Oktatás

2022.11.15. 17:46

Meghallgatta a polgármester, hogy spórolnak a debreceni iskolák

Az energiatakarékossági intézkedésekről tartott ülést a Debreceni Oktatási Tanács.

Forrás: Molnár Péter

Megalakulása óta hatodik ülését tartotta kedden délután a Debreceni Oktatási Tanács a városháza házasságkötő termében, melyet szükség esetén, de évente legalább egyszer tartanak. A jelenlegi legégetőbb pontja az energiatakarékossági intézkedéseket érintette.

– Az oktatásügy általános helyzete is megér egy külön ülést, ám ezek alapvetően kormányzati kompetenciába tartoznak, így inkább arra fókuszálnánk, hogy azok az intézkedések, amelyek az energiahelyzet miatt előálltak, hogyan érintik az egyes intézményfenntartókat. Van-e bármilyen olyan szituáció, amely az oktatás folyamatosságát, valamint a jelenléti oktatást bármilyen tekintetben befolyásolja – mondta nyitóbeszédében Papp László. A polgármester az ülés napirendi pontjait felvázolva elmondta, komoly kihívások állnak a város előtt abban a tekintetben, hogy a város gazdaságfejlesztési dinamikája várhatóan még intenzívebb lesz. Szintén kihívást jelent a városvezető szerint az idegen nyelvi képzés, a két tannyelvű képzés helyzete.

Forrás: Molnár Péter

Papp László ezt követően felkérte az intézmények fenntartóit, hogy adjanak egy rövid összefoglalót arról, hogy az energiahelyzettel kapcsolatban milyen intézkedéseket vezettek be.

Vántus András Istvánné, a Debreceni Tankerület Központ szakmai vezetője felvázolta, megvizsgálták azokat a lehetőségeket, amely a szakmaiság megtartása mellett az állami intézményre vonatkozó 25 százalékos energiamegtakarítási célnak megfelel. Konkrét intézkedések közt megemlítette, hogy azokat a kisebb épületrészeket, amelyeket eddig bevontak a feladatellátásba, áthelyezték a székhely intézménybe.

– Emellett észszerű helykihasználási megoldásokat valósítottunk meg csoportösszevonásokkal, épületszintek felszabadításával. Megvizsgáltuk az órarendeket, hogyan lehet egyes részeket szabaddá tenni, és ott a fűtést csökkenteni – mondta Vántus András Istvánné. A szakmai vezető hozzátette, apróbb intézkedésekként a villany lekapcsolására is odafigyelnek, a külön szabályozható részeket a leginkább energiahatékony üzemmódban használják. Emellett nap végén, valamint hétvégén temperáló fűtésre csökkentve tartják szinten az épületek hőmérsékletét.

Mint mondta, az általános iskolákban és a középiskolák nagy részében a minimum 20 fok garantált, a pedagógusok folyamatosan monitorozzák a hőmérsékletet.

– A Debreceni Szakképzési Centrum szeptember utolsó hetében elfogadta azt az energiamegtakarítási tervét, ami illeszkedik a kormányzati elvárásokhoz. Végigtekintettünk az intézményhálózatunkon, melynek döntő része távhős. Ugyanakkor egyes intézményegységekben, tanműhelyekben és telephelyeken gázt is használnak. Ezeket megszüntettük vagy átütemeztük, ezzel a gázfelhasználást 10 százalékra sikerült leszorítani – tudatta Tirpák Zsolt. A Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, a gázfogyasztás azokat az intézményeket érinti, ahol főznek, valamint a vegyipari és a vendéglátóipari intézményeket. A kollégiumok helyzetével kapcsolatban elmondta, október 15-étől mindkét, a DSZC által fenntartott intézményben bekapcsolták a fűtést, így a Vámospércsi úti és a Baross kollégiumban is legalább 20-21 fok biztosított a kollégiumban lévő diákoknak.

Forrás: Molnár Péter

– Intézményhálózatunkban vannak kiváló energetikai tulajdonságokkal rendelkező intézmények komoly felújításoknak és a hőszivattyús rendszereknek köszönhetően. Ugyanakkor vannak kedvezőtlen energetikai épületek, melyek energiavámpírként ülnek a nyakunkon. Emellett azt is megnéztük, mely intézmények nem mozdíthatók szakmai hátterük miatt. Hiszen a Vegyipari, a Brassai vagy a Mechwart nem mozdítható – fejtette ki Tirpák Zsolt. A kancellár ennek ellenére elmondta, szerencsésen sikerült a nyolc intézményt négy intézménybe költöztetni, így ezekben váltott műszakban működik a tanítás.

Az összevonással sikerült elérni, hogy ne 18 fokot, hanem 20-21 fokot tudjunk biztosítani. Ez az intézkedés november 2-ától hatályos, és gördülékenyen működik, így elegáns hőmérsékletet tudunk biztosítani. Meglátásom szerint ugyanis 18 fokban nem lehet tanítani

– mondta.

Papp László azon kérdésére, hogy az intézkedések és az összevonások meddig hatályosak, a kancellár elmondta, 2023. március 31-ét jelölték meg.

Hajnal László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában