mérföldkő

2021.06.16. 13:16

Fontos képzésfejlesztő projektet zártak le, debreceni szakemberek is részt vettek benne

A szociális munkások innovatív oktatását támogatja az a projekt, amelynek eredményeiről szerdán, sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek.

Fotó: unideb.hu

Móré Mariann, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának (DE EK) dékánja azt mondta, a pályázat lehetőséget adott a közösségépítésre.

– Ez a projekt oktatási és szakmai kérdéseket vetett fel. A duális képzés fejlesztése volt a legfőbb célunk, mindez lehetőséget adott számunkra közel kerülni a partnereinkhez, a civil szervezetekhez, azokhoz a szövetségekhez, amelyek a szociális munkás hallgatók képzését támogathatják a jövőben. A közös munkánk egyszerre kell, hogy szolgálja az akkreditációs célokat, valamint a végzett hallgatók szakmai ismeretszerzését – mondta, hozzátéve, országosan kiterjedten találtak partnereket, ez a nyitottság pedig a projekt egyik legpozitívabb eredménye.

Fedor Anita, a DE EK intézetigazgatója, a program alprojektvezetője kiemelte: a szociális ágazat jelentős humánerőforrással küzd. – Az észak-alföldi régió a leginkább nehézséggel és társadalmi feszültségekkel terhelt terület, a sérülékeny társadalmi csoportokkal érintett térségeken kiemelt szerepe van a szociális munkásoknak. Toborzómunkát végeztünk, ennek során a továbbtanulás előtt álló diákokkal ismertettük meg a hivatást és a duális képzés előnyeit. A projekt során fókuszba helyeztük az emelt szintű érettségire való felkészülést, és a mentortanárok pedagógiai kompetenciájának fejlesztését felkészítőprogrammal – mondta.

Szakmai eredmények

Az eseményhez konzorciumi partnerek is csatlakoztak, online formában. Erdős Márta, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője, a projekt szakmai vezetője a lehetőséget megköszönve az alapvető eredményeket ismertette. – A szociális munka egy fiatal, fejlődőben lévő szakterület hazánkban. Nagy szerepe van az emberi élet minőségjavításában, és a munkaerőpiaci problémák megoldásában. A képzéshez csatlakozó hallgatóknak gyakorlatias és tudományos megalapozott tudást kell átadunk. A projekt kapcsán egységben kezeltük a képzés, a gyakorlat és a kutatómunka szempontjait. Utóbbi, mint képzésfejlesztést megalapozó kutatások is fókuszba kerültek – mondta. Kiemelte:

a programnak köszönhetően akadémiai közösség alakulhatott, de emellett kiadványok születtek, hazai és nemzetközi előadásokat tarthattak, megerősödtek a már meglévő szakmai kapcsolatok, valamint újak köttettek. A konzorciumi tagok a saját, meglévő erősségeiket átgondolhatták és új szempontokkal egészíthették ki, megerősödött az értékelő és az addiktológiai kutatás, és az iskolai szociális munka is fókuszba került.

Csizmadia Zoltán tanszékvezető a Széchenyi Egyetem eredményeit illetően elmondta: a több mint hároméves szakmai projektnek köszönhetően egyebek mellett 15 kurzus e-tananyagát újították meg, két szakirányú továbbképzést akkreditáltak, a képzésben jól alkalmazható szakkönyveket, tankönyveket és tanulmányköteteket készítettek, érzékenyítő tréninget tartottak középiskolások diákoknak, valamint egy minőségbiztosítási protokollt is kidolgoztak.

Az eseményen a digitalizáció fontosságáról is szó esett. Elmondták, jelentős szerepe van annak, hogy bizonyos tananyagok a ma népszerű okoseszközön is elérhetőek legyenek. Mint mondták, ezzel többek között a tanórák interaktív megközelítése is kivitelezhetővé válik. A projektnek köszönhetően mostanra tíz partnerrel építi a szociális képzését az egészségügyi kar, de a jövőben további intézmények akkreditációját is tervezik.

BBI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában