2 órája
Sós Bence visszatérne a Lokihoz? – a futballista válaszolt
Sós Bence jól érzi magát a Topolyában, de szeretné, ha előrébb lépnének a tabellán. A szélső a Debreceni VSC jelenlegi helyzetéről is kifejtette gondolatait.
Mint a Loki-szurkolók emlékezhetnek rá, Sós Bence a 2014/2015-ös szezontól a 2018/2019-es idényig segítette a Debreceni VSC első csapatát. Ebben az időszakban Mezőkövesden is játszott kölcsönben, majd Fehérvárra igazolt. Később a Puskás Akadémiában is szerepelt, majd 2020 nyarán tért vissza a cívisvárosba, ahol az NB II.-ben alapembernek számított, majd a feljutást követően is meghatározó tagja volt a csapatnak. A szélső jelenleg a szerbiai Topolya együttesét erősíti. Sós Bence a napokban a sportal.hu-nak adott interjúban többek között megosztotta, hogyan érzi magát a Vajdaságban, milyennek találja a szerb bajnokságot, és még kitért a DVSC jelenlegi helyzetére is.
Forrás: NS-archív
Félig debreceninek vallja magát
Sós Bence a cívisvárostól 200 kilométerre, Hódmezővásárhelyen született, sőt 16 évesen a város NB III.-as csapatában játszott, viszont a DVSC-nek is örök hálával tartozik. – Tizennégy éve kerültem Debrecenbe, ha azt nézem, hogy kereken harminc vagyok, azt mondhatom, a fél életemet ott töltöttem. Nagyon hálás vagyok Hódmezővásárhelynek, a családomnak, a barátaimnak, sosem felejtem el, hova születtem, honnan indultam, de legalább ennyire hálás lehetek Debrecennek és a DVSC-nek. Félig már debreceninek vallom magam, ezer szállal kötődöm a Lokihoz, nem véletlen, hogy ha futball utáni életemet már Debrecenben képzelem el – hangoztatta Sós Bence, aki hozzátette: Topolyán is maximálisan otthon érzi magát. – Elképesztő az a szeretet, amit a klubtól, a társaktól és a szurkolóktól kapok, felemelő érzés magyarként a Vajdaságban futballozni. Minden játékosnak kívánom, tapasztalja meg azt, amit én. Innen nézve egyáltalán nem lehet hiányérzetem – ecsetelte.
A szélső a Topolya helyzetéről
Sós Bence arról is beszélt, mennyire elégedett a jelenlegi játékperceivel.
– Nehéz eldönteni, hogy félig tele van, vagy félig üres az a bizonyos pohár. Amikor tavaly nyáron megérkeztem, egyhamar ráeszméltem, hogy egy teljesen új futballkultúrába csöppentem. Zsarko Lazetics személyében kiváló edző keze alatt dolgozhattam, de minden pályán töltött percért alaposan meg kell izzadnom. Szerbiában azért mások a szokások, mint máshol, ha valaki nem teszi oda magát, könnyen elbukik. Szerencsére a hozzáállásomra soha nem lehetett panasz, a szükséges munkát mindig beletettem a fociba, itt, Topolyán kiváltképp, hiszen hajtott a bizonyítási vágy, meg akartam mutatni, hogy ezen a szinten is megállom a helyem.
Önkritikus vagyok magammal szemben, tudom, mikor játszom jól, mikor nem. Az előző idényben legtöbbször jól szálltam be, ha nem is váltam alapemberré, idővel eljutottam odáig, hogy rendre én voltam az első játékos, akit Zsarko Lazetics beállított. Ez azért is volt nagy szó, mert ő nem arról híres, hogy szeret változtatni, volt egy erős kezdő tizenegye, ahhoz ragaszkodott. Így azért könnyebb volt elfogadni, hogy nem kapok annyi lehetőséget, amennyit szeretnék. S közben arról sem feledkeztem meg, hogy hova kerültem: az előző idény ezüstérmeséhez, az Európa Liga csoportkörébe jutó Topolyához, amelynek kerete tele van minőségi labdarúgóval. Jelentős kihívásnak tekintettem, hogy itt megfeleljek.
Soha nem játszottam a sértődöttet, ha három percet kaptam, akkor három perc alatt akartam bizonyítani, hogy méltó vagyok a bizalomra. Ezt a vezetők is értékelhették, mert a szezon végéhez közeledve felajánlották, hogy az egyébként még egy évig érvényes szerződésemet hosszabbítsuk meg kettővel – emelte ki.
Mint azt felidézte, a nyáron aztán Zsarko Lazetics igent mondott a Maccabi Tel-Aviv megkeresésére, a helyét Dean Klafuric vette át. Nála továbbra is első számú csere volt, de élvezte a bizalmát, amit góllal és gólpasszal is tudott viszonozni.
