Fű-fa szomjazik

2022.08.10. 19:00

Feltámadnak még Debrecenben az elsárgult növények?

A nagy szárazság látható jelei gondolkodóba ejtették olvasóinkat, de a szívüket is facsarják.

A debreceni Egyetem tér parkjában a gyeptakarók és a növények némelyike is sárga volt a minapi ottjártunkkor

Forrás: Czinege Melinda

A hajdú-bihari közterületeket járó olvasóink közül többen megfogalmazták szerkesztőségünknek azt az aggodalmukat, hogy vajon feltámadnak-e még valaha a mostani tartós csapadékhiány miatt elsatnyult, elsárgult növények.

Szóvá tették az Egyetem tér egyes növényeinek állapotát is, így a Haon egyebek mellett arról kért tájékoztatást a debreceni polgármesteri hivataltól, hogy van-e terv, lehetőség az Egyetem téri park növényeinek megmentésére. Most ugyanis a fű is és az alacsony sövények is szinte teljesen barnák, a súlyos kiszáradás jeleit mutatva.

Ezzel kapcsolatban az önkormányzat az alábbiakat válaszolta: „Az Egyetem téri park növényeit megvizsgálva megfigyelhető, hogy a szökőkút két oldalára ültetett tiszafák esetében a barnulás jelei a szökőkút felőli részen intenzívebbek. Ezek a fák nem a száradástól, hanem a vízforgató rendszer fertőtlenítő folyadékának hatására színeződtek el, s ehhez járult a történelmi jelentőségű aszályos időjárás. A téren megközelítőleg 600 négyzetméteres területen gondoskodunk a dekoratív, egynyári növények öntözéséről, melyek jelentős elemei a tér arculatának. A többi parkalkotó növény fenntartására is kiemelt figyelmet fordítunk, azonban a gondos és ütemezett növényápolás ellenére a szélsőséges időjárás nehézzé teszi a bokrok, cserjék, fák fennmaradását.”

A szökőkútból szálló vízpermet és a rendszeres öntözés ellenére is szárazság jelei mutatkoznak helyenként
Forrás: Czinege Melinda

Más véleményezők, hozzászólók azt is megfogalmazták, hogy „a pár éve elkészült Sámsoni úti új szakasz mentén ültetett facsemeték közül még egy-két példány szenved a csontszáraz talajban. A többiből csak egy-egy száraz kóró maradt. Hasonló a helyzet a 33-as úton is a Látóképi csárda után is Hortobágy felé!” Van, aki azt tapasztalta, hogy a Lehel utcán is rossz állapotban vannak a kis fák. Mindezek miatt azt is megkérdeztük a debreceni polgármesteri hivataltól, hogy van-e lehetőség facsemeték gyakoribb gondozására, öntözésére (amennyiben jogosak a felvetések).

Az ezekre kapott válasz rámutat arra is, hogy a városon sok főútvonal halad át, melyek útkezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (például a 4, 35, 471, 47, 48 számú főút, út; tehát a Szoboszlói, Böszörményi, Mikerpércsi, Sámsoni, Kassai, Nyíl, Erzsébet út, utca). Az ilyen utak melletti, önkormányzati tulajdonban álló közterületi zöldsávban az út szélétől számított 2 méteren belül álló, az út tartozékát képező fák kezelése a közút kezelőjének feladata. „A megkeresésben említett utak közül a 33-as számú főút, a 471-es számú főút (belterületen Sámsoni út) egyaránt a Magyar Közút Zrt. fenntartásában áll. A Magyar Közút feladata többek között például az ültetés, ápolás és esetleges pótlás egyaránt.”

Megtudtuk ugyanakkor azt is, hogy a Lehel utcai fák az önkormányzat fenntartásában állnak. „A velünk szerződésben álló vállalkozó feladata a rendszeres locsolás, melyet az extrém száraz, aszályos időjárás rendkívüli módon megnehezít. A kapacitásokat lehetőségeinkhez mérten folyamatosan növeljük, ám ennek ellenére is előfordulhatnak olyan faegyedek, melyek nem ellenállók a csapadékmentes időjárásban. Ezek pótlásáról szintén haladéktalanul intézkedünk erre alkalmas időjárási körülmények között” – hangsúlyozza a hivatal.

A városháza levele kitér arra is, hogy a megbízott vállalkozó(k) feladata városszerte a közterületi növényzetápolási munkálatok elvégzése. Idetartozik a tányérozás, a gyommentesítés, a koronaalakító metszés, valamint – kártevők jelenléte esetén és szükség szerint – az ütemterv szerinti  permetezés is.

Vass Attila
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában