Vendégtoll: Megalkuvás nélküli harc: legyen a zene mindenkié!

Debrecen - „Töretlen élete nagyszabású program: olyan zenei műveltség megteremtésére, melyben az egész nép részes.”(Eősze L.) Stébel Ildikó írása.

A Kodály-emlékév alkalmából a Debreceni Zeneművészeti Szakiskola (ahogyan 1957-ben nevezték; ma Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI) névadásáról emlékezünk meg, arról az örömteli eseményről, amelynek alkalmával elnyerte Kodály Zoltántól, egyedülálló módon, azt a megtiszteltetést, hogy róla kaphatta a nevét. Az intézmény az egyetlen olyan iskolája a világnak, amelynek maga a Mester – a névadáson való részvételével, megjelenésével – adott engedélyt nevének viselésére.

Jó otthon, hivatott kezek

Kodály Zoltán személyesen mondta az avatóbeszédet, mely egyben összefoglalása is volt az ő követelményeinek az intézmény, a zeneoktatás iránt. „Tehát azért egyeztem bele utóvégre, hogy a nevemről nevezzék ezt az iskolát, mert látszott valami biztosítéka annak, hogy ez az egészséges zenekultúrára való nevelés itten jó otthonra talál, hivatott kezekre van bízva.”

1956-ban, amikor a minisztérium felhívta a figyelmet az intézmények névadására, Gulyás György igazgató a Debreceni Zeneművészeti Szakiskola névadójának Kodály Zoltánt javasolta. A minisztérium Kodály beleegyezésétől tette függővé az engedélyt. Ménes János tanácselnök társaságában Gulyás György felkereste Kodály Zoltánt, hozzájárul-e a névadáshoz. A Mester végül is beleegyezett, a következő kikötéseket megfogalmazva az iskola számára:

– Becsülje meg a tradíciókat (felhívta a figyelmet Maróthi Györgyre).

– A társadalommal való kapcsolatában forduljon a szélesebb tömegek felé.

– A zenepedagógia gyakorlata, elsősorban a szolfézstanítás eredményeinek fokozása.

– Karolja fel a szegényebb, illetve a paraszt- és munkásszármazású, tehetséges gyereket, hogy ők is tanulhassanak zenét. Hozzátette: „Nincs megalkuvás művészetben és magyarságban!”

A város kitűnt az előadásokkal

A névadó ünnepség az első Hajdúsági Zenei Hetek nyitórendezvénye is volt. A műsorfüzetbe ezt írta Kodály Zoltán: „Egy ország zenekultúráját nem egyes zenészek csinálják, hanem az egész nép. Minden ország zeneszerzése, ha eredeti, a maga népe dalain alapul. Ezért kell azokat állandóan figyelni, tanulni énekelni.”

A névadás fontos közreműködője, mint említettem, Gulyás György. A Mesterrel szoros kapcsolata volt, 1957-től állandó vendéglátója is. De nyilvánvaló, hogy hozzájárult Debrecen megbecsüléséhez, a névadáshoz való eljutáshoz az a tény is, hogy a város már a korai időktől kezdve kitűnt Kodály műveinek gyakori és színvonalas előadásával. Ezeken az előadásokon mindenkor ott találhatjuk az elsők között a Debreceni Zenede, illetve a szakiskola tanárait, növendékeit. Kodály Zoltán kedvvel jött Debrecenbe, mert nagy szeretettel hívták. Hívta Gulyás György, a szakiskola igazgatója, a békéstarhosi szellemiség továbbvivője. Az ő munkáját sokra becsülte Kodály, így szívesen engedett az invitálásnak. Gulyás töretlen híve, közvetítője és számon kérője is Kodály művészetének, munkásságának, öröksége megvalósításának. Az 1955-ben létrehozott szakiskolai leánykórus (melyből a később világhírű Kodály Kórus nőtte ki magát), a zenei hetek, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny s a Debreceni Konzervatórium (azaz a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara, illetve akkor még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tagozata) megszervezése mind-mind az ő tevékenységét dicséri – Kodály követőjeként. A századokkal előbb vállalt zeneoktatás, zeneművészet így teljesedik ki a debreceni zenei életben, Kodály útmutatásával, Kodály zenéjével.

A névadó ünnepség – melyet Kodály Zoltán avatóbeszédével, a szakiskola koncerttermében tartottak (azóta Kodály terem) – a Nagytemplomban a Missa Brevis, valamint a Bika nagytermében (Bartók terem) a Budavári Te Deum előadásával egészült ki feledhetetlen eseménysorozattá.

Szolfézsversenyeken ellenőrizte

Névadója éber szemekkel figyelte az iskola munkáját: „És ha nevem valami bélyeget jelent, akkor jelentse azt, hogy itt nem »muziklérer« stílusban zongoragépeket akarnak nevelni, hanem a zenét gyökeréből értő és érző zenészeket és zeneértőket.” 1959-ben, 1963-ban és 1964-ben járt még itt, szolfézsversenyeken ellenőrizve, végrehajtják-e a vállalt feladatot. Minden alkalommal beírta magát az iskola vendégkönyvébe. Így lett az iskola, a város fegyvertársa Kodály Zoltánnak abban a lankadatlan, megalkuvás nélküli harcában, hogy legyen a zene mindenkié.

A névadó ünnepség alkalmával az alábbi bejegyzést tette Kodály az iskola emlékkönyvébe: „A debreceni szakiskola jövője: példát adni a szolfézs és hangszertanítás összehangolására, ének-alapon történő hangszertanítással új énekre bírni a hangszereket; a környékre kisugárzó működéssel hangzó életre bírni a néma berkeket.”

- Stébel Ildikó -

Kodály és Debrecen

Debrecen elsőségei a Mester művészetének népszerűsítésében

(Debrecen és Kodály kapcsolatának további részleteire terveink szerint egy későbbi cikkünkben még visszatérünk.)

Kodály-emlékév

Az emlékév

A szerző