Átértékelődött a lakótelepek szerepe

Idén megújult Debrecen helyi építési szabályozása, de nem mindenben tudja orvosolni a panel lakótelepek sok nehéz örökségét, felemás jogi környezetből adódó problémáit. Gábor István városi főépítész beszélt arról lapunknak, hogy milyen akadályokkal kell számolniuk, s hogy próbálják jó irányba terelni e lakóterületek fejlődését.

– A társasházi törvény nem tökéletes, vannak elvarratlan jogszabályi elemei. Sokat segítene, ha el lehetne választani a társasházi albetéteknek, tulajdonoknak a tulajdoni értékét a társasházi közös tulajdontól és felelősségtől. Most ez nem mindig egyértelmű. Például egy-egy lakás erkélyének a tartószerkezete, falai, födémlemeze a társasházé, nem a lakástulajdonosé, mert ez a ház homlokzatának része. Az erkély alapterülete, amit lényegében használ a tulajdonos, az az övé. Ezek nincsenek rögzítve a legtöbb alapító okiratban.

„Ugyanígy a homlokzati nyílászáróknak, amik határoló szerkezetek, nem a lakástulajdonosénak kellene lenniük, hanem a társasházénak, miközben ezeket a nyílászárókat sokan kicserélték, tehát jogosan tekintik a tulajdonuknak.”

Pedig, ha eladják az ingatlant, nyilván nem tudják elvinni – magyarázta a főépítész. – Segíthetne több folyamatban, ha mindezt jogszabály egyértelműen kimondaná. – Például nem lenne olyan településképi gond, hogy ránézek egy tízemeletes lakótelepi épületre, aminek egyébként jó ingatlanértéke van, de ahány ablak, annyiféle. És ez nemcsak esztétikai kérdés, hanem a társasház energetikai mutatójáról is szól. E szempontból azok a társasházi közösségek szerencsések, melyek egyszerre meg tudták csináltatni a teljes homlokzati rekonstrukciót.

Érték és műszaki tartalom

Szerinte azzal is tisztában kéne lenniük a tulajdonosoknak, hogy mennyire érték­állóak azok a hőszigetelési beruházások, amelyeket az elmúlt 20 évben végeztek, hiszen folyamatosan változtak, szigorodtak a hőtechnikai előírások: például, hogy milyen vastag hőszigetelés szükséges. Ugyanakkor mára egyik előírás sem elégséges, mivel nyári hőterhelést ezek az épületek nem képesek kezelni. Emiatt klímaberendezéseket kell beépíteni. – Ilyenkor egy hatósági szereplő településképi szempontból megpróbál megfelelő információkkal segíteni a társasházaknak, de nem fogja tudni megmondani a jelenlegi beruházhatósági értékek mellett, hogy mihez nyúljon hozzá a ház lakóközössége annak érdekében, hogy az értéknövekedés mögött tényleg legyen műszaki tartalom is. Ráadásul sokan építkeznek, így egyre kevesebb a szakember, miközben egy társasházi beavatkozáshoz egyre komolyabb szakmai jelenlét kellene. Ennek szükségessége pedig már a társasházak belső közműellátásában, gépészeti berendezéseinek rekonstrukciójában is megnyilvánul – ecsetelte a főépítész.

– Amikor elvégzik a hőtechnikai rehabilitációt egy társasházban, téli időszakban valóban csökken a fűtési költség, de nyáron továbbra is muszáj klimatizálni, mert a ma alkalmazott hőszigetelési, építési kultúra csak a hideg ellen véd. Mára szembesült a társadalom azzal, hogy ez a beavatkozás ellentmondásos, az értékét tekintve is – mutatott rá Gábor István. Hozzátette: vannak jó megoldások a fenti probléma felszámolására (például árnyékolástechnikai módszerek), amiket közintézmények esetében egyszerűbb kivitelezni, a társasházak azonban egészen mások, és a források is korlátozottabban állnak rendelkezésre. Ugyanakkor a klimatizálás másfajta problémát is felvet.

Klímaberendezés nélkül

– A társasházakban klímaberendezést telepítenek oda is, ahol hőszigetelési rekonstrukció volt, és ott is, ahol nem. A nyári meleg miatt ugyanis a lakóknak muszáj valamilyen hűtést használniuk. Ha pedig a felszerelt kültéri egységekkel együtt kell hogy éljenek, akkor építési szabályozóként meg kell határoznunk valamilyen környezeti esztétikai értéket, hogy ne nézzen ki borzasztóan az utcakép. Megpróbálunk ebben is valamilyen kulturált rendet elérni – ez a régi és az új településképi szabályozásban is benne van. Azt javasoljuk, hogy a kültéri egységre valamilyen takaróelemet telepítsenek az ingatlantulajdonosok. Ha ezeket a társasház megtervezi, akkor rendbe tudja szedni az összképet: a lakók eldöntik, egységesen hova helyezzék el a berendezéseket, s ha valamilyen szép színt is hozzátesznek, még vidámmá is teheti a takarás a homlokzatokat. Lehet például bordás vagy perforált, színesre festett lemezt alkalmazni – magyarázta a főépítész. Ez egyelőre csak javaslat, amit azonban idővel majd szeretnének kötelezővé tenni.

Az sem szükséges, hogy egyszerre rakják ki a takaróelemeket; ha ütemezetten, előbb-utóbb mindenki ugyanolyat tesz ki ugyanoda, akkor rendezettebb képet mutat majd a ház.

Ezt az egységes takarást egyébként az új építésű társasházakhoz már megkövetelik. – Ha egy modern lakóépület valóban megfelel az energetikai előírásoknak, oda nem kellene utólag klímát beszerelni. Onnan tudjuk, hogy nem felel meg, ha az építkezés befejezése után egy-két éven belül megjelennek a klímaegységek. Ma már megépíthető úgy egy ház, hogy a nyári hőségben sincs szükség külön klímaberendezésre. Egy távoli példa: Kaliforniában egy több tíz emeletes kormányhivatalt úgy építettek meg, hogy semmilyen klimatikus berendezés nincs benne, árnyékolókkal és belső levegőáramoltatással szabályozzák a nyári hőmérsékletét. Ezt meg lehet oldani családi, társasházakban és középületekben is. És meg is kell oldani! Megfelelő falakkal, hőcserélő légtechnikai berendezéssel, gépészeti, alternatív energiát használó berendezésekkel jól lehet klimatizálni, s a megközelítőleg nulla energiakibocsátású épületeknél ez már alapkövetelmény – mondta a főépítész.

Az emberi létforma új perspektíváival

Gábor István beszélt arról is, hogy egészen más a megítélésük a lakótelepeknek 2020-ban, mint 1990-ben, minden szegmensükkel együtt: a kicsi konyha, a kis alapterület, maga az épület teljesen mást jelent napjainkban. – Ma olyan urbanizációs folyamat zajlik a világban, ahol az emberi létforma is teljesen más perspektívákat nyújt, mint 1990-ben az akkori Magyarországon. Egészen más gondolkodásúvá vált a társadalom. Sokkal inkább elfogadja és elismeri az 55 négyzetméteres lakótelepi lakás által nyújtott életformát, mint a rendszerváltáskor, amikor az életcélok inkább a családi házas vagy a zártkerti, szabad életforma felé vitték az embereket.

„Ma rugalmasabban, nem egy egész életciklusra vonatkozóan szeretnének lakhatást keresni.”

Azt mondják, „öt évig itt lakok, aztán megyek tovább, és ide jön valaki, aki szintén öt évig tervez itt lakni” – magyarázta a főépítész. – Ilyen szempontból a családi ház rugalmatlan, onnan sokkal nehezebb továbbmenni. A tulajdonos beleteszi több év munkáját, a beruházás és a hitel értékét, majd amikor a gyerekek felnőnek és kirepülnek, és ő szeretné eladni a házat, akkor jelentős értékcsökkenéssel szembesül – azt az árat, amibe neki került, nem kapja meg az ingatlanért. A családi házas létformának persze rengeteg előnye van. Azt kell jól bekalibrálni, hogy egy család miképpen tud egy házzal úgy gazdálkodni, hogy amikor odaér az élete, akkor az ingatlan rugalmasan eladható legyen.

SzT