Debreceni Egyetem

2023.01.11. 14:48

A fővárosban is bemutatkozik a Debreceni Egyetem

Az Educatio szakkiállítására készül az egyetem küldöttsége.

Forrás: unideb.hu

Egyedi arculatát, széleskörű képzési portfólióját, a pezsgő hallgatói életet, valamint kulturális és tudományos programkínálatát is ismerteti a csütörtökön nyíló Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. Az ország legnagyobb felsőoktatási seregszemléjén az intézmény minden kara megjelenik.

Az egyetem a rendezvény indulása óta részt vesz a szakkiállításon. Idén negyvenhat négyzetméteres standdal, több mint ötven fős küldöttséggel lesz jelen az eseményen, ahol mind a 13 kar bemutatja képzési kínálatát.

Nagy Péter, a DE Hallgatói Önkormányzat (DEHÖK) elnökhelyettese a hirek.unideb.hu portálnak elmondta: a szakkiállítás fontos része a DE beiskolázási kampányának, hiszen a nagyszabású rendezvényen több ezer továbbtanulás előtt álló fiatal fordul meg, az ott szerzett tapasztalataik sokat számíthatnak a felsőoktatási intézmények kiválasztásánál. - Szakmai és presztízs szempontból is fontos ez a program. A Dunántúlról is sokan érkeznek a Debreceni Egyetemre, ezért lényeges, hogy rendszeresen részt vegyünk a szakkiállításon, ahol a nyugati országrészben élőket is megszólíthatjuk. A korábbi évekhez hasonlóan az egyedi arculatát mutatja be a Debreceni Egyetem, hangsúlyozva a jellegzetességeket. Saját logóval ellátott ásványvizet is kínálunk majd ingyen a látogatóknak. Természetesen szóróanyagokkal is készülünk, melyeken minden kar ismerteti képzéseit és sajátosságait. Néhány karról oktatók is jelen lesznek. A hallgatói élet ezúttal is kiemelkedő téma, a látogatók első kézből kaphatnak információkat a kollégiumokról, a szolgálatásokról, a tudományos és kulturális rendezvényekről. A fiatalok megtapasztalhatják, hogy miért a DE a legjobb választás – sorolta Nagy Péter.

Forrás: unideb.hu

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás minden évben igyekszik választ adni a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre úgy, hogy összekapcsolja a hazai és a külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődő diákokkal, oktatókkal és szülőkkel. Rajtuk kívül a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb kiállítók számára is jelentős az esemény, hiszen a hazai oktatásban részt vevő szakemberek egyetlen színtéren értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről.

A 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást január 12-e és 14-e között rendezik meg - online formában és személyes jelenlét mellett is - a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol csaknem 150 kiállító várja a látogatókat 20 ezer négyzetméteren.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában