös dűlőút rendezését és két oldalára fasorok telepítését. Felajánlott pénzét a városvezetés megköszönte, de el nem fogadta, saját feladatának tekintve a szépítést. Az út egyengetését el is végezték, de a facsemetéket mégis a „legvitézebb huszár” ültette ki katonáival. A hálás debreceniek ezért Simonyi-gát névvel emlegették a sétautat, amely a századvégi utcanév-rendezéstől kezdve Simonyi útként őrzi az óbester emlékét.

A haszonbérbe adott „Feredőház” és a környék hamar közkedvelt mulatóhellyé vált. Egy 1840-es évek derekán készült írás szerint Pünkösd hétfőn 10–12 ezer fő mulatott a fák között. Állítólag azt ünnepelték a debreceniek, hogy valamikor ezen a napon mentették ki elrabolt asszonyaikat, leányaikat a janicsárok kezéből. Talán túlbecsült a kilátogatók létszáma, de tény: a jó idő átlagos vasárnapon is kicsalta a családokat, akik egy nagyobb fa alá telepedve fogyasztották el a magukkal hozott elemózsiát és itókát.

A forradalom és szabadságharc eseményei miatt 1849 első felében Debrecenbe menekült fővárosiak és mások is felfedezték a Nagyerdőt. A fürdő előtti téren például nemegyszer a Zilotti karmester vezette Zanini katonazenekar szórakoztatta a közönséget. Petőfi nehezményezte is, hogy a haza komor helyzetét figyelmen kívül hagyva egymást érték a vidám mulatságok.

Villák helyett három nyaraló

Az erdőhasználat újabb rendezésére 1885-ben elkészült tervezet a „fürdőkert” – ez a mai villamos vonalával körbevett erdőrész – határán végig üdülőtelkeket ábrázol. A tervbe vett villák közül végül a mai Medgyessy sétányon valósult meg három egyemeletes városi nyaraló a ’90-es évekre. Ekkor alakították nyári lakká a Vigadó felől 1836-ban már ott álló – napjainkban hotellé átépített – gerendavázas erdészházat is. Helyette a Pallagi út másik oldalán épült fel az új erdőhivatal – ma óvoda – és az erdészet gazdasági udvara. Azok mögött, mélyen az erdőbe nyúlva játszóterek, polgári és katonai lövöldék működtek. A Nagyerdő város felőli részein megtartott millenniumi ünnepségek idejére a kapu közeli területek végképp kiszakadtak a vaderdőből, de a parkerdővé alakulás folyamatának ezek csak a kezdeti lépései voltak.

- Papp József -

Ondód és Nagycsere is tanyaközpontból nőtte ki magát

A külsőségek elnevezése többször visszaidézi a középkor itteni falvait. Fejezetek Debrecen történetéből 11. rész: Külterületi városrészek, régvolt települések.

Józsa pusztából vált virágzó városrésszé

Józsa földrajzi neve egy 13. századi feljegyzésben fordult elő először. Fejezetek Debrecen történetéből: Alsójózsa és Felsőjózsa.

Nem a szél hordta össze a cívisváros nyugati „hegyeit”

Debrecen tősgyökeres polgárai mélyen hittek benne: „Akinek a kődökét nem a Basahalmán belül vágta el a bába, csak jött-ment” vagy „Igaz debreceni pógár, a Basahalmán belül vágták el a kődökét.” A mondások ismerői sem mindig tudják, ez az érdekes nevű domb ma is létezik a Vértesi úton a Tócó közelében. Fejezetek Debrecen történetéből: Évezredes halmok a Tócó mentén.

Miért nincsenek kerületek Debrecenben manapság?

A hajdúsági megyeszékhelyen az utcasarkok névtábláin 13 évvel ezelőtt jelentek meg a belterületet lefedő városrészek elnevezései. Fejezetek Debrecen történetéből 8. rész.