Semmelweisnek köszönhetően nők milliói élhetik meg az anyaságot

Semmelweis Ignácnak nők milliói köszönhetik életüket, éppen ezért nem meglepő, hogy külön napon emlékezünk meg a magyar orvosról. 1992-ben hivatalosan is Semmelweis-nappá nyilvánították július 1-jét (az anyák megmentőjének születésnapját), 2010-ben pedig munkaszüneti nappá az egészségügyi dolgozók számára.

A magyar orvos neve egyet jelent a gyermekágyi láz leküzdésével, mely halálokot – neki köszönhetően – mára sikerült teljesen felszámolni az orvosoknak.

Azt azonban talán kevesen tudják, milyen szélmalomharcot vívott az orvostársadalommal, s végül milyen tragikussá vált a sorsa.

A kor egészségügye

– Kortörténeti leírásokból pontosan tudjuk, hogy milyen – ma már elképzelhetetlen – körülmények között hozták világra a nők gyermeküket a 19. században. Alapvetően a szüléseknek a többsége otthon zajlott, a kórházba főleg olyanok kerültek be, akik nem engedhették meg maguknak, hogy házhoz orvost vagy bábát hívjanak, vagy akinél komplikáció merült fel. A kórtermek zsúfoltak voltak, hiányoztak a rutinszerűen alkalmazott fertőtlenítőszerek, az eszközök és kötszerek, gumikesztyű hiányában ugyanazzal a csupasz kézzel vizsgálták a betegeket, mellyel előtte boncoltak, s ezek mind-mind kockázatot jelentettek a fertőzések szempontjából. Amikor azt mondjuk, hogy fertőzések kockázata, hozzá kell tenni, hogy akkoriban nem is merült fel lehetőségként, mert a baktériumok felfedezése csak az 1800-as évek végén történt meg – fogalmazott Póka Róbert, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója.

Semmelweis 1844-ben Bécsben kapta meg orvosdoktori diplomáját, majd szülészmesteri oklevelét is, s rögtön tanársegédi állást kapott a bécsi közkórházban, az Allge­meines Krankenhausban, Johann Klein professzor szülészeti klinikáján.

Egyértelmű felfedezés

Mint azt a szakembertől megtudtuk, az 1840-es években két szülészeti klinika volt Bécsben: az egyikben a bábák, a másikban az orvostanhallgatók tanultak. A 19. században a poroszos orvosi iskolák – köztük a bécsi – élen jártak az anatómiai felfogás terjesztésében. Eszerint a betegségeknek mindig van anatómiai és patológiai oka, melyeket boncolással ki lehet mutatni. Ebből adódott az, hogy a képzés nagyon fontos eszköze volt, hogy az orvostanhallgatók boncoltak.

– Semmelweis ma már nagyon egyszerűnek tűnő felismerést tett: abban a szülészeti egységben, ahol az orvosi képzés zajlott, ezáltal boncoltak, a havi 250 szülésből 40-50-en meghaltak, azaz a nők 15-18 százaléka. A másik oldalon, ahol a páciensek összetétele semmiben sem különbözött az előzőtől, de nem volt boncolás, mert bábák vezették le a szülést, 4-5 százalékos volt ugyanez az arány – mutatott rá a klinikaigazgató. Semmelweis rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. Több száz oldalas tanulmányban ismertette tapasztalatait, esetek leírását. A kórházi higiéné alapjait is letette: klórmészoldatos kézmosást és ruhacserét ajánlott kollégáinak. Legnagyobb meglepetésre azonban az orvosi elit ellene fordult.

Ellenséges fogadtatás

– Számos korabeli levelezésből tudjuk azt, hogy olyan mondtatok kerültek papírra: „Ha nem akar meghalni az illető nő, akkor menjen inkább máshova megszülni, mert a bécsi klinikán nagy valószínűséggel a gyermekágyi láz áldozata lesz.” Ez borzasztó sértő lehetett Klein professzor számára. A szakma ellenszenvét tetézte, hogy számos más, neves klinika adataival is bizonyította elképzeléseit – részletezte Póka Róbert, hozzátéve: az ellenséges fogadtatás is közrejátszott abban, hogy végül eljött Bécsből. Budapesten 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát, s munkásságával 1 százalék alá szorította a kórházban gyermekágyi láz következtében elhunytak arányát. Az orvostársadalomnak ez sem volt elég bizonyíték, a hiúság felülírta a józan észt. – Nem akarták elfogadni, hogy az ő hibájukból halnak meg nők, s olyan légből kapott magyarázatokat mondtak, mint a „kórlég”, a „miazma” – ami csak egy kitalált szó volt – és a nők halálfélelme, ami együttesen okozza a gyermekágyasok halálát.

„Semmelweis pragmatikus ember volt, s ezeket a misztikus okokat mind cáfolni tudta”

– ismertette a klinikaigazgató.

A magyar orvost azonban teljesen felőrölte a szélmalomharc, s a korabeli leírások szerint, viselkedészavara miatt a társprofesszorok utalták be elmegyógyintézetbe 1865-ben. – Sajnos a halálának a körülményeiről nem sokat tudunk, de úgy tűnik, az intézetben fizikai bántalmazás áldozatává vált.

Halálok: vérmérgezés

A legenda szerint az akkor legelismertebb kórboncnok, Rokitansky kíváncsiságból átnézte Semmelweis boncjegyzőkönyvét, mely szerint tulajdonképpen abban a betegségben halt meg az anyák megmentője, aminek a megelőzéséért olyan sokat tett. Állítólag az ellátatlan fizikai sérülésein keresztül gennykeltő baktériumok jutottak a szervezetébe, ami által szepszist, azaz vérmérgezést kapott – mondta.

Póka Róbert rávilágított, hogy a sors fintoraként a magyar orvos felfedezése után, 5-6 évvel később Joseph Lister skóciai orvos ugyanezeket a felismeréseket tette és írta le, mégis más volt a fogadtatása. Semmelweis a klórmeszes kézmosást s a lehetőség szerinti ruhacserét ajánlotta, Lister a fenolos műszer-fertőtlenítést javallja a megelőzésre. – A brit birodalom akkoriban fénykorát élte, így egy csapásra az egész világon hírnévre és elismerésre tett szert Lister, s talán ez a magyarázata annak, hogy nem Semmelweis tanai révén jutottak el a többi kontinensre a kórházi higiénia alapjai.

Pálfi-Tóth Zoé