Életmentő tudás

2022.07.28. 11:33

Hetente indulnak elsősegély-tanfolyamok a megyében

Nem csak azokat várják, akik jogosítványt szereznének.

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Összeesik valaki melletted az utcán, semmire sem reagál, a kezedben van az élete – ez bármikor megtörténhet. Jó, ha segíteni akarsz, de nagyon fontos tudnod, hogyan tedd. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsga központjában nyáron hetente indul képzés – hívja fel a figyelmet a szervezet közleménye.

Elkerülhetetlen, hogy valamikor az életünkben szükségünk legyen elsősegélynyújtó ismeretekre. Egészen másképpen cselekszik a bajban az, aki már tanult és gyakorolt elsősegélynyújtást, sőt, pszichésen is másképp hat rá a helyzet. Határozott, nem esik pánikba, végzi a dolgát. Bármikor megtörténhet, hogy éppen mi vagyunk ott egy baleset, rosszullét helyszínén, így rajtunk múlik egy ember élete vagy teljes felépülésének esélyei a mentők megérkezése előtt. A tapasztalatok szerint már az is fontos, hogy bennünk van a segítő szándék, de még lényegesebb, hogy helyesen járjunk el. A beteg kiszolgáltatott helyzetben van. A hosszútávú cél az, hogy bárki, bárkik is legyenek a környezetében, megfelelően nyújtsanak neki elsősegélyt.

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Minden héten indul elsősegélynyújtó képzés a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének Oktatási és Vizsgaközpontjában egészen a nyár végéig. A szervezők célja, hogy minél több fiatalt, felnőttet felkészítsenek a legkorszerűbb alapfokú elsősegélynyújtó eljárásokra és motiválják őket a segítségnyújtásra. Nem csak a jogosítványhoz szükséges Közúti alapfokú ismeretek-képzésre várnak jelentkezőket, hanem cégeknek is ajánlják a Munkahelyi elsősegélynyújtást.

Az érdeklődők a képzésekre személyesen és telefonon is jelentkezhetnek. 

Elérhetőség: Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsgaközpontja, 4025 Debrecen, Hatvan u. 37.,  06/52/316-330 vagy 06/52/316-679.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában