Visszatértünk a helyszínre

2022.01.20. 11:37

Húszéves a nagyrábéi „spárducészlelés”

A bulvártörténelem egyik ékkövét forgatta le húsz éve az egyik kereskedelmi televízió Nagyrábén, ahol állítólag fekete párducot láttak.

Forrás: Matey István

A bihari kistelepülés életét gyökerestől forgatta fel 2002-ben a hír, miszerint többen is fekete párducot láttak Nagyrábén. A kiskunhalasi párduc óta tudjuk, hogy a hazai elkóborolt párducpopuláció valós észleléseket eredményezhet, de a nagyrábéi eset a településen forgatott riportfilm miatt vált igazán emlékezetessé. 

(Albucz Tibi megszólalása 3:56-nál – a szerk.)

Az abban szereplő megszólalók ugyanis olyan átéléssel meséltek az esetről, ami a lehető legvalószínűtlenebbnek mutatta be a sztorit. Minden bizonnyal az sem segítette a témafeldolgozást, hogy a riportalanyok többsége – mint megtudtuk –, a helyi kocsma vendégköréből került elő. Albucz Tibi akkor némi mássalhangzó-torlódással küzdve idézte fel a benyomásait, közben kétszer is a „spárduc” kifejezést használta. De ne rohanjunk ennyire előre! Húsz évvel a nagyrábéi eset után a helyszínen idéztük fel a történteket.

Emike, a kocsma tulajdonosa, valamint Pál, amatőr fotós és helyi tudósító irányított minket útba. Pálnak mellesleg nagy fotógyűjteménye van a település életéről, mondjuk a párducról pont egy sem
Forrás: Matey István

Köztudott, hogy egy-egy sztori esszenciáját minden esetben a kisboltok és a kocsmák szolgáltatják, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a Boci kocsma tökéletes kiindulópontként szolgálhat. A presszóban első blikkre gyanakodva fogadják ugyan az idegent, de egy gyors kört kérve rendszerint enyhül a gyanakvás. – Azt hittük, NAV-os! – vetette oda Kálmán, aki miután megtudta, hogy a látogatás apropója a párduc, hozzátette, hogy azt ugyan nem Rábén, hanem Bihartordán kell keresni! A képzavart fokozza, amikor hozzáteszi, hogy a keresztneve Laci. A homályba Emike, a presszó tulajdonosa vitt fényt, aki nevetve bökte oda: Tordán van egy Párduc László nevezetű úriember! Még emésztjük az információt, miközben a vendégek már azon vitatkoznak, hogy vajon él-e még az öreg Párduc. Hamar kiderül azonban, hogy a riportfilmnek is köszönhetően – bár sokan vették poénra a nagyrábéi esetet –, a helyiek nagy része komolyan vette az észlelést. Azt beszélték ugyanis akkoriban, hogy a szomszédos falu egyik gazdálkodójától szökött el a nagymacska, akiről köztudott volt, hogy egzotikus állatokat tartott. Volt, aki azt is tudni vélte, hogy vadászok lőtték ki végül a párducot, de azt már nem verték nagy dobra. Kálmán azonban hajthatatlan, ő nem hisz a párducban, de felajánlotta, ha úgy van, neki van egy fekete, Mirci nevű kandúrmacskája, azt nyugodtan lefotózhatjuk. Elköszönve megtudjuk, hogy a rábéi eset később is visszaköszönt, az egyik helyi tánccsoport ugyanis Fekete Párducok néven futott. Az elfogyasztott habos kávéért kifizetve a 190 forintot egyre erősödött az érzés, kellően vidéken vagyunk.

Akadt, aki a segítségünkre sietett, és a párducészlelés helyszínét is megmutatta
Forrás: Matey István

Közben nem szabadultunk a gondolattól, hogy egy szemtanút kellene keríteni, de némiképp nehezítette az ügyet, hogy kiderült: közülük már a többség elhunyt. Ettől függetlenül a település határába vettük az irányt, ahol anno a párducot látták. Egy segítőkész helyi férfi megmutatta a bozótost, ahol a nagymacskát vélték látni, de a környező házaknál potyára nyomtuk a csengőt. 

Ezen a bozótos területen vélték látni a párducot húsz évvel 
Forrás: Matey István

Holott megtudtuk: 

volt olyan porta, ahonnan egy nagyobb fenyőfát is kivágtak, mert az ott élők attól tartottak, hogy ott verhet „fészket” a párduc. 

Az egykori helyszín közelében nemhogy párducot, de tisztességes fekete macskát sem láttunk
Forrás: Matey István

Végül befut a tuti tipp: Albucz Tibi otthon szokott lenni, próbálkozzunk ott! A „spárduc” kifejezés megalkotójánál aligha találhattunk volna autentikusabb megszólalót, így tetőfokára hágott az izgalom, amikor Tibi készséggel mesélt az élményeiről. Húsz év távlatából Tibi bevallotta: valójában a barátjával nem látták a párducot, de miután megtudták, hogy a tévé a településen forgat, elhatározták, hogy mindenképpen szerepelni fognak a riportban. 

Húsz év távlatából Tibi bevallotta, hogy mindössze kiszínezték a történetet
Forrás: Matey István

Elmentünk a közeli kocsmába, ahol szemtanúkat kerestek, mi meg egymásra licitálva kezdtünk a sztorizásba

– idézte fel. Arra már nem emlékezett, hogy mire alapozták, hogy a párduc nőstény volt, továbbá, hogy sántított, de azt megjegyezte: még ennyi idő távlatából is sokszor nézi vissza az elhíresült riportfilmet. Tibi mindezek ellenére tántoríthatatlan, máig hisz abban, hogy valóban járt párduc a településen, s miközben együtt néztük az általa elhíresült „spárducos” videót, megállapította: a húsz év bizony rajta sem múlt el nyomtalanul.

 

Matey István

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában