Értékközvetítés szolgálatában

A zene iránti szenvedély, elhivatottság, maximalizmus vezérli Stébel Ildikót, és ez az önmeghatározás egybevág a róla szerzett benyomásainkkal – ezt állapíthatjuk meg bármikor, amikor szóba kerül vele a muzsika, az értékközvetítés, a tehetséggondozás, a zeneművészeti képzés ügye.

És mindezek hátterében a zenei szakkönyvtár, mely – mint arra a Kodály-díjas mestertanár rávilágít – igen fontos feladatot tölt be a zenésszé válás folyamatában. Nem véletlen, hogy a Debrecenben 1862-ben alapított, intézményesített zenei képzésben a kezdetektől fogva könyvtárat is létrehoztak, a képzés magas színvonalának biztosítására – ismertette Stébel Ildikó, aki a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium könyvtárát több évtizedig vezette, s munkásságáért Artisjus zenetanári díjban részesült a közelmúltban. E könyvtár védett gyűjteményének kutathatóvá tételén fáradozott restaurálással, digitalizálással és egyedi zenei szempontú adatbázis kiépítésével, fejlesztésével.

„A patinás intézményben az értékőrzést folyamatos megújulás kísérte: a könyvtár ma már korszerű infrastruktúrával szolgálja a zeneművészeti képzést, például interaktív táblával, zenehallgató, -szerkesztő berendezések, szoftverek, kottaszerkesztő programok segítségével.”

A munka persze akkor válhat teljessé – vallja Stébel Ildikó –, ha a könyvtárat használókkal személyre szóló, egyedi kapcsolatot sikerül kialakítani, s ezt ő mindvégig nagyon fontosnak tartotta a munkájában. Szavai szerint ebben a szakgimnázium kiváló közössége is nagy segítséget nyújtott. Hogy mennyire élő lehet egy ilyen gyűjtemény, azt az is bizonyítja, hogy évek hosszú sora óta kiállítások, hangversenyek, szerzői estek otthonául és alapjául is szolgált. – Munkálkodásom egyik fontos mozzanata: igyekeztem előtérbe helyezni a kortárs magyar zeneművek, zeneszerzők közelebbi megismertetését,

„a kortárs zene terjesztését, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedék anyanyelvi szinten értse és interpretálja”

– tárta fel a szervezői munkássága hátterében álló ösztönzőerő mibenlétét a pedagógus. Ahogy az Artisjus méltatásában olvasható, Dobos Kálmánnak, Hollós Máténak, Jeney Zoltánnak, Keuler Jenőnek, Kocsár Miklósnak, Litván Gábornak és Pongrácz Zoltánnak is szervezett esteket. E programok egyszerre szolgálták az alkotók életművének megismertetését és a város zenei hagyományának, kötődéseinek ébrentartását – írja a szervezet.

Stébel Ildikó a nyugdíjba vonulása után is tevékenykedik a pedagógus-, a könyvtári és zenei szakmai szervezetekben. Mint elmondta, többek között szeretné folytatni a koncertek szervezése körüli munkát, illetve a szaklapokbeli publikációs tevékenységet Debrecen és a Zenede értékeinek a bemutatására. Összefoglaló igényű munka létrehozását is tervezi az intézményről, neves tanárairól, művészeiről, meghatározó eseményeiről, szerveződéseiről.

Kodály szellemi hagyatéka nagy felelősség

Kodályt mindig újra kell tanulnunk – figyelmeztetett egy idézettel Stébel Ildikó Artisjus- és Kodály-díjas mestertanár, zenei könyvtáros, nyugalmazott könyvtárvezető, amikor azt tudakoltuk tőle, hogy a zenei kultúra állapotát tekintve mennyire tartja ma méltónak Kodály országát a Mester örökségére. Válaszában – a szakirodalmi hátteret is összefoglalva – hangsúlyozta: Kodály szellemi hagyatékát világszerte elismerik, s ez nagy felelősség a magyaroknak. Kodály Zoltán mindenkor az értéket mutatta fel, s az értékek mellé gyűjtötte tanítványait és követőit, megalkuvást pedig nem ismert.

Éppen itt, Debrecenben mondta ki: „Nincs megalkuvás művészetben és magyarságban!” – Pedagógiája, tanítása, életművének célja – a kiművelt emberfő, a teljes ember, „a zenét velejéig értő” – ma is meghatározó igény. Pedig ma a kiművelt emberfő, a teljes életet élő ember egyre égetőbben hiányzik. Nemcsak hazánkban, hanem civilizációszerte – jelezte Szokolay Sándort idézve Stébel Ildikó. – Hazánkban sok tehetséges gyerek van, sok jó zenei képző iskola és számos kiváló zenetanár, zseniális zenész. A közízlés, a közfelfogás, a média azonban még mindig nem áll a helyzet magaslatán. Ha végigtekintjük a fenti gondolatokat, számot vethetünk, és mindenki maga is megadhatja a választ arra, mennyire vagyunk ma méltók Kodály örökségére… – jegyezte meg a pedagógus. Hozzátette: az intézmény, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola (ahogy a név­adáskor 1957-ben nevezték), melynek egyedülálló módon személyesen adta nevét Kodály, minden erejével azon munkálkodik, hogy méltó legyen erre az örökségre.

FGY