Túl rövidre zárva

Munkából odarohanva, korgó gyomorral ülök a padba, az uzsonnaszagú terem tele szülőkkel, akik másfél évtizedes pályafutásom alatt sem alkottak harmadik halmazt a már két meglévőből. Vannak a mindent megszavazók, egyetértők, a konstans helyeslők, csak hogy haladjunk már, megint lesz vagy fél nyolc, mire hazaesek, és kezdhetem az otthoni műszakot. És vannak az értekezletek sztárjai, javarészt túlvezéreltek, hobbiszinten reklamálók, akiknek az utolsó utáni kérdés után is van még egy, akik már szeptemberben megszavaztatják a júniusi bográcsverseny részleteit, és akikről még mindig nehezen hiszem el, hogy nem fizetésért ennyire ilyenek.

Most a teraszon ülve, a telefonomból hallgatom az osztályfőnököt, néha lenémítom a sebészi részletekbe csúszó, kiállok a gyerekemért témájú megszólalást, vagy ezt ugatja a kutya, vagy a flexet. Most nem ül mellettem senki, szóval nem hallom, hogy mire kell szavazni, eléggé magányos így, ráadásul senki nem kérdezte meg helyettem, lesz-e idén rajzszakkör, de már én sem tudom, mert az osztályfőnök egy határozott viszláttal rövidre zárta az első online szülői értekezletet.