Az aradi tizenhármak egyike Debrecennél vívta legnagyobb csatáját

Több mint ezeréves történelmünk során számos csatát és háborút vívott a magyar nemzet, hol idegen földön hódítva meg új területeket, hol pedig saját határain belül védve lakosait, őrizve függetlenségét és magyarságát. Utóbbiak sorába tartozik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, melynek vérbe fojtásának tragédiájára, az Aradon kivégzett honvédtábornokokra emlékezünk nemzeti gyásznapunkon, október 6-án.

A március 15-i pesti forradalom és az 1849. augusztus 13-i, világosi fegyverletétel között számos csatában, hadmozdulatban vettek részt a magyar seregek főparancsnokai, és hoztak olykor a szabadságharc végkifejletének szempontjából sorsfordító döntéseket. Bár magyar részről voltak kisebb és nagyobb győzelmek is, végül mégis az osztrák fél akarata érvényesült (jelentős orosz segítséggel). A véres megtorlás pedig nem maradt el: október 6-án, Aradon tizenhárom magyar honvédtiszt kivégzését hajtották végre a szabadságharcban való szerepük miatt. Ugyanezen a napon halt golyó általi halált Pesten gróf Batthyány Lajos is, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke.

Hiánypótló könyv a debreceni csata tábornokáról

Az aradi tizenhármak kultusza az elmúlt bő másfél évszázad alatt nem veszett a feledés homályába: köztéri-, irodalmi és színművészeti alkotások, énekek és nóták is őrzik emléküket, haláluk napja 2001. óta nemzeti gyásznapunk. Történészek kutatják életük minden mozzanatait és adják közre eredményeiket, hogy a ma embere minél közelebbről megismerhesse azokat, akik egykor életüket adták egy nemzet szabadságáért.  

Fleisz János Tibor, nagyváradi magyar történész frissen megjelent Nagysándor József tábornok, „A magyar függetlenségi gondolat egyik legkövetkezetesebb híve” című könyvében tudományos alapossággal tárja fel a nagyváradi és debreceni kötődésű honvédtábornok életét és tevékenységét, a szabadságharcban betöltött szerepét, emberi magatartását, vértanú halálának körülményeit, hamvainak utóéletét, emlékezetét és kultuszát. Október 3-án Lakner Lajos irodalomtörténésszel, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettesével beszélgetve mutatta be könyvét a debreceni Partium Házban.

– Kevés olyan esemény van a magyar történelemben, ami ennyire erős kultusz- és identitásképző, mint az aradi vértanuk kivégzése. Az elmúlt években több új forrás is megjelent, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy ne csak legendákból, hanem alátámasztható tények segítségével mutassák be a szerzők ezeknek a honvédeknek az életét – fogalmazott a beszélgetés elején az irodalomtörténész. Fleisz János 2004-ben már írt egy könyvet Nagysándor Józsefről. Ehhez kapcsolódva az most megjelent tudományos művéről elmondta: az újabb forrásokat felhasználva szélesebben, pontosabban mutatja be a debreceni csata magyar vezérőrnagyának életét.

Kemény parancsok, érzelmes szerelmeslevelek

A nagyváradi szakember a hallgatósággal megosztotta, több évtizedes kutatását követően több mint négy évig írta könyvét, amelyben az olvasó megismerheti Nagysándor József katonai és közéleti szerepét, vértanú halálát, emlékezetének utóéletét, valamint bepillantást nyerhet a honvédtábornok szerelmi életébe is. – Nagyon érdekes egyéniség volt. Leveleiben megtalálhatóak a kemény katonai parancsok mellett az érzelmes hangvételű írások is, melyeket szerelmének írt – tette hozzá. A beszélgetés során a Kossuthtal és Görgeyvel való kapcsolata is szóba került. Fleisz János kifejtette, Nagysándor József Kossuth híve volt, támogatta a kormányzóelnököt, azonban a Függetlenségi Nyilatkozattal katonaként, a következményeket figyelembe véve, nem értett teljesen egyet. Úgy gondolta, várni kellett volna ezzel a lépéssel. – Görgeyvel sosem volt jó a viszonya, azonban mint hadvezért, elismerte. Kiállt a fővezér mellett, amikor Kossuth le akarta váltani – mutatott rá a nagyváradi történész.

Nagysándor József 1849. augusztus 2-án az I. hadtest tábornokaként szállt szembe az orosz cári főerők többszörös túlerőben lévő seregével és szenvedett súlyos vereséget. – A történelemkutatás ma már nem Nagysándort tartja felelősnek azért, hogy vállalkozott a csatára, mert a nevében akkoriban vezérkari főnöke, Pongrácz István írta a jelentéseket, parancsokat – mutatott rá a szakember. Hozzátette: a rossz felderítés miatt a magyar fél azt hitte, hogy csak háromszoros túlerővel állnak szemben, azonban ma már tudni, hogy 12 ezer magyar katona vette fel a harcot a 60 ezres orosz fősereggel. 

Bekecs Sándor