Előterjesztés

2022.10.21. 17:57

Gyalogoshíd ívelhet a magasban a Fórumból

A debreceni közgyűlésben erről is tárgyalnak hamarosan.

Forrás: Napló-archív

Magasban ívelő gyalogos híd köthetné össze az új színházat a Blaháné utcai tömbbel – ez derül ki abból az előterjesztésből, mely a város helyi építési szabályzatát módosítaná a Burgundia utca – Hunyadi utca – Kálvin tér – Kossuth tér – Piac utca – Kossuth utca – Liszt Ferenc utca – Blaháné utca által határolt területet érintően, és amelyről csütörtökön tárgyalnak majd a képviselők.

Mint az előterjesztő, Gábor István főépítész írja, az elsődleges beavatkozási cél a meglévő kereskedelmi létesítmény (Fórum I.) bővítése egy belső térrendbe szervezéssel. Ez azt jelenti, hogy az üzletközpont meglévő észak-déli belső gyalogos közlekedési tengelye a Csapó utcai közterület átmetszésével a Csapó-Blaháné utcai tömbbe átvezetve folytatódna a terepszint alatti és az első emeleti szinten. (A Csapó utca ezen érintett szakaszán a közterületi gyalogos átjárás térszinten továbbra is biztosított maradna.)

A módosítással a Fórum I. bevásárlóközpont bővítéseként megvalósítani kívánt Fórum II. fejlesztését megalapozó új építési övezeti kód rögzítése történik a tervezett beépítés alapján kiszámolt szabályozási határértékekkel.

Mindemellett a fejlesztési terület környezetében (Fórum I.) rögzített mellékúthálózati elem racionalizálása, valamint a Csapó utca övezeti besorolásának módosítása (a valós használatnak megfelelően fásított köztérre), illetve a két épületrész átkötéséhez szükséges területigény kiszabályozása történik.

A Fórum I. bevásárlóközpont szabályozási határértékeinek meglévő beépítéshez igazodó pontosítása is indokolt, mely egy új építési övezeti kód bevezetését igényli. A már megvalósult beépítésre figyelemmel a beépíthetőség 85 százalékra, valamint a terepszint feletti szintterületi szorzó 6,7-re való emelése, és az épületmagasság 25 méterben történő megállapítása szükséges. Ezen szabályozási határértékek a Fórum I. és a Vásárcsarnok – Irodaépület jelenlegi és tervezett bővítésének megfelelnek. A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (85%) és a zöldfelület legkisebb mértéke (0%) meghatározásához az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet alóli felmentést megkértük – írja a főépítész.

A Fórum II. ütemének megvalósításához szükséges a jelenlegi építési övezeti kód határértékeihez képest az épületmagasság 12,5-ről 16 méterre, és a terepszint feletti szintterületi szorzó 2,5-ről 3,5-re való emelése. Terv szerint a két komplexum közötti gyalogos kapcsolat létesítése érdekében a közterület fölötti két épülettömeget híd szerkezettel kötnék össze, valamint a terepszint alatti átkötés is biztosítja majd az átjárhatóságot a két épületrész között.

A fejlesztést megalapozó koncepciótervre figyelemmel rögzítenék a hatályos szabályozásban már szereplő „Közterület, kizárólag közúti űrszelvény feletti épület helye”, valamint új elemként vezetnék be a terepszint alatti összekötés biztosíthatóságának érdekében a „Közterület, kizárólag közút alatti épület helye” megjelölést. 

A Csapó utcai sétálóövezet és a Burgundia utca sarkán lévő Debreceni SZC Vegyipari Technikum, mint „helyi védett épület és telke” esetében a szabályozási vonalat törölnék, mivel nincs olyan szabályozási szándék, mely az ingatlan telekalakítását indokolttá tenné. 
Mindezek mellett a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola és alapfokú oktatási intézményeinek telkét érintően a déli telekhatárnál törölnék a szabályozási vonalat, így a valós telekhatárig jelölnék ezt az elemet. Ezzel szükség esetén az intézmények fejlesztése, bővítése, korszerűsítése a meglévő telken belül telekalakítási kötelem nélkül megoldhatóvá válik.

SzT


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában