Boldog képek: egy falu élete képekben

Debrecen - A Vojtina Bábszínház februárban ismét több szempontból különleges premierrel kedveskedett a közönségének.

Boldog képek címmel egy magyar falu, a Galga- folyó völgyében, Palócföldön található település életét követhetjük nyomon azt a produkciót látva, amelyet a teátrum négyéves kortól ajánl a látogatóinak.

Az előzmények is unikálisak

Az előadást egy, még 2005-ben megrendezett, a mostani produkcióval azonos című fotókiállítás ihlette. A budapesti Néprajzi Múzeumban létrejött tárlat azóta megjelent katalógusát használta fel a forgatókönyvíró és rendező Bartal Kiss Rita a darab megálmodásához. Ám, hogy a produkció szorosan kötődjék a cívisvároshoz is, a budapesti kiállítás képeihez a Vojtina társulatának tagjai is válogattak fotókat a saját családi albumaikból. S nem kevésbé lényeges – hiszen az előadás ezzel még inkább közel kerül a szívünkhöz –, hogy a darabban elhangzó versek az azóta tragikus körülmények között elhunyt, Debrecenben élő költő, Borbély Szilárd alkotásai, a produkció tehát az ő zsenije előtt is tiszteleg.

Ismét nem csak gyerekeknek

Talán az előbbi felvezetőből is érzékelhető, hogy megint egy olyan darabbal állt elő a Vojtina társulata, amely – bár négyéves kortól ajánlott – komoly témája miatt a felnőtteket is képes megszólítani. S úgy érzem, hogy a darab ismét jó arányérzékkel szolgálja ki a különböző korosztályokat. Hiszen annak a falunak az életét, amelynek már a neve is Boldog, úgy tárja elénk – valóban régi, az archaikus kor „boldog békeidejét” idéző fekete-fehér felvételek, valamint „színpadképek” felsorakoztatásával –, hogy abból egyfelől a kicsiknek is „átjön” a mondanivaló, másrészt viszont az előadás nagyon erős szimbolikus rétege a felnőtteket tudja elbűvölni.

A gyerekek elvarázsolására

A színpadra érkező három pár mint a falu lakói egyforma, fehér illetve krémszínű ruhában járulnak elénk: a nők fehér kötényben, a férfiak fehér kalapban vannak, s öltözetük összhangja már eleve sugallja számunkra azt a harmóniát, amit ezen a településen meg fognak élni, s amelyről az egyik pár férfi tagját alakító Reschofsky György e szavakkal tájékoztatja is a közönséget: „itt leszünk boldogok”. Vagyis abban a faluban, amelyet a párok azonnal elkezdenek a gyerekek számára is érthető módon „felépíteni” és benépesíteni. Gyönyörű gondolatként – jelezvén a gyerekek felé, hogy az égitestek funkcionálásának is csak akkor van értelme, ha van kinek funkcionáljanak – csodálatos virágos ládikáikból maguk húzzák elő a Napot, a Holdat és a csillagokat, és ők maguk teszik azokat fel a falu faragott kapujára, jelezvén, hogy innentől kezdve ezek az égitestek is az ő boldogságukat, és ami nagyon fontos, a napjaik ciklikus rendjét fogják szolgálni. Azután pedig a „színpadképek” segítségével azt is közlik a gyerekekkel, hogy a boldog falusi élethez állatokra is szükség van. Érkezik is a szamár, a ló, a malac, a kecske egy-egy báb, illetve rajz formájában a színpadra, s – ismét remek ötletként – az állatok sorából nem maradhat ki a gólya sem. A gólya, amely az óvodások erről való tudásával egyezően ebben a produkcióban is meghozza a három közül két pár számára a gyermekáldást, egy kisfiú és egy kislány személyében. Az előadás minden egyes összetevőjének rendkívül alapos kidolgozottságát tükrözi, hogy a cseperedő gyermekek más színű ruhába lesznek bújtatva, mint a felnőttek. A kislányon piros kötény, a kisfiún pedig kék kalap lesz. Ennek a színkombinációnak azonban csak később kapjuk meg az értelmét: a két gyermek ugyanis felnőve egymásra talál, s hogy tudjuk, ők azok, akik már ebben a boldog faluban jöttek a világra, felnőttként is a piros kötényükben és a kék kalapjukban pompáznak. S kiváló megoldás, hogy a Hell Krisztina – Mercs Máté alkotta egyik „kezdő” páros alakul itt át azzá a fiatal párrá, amelynek bimbózó szerelmét a gyerekek számára is érthető módon tárja elénk az előadás. Megint az állatok „segítségül hívásával”. A falu munkamegosztásának köszönhetően a fiatalok feladata az állatok etetése, ám azok „mohósága” láthatóan „zavarja” őket az együttlétben, a csókváltás iránti vágyukban.

Az „átmenet” képei

A gyerekek számára ily módon a szemük elé tárt és felépített archaikus világba ettől kezdve csempészik be az alkotók azokat a „képeket”, amelyek közül néhányat továbbra is értenek a legkisebbek is, néhányat viszont véleményem szerint már csak a felnőttek tudnak követni. Az előadásnak ebben az „átmeneti” szakaszában a fiatal pár egybekelését, a faluban folyó munka és munkamegosztás gördülékeny mivoltát – amely munkavégzés a különféle munkaeszközök „hangjait” kihasználva gyönyörű zenei produkcióvá alakul a színpadon – még mindig „veszik” a gyerekek is, ahogyan a házak belsejében zajló élet „képeinek” felmutatásával sincs ilyen értelemben semmi probléma.

A felnőtteket érinti meg

A házak belsejében azonban ebben az előadásban nem csak a mindennapok ciklikusan visszatérő „elfoglaltságait” tárják elénk a művészek. Azaz nemcsak az evést, az alvást, az olvasást és más kikapcsolódási formákat, hanem például a faluban oly gyakori pletyka jelenlétét is. A település szerelmi viszonyai kapcsán felröppenő híreket közvetítő „pletykás vénasszonyok” képeivel véleményem szerint főleg mi, felnőttek tudunk mit kezdeni, a gyermekek számára a szerelem és annak ilyen formájú „aláásása” egy közösségen belül még nincs meg. Illetve: mivel a falu életét itt valóban a benépesítéstől kezdve látjuk magunk előtt, a folyamatnak természetes része az elmúlás, a faluban élők halála is. Amelyet ugyan gyönyörű temetési jelenetben tárnak elénk a művészek, ám itt az archaikus fekete-fehér felvételek átváltozásában rejlő szimbolikát, az emberek halál utáni „elszemélytelenedésének” folyamatát már nem értik a gyerekek. El is kezdenek mocorogni a nézőtéren, s ez sajnos csak fokozódik, amikor a halál eseményét a keresztény vallási eszmék képei még tovább bonyolítják.

Mindezek ellenére mégis úgy vélem, hogy gyönyörű, minden egyes részletében rendkívül kidolgozott előadást hoztak létre az alkotók, amelyben Borbély Szilárd gyönyörű szavaival: „Fekete ruhában, fehér vászon ingben, régi fényképeken” valóban „oly eleven minden, mintha tegnap volna, mintha tegnap előtt: egy elsüllyedt világ nyílik szemünk előtt. De ami megmaradt, azt őrzik a képek, fehér angyalszárnyak, szótlanul beszélnek.”

- Gyürky Katalin -

Az alkotók

Játsszák: Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter, Nagy Mónika, Nagy Viktória Éva, Reschofsky György

Forgatókönyv: Bartal Kiss Rita, Horváth Mari

Versek: Borbély Szilárd

Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Horváth Mari

Zeneszerző: Horváth Mari, Tóth-Pócs Roland

Rendezőasszisztens: Szabó Magdolna

Rendező: Bartal Kiss Rita