– Az eredmények azonban nem jöttek, Klafuric távozott, Jovan Damjanovics érkezett. Most ott tartunk, hogy neki is bizonyítanom kell. Minden edzésen, minden meccsen a legjobbra törekszem, a tudásom legjavát próbálom nyújtani, remélem, ez elég lesz ahhoz, hogy hosszabb távon számoljon velem. Aki ismer, tudja, nem vagyok az a típus, aki feladja, beleállok ebbe a harcba is! Heteken át csak a kispadon jutott nekem hely, de a legutóbbi két mérkőzésen már beálltam – az áttörés még várat magára, abban bízom, hogy nem sokáig.
Sós Bence kiemelte, idén is az a cél Topolyán, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen zárjon a csapat.
– Tavaly az Európa Liga főtábláján mérethettünk meg, fantasztikus élményt jelentettek a West Ham, a Freiburg és az Olympiakosz elleni meccsek. Idén a Konferencia Liga alapszakaszában vagyunk érdekeltek, két vereség után legutóbb legyőztük a Luganót, s ezzel esélyt adtunk magunknak, hogy a hátralevő három fordulóban kivívjuk a továbbjutást.
A bajnokságban ugyanakkor nem állunk jól, amit az elején elrontottunk, most igyekszünk kijavítani. A mezőny első felében mindenképpen helyünk van, de a dobogóra nehéz lesz felkapaszkodni – az a szerencsénk, hogy csak novemberben járunk, időnk és lehetőségünk is lesz arra, hogy odaérjünk, ahova vágyunk
– mondta a futballista.
Mi a különbség a magyar és a szerb bajnokság között?
Sós Bencének feltették a kérdést, hogy össze lehet-e hasonlítani a szerb és a magyar élvonalat. – Nem érdemes, mert nagyon más a kettő. A Super Liga fizikálisan erősebb, a mentalitást pedig aligha kell bemutatni, csúszik-mászik mindenki. Az NB I. taktikai téren előrébb jár, és a mezőny is jóval kiegyensúlyozottabb, mint itt, ahol a legjobb és a leggyengébb klubok között gyakorlatilag osztálykülönbség van.
A magyar bajnokságban kompaktabbak a csapatok, de a meccseken kevesebb helyzet van – a taktikai fegyelem miatt is. Szerbiában tavaly még jó néhány csapat rossz minőségű pályán játszott, de azóta hat-hét stadionban is kicserélték a gyepszőnyeget, minek köszönhetően a mérkőzések színvonala emelkedett. Maradjunk annyiban, sem a Super Liga, sem az NB I. nem gyenge, sőt szerintem mindkettő évről évre jobb
– hangsúlyozott.
|
Sós Bence a Debreceni VSC-ről
A szélső azt is elárulta, egyszer vajon magára ölti-e még a Loki mezét. – Sosem tagadtam, milyen jó szívvel gondolok azokra, akik bármit is tettek azért, hogy profi futballista legyek. A Hódmezővásárhely és a Debrecen oroszlánrészt vállalt abban, hogy az álmom teljesüljön, és bár nem szeretnék senkit sem kiemelni, mert félek, hogy valakit kihagynék, egyvalakit mégiscsak meg kell említenem.
Herczeg Andrásnak örök hálával tartozom, mert ő volt az, aki felfigyelt rám, neki köszönhetően kerültem a Lokihoz. Dolgozhattam vele az utánpótlásban, majd egy évet még a felnőtt csapatnál is, rengeteget tanultam tőle. A szívem egy darabja mindig a Debrecené lesz, de hogy mit tartogat számomra a jövő, nem tudhatom.
Pillanatnyilag az lebeg a szemem előtt, hogy az őszi szezonból még öt hét van hátra, a december huszonegyedikei zárásig kilenc meccs vár ránk, azokon szeretnék minél több időt a pályán tölteni. Remekül érzem magam Topolyán, a szerződésem még két és fél évig ideköt, de azt sem titkolom, hogy nem szeretnék a kispadon ragadni. A fejemben persze nem az van, hogy váltani kellene, sokkal inkább az, hogy beverekedjem magam a csapatba – ha nem hinném el, hogy képes vagyok rá, nem lennék itt.
Sós Bence végül arról is szót ejtett, hogy a távolból hogyan éli meg a Debreceni VSC gyengélkedését.
Nagyon megvisel. Mindamellett bízom abban, hogy jóra fordul minden, az nem lehet, hogy a Debrecen megint kiessen! Amikor ez legutóbb megtörtént, az elsők között tértem vissza a klubhoz, hogy segítsek a visszajutásban, hab a tortán, hogy bajnokként sikerült elérnünk a célt. Úgy vélem, a lojalitásomat akkor bizonyítottam, és garantálom, ha baj van, a Loki bármikor számíthat rám – de inkább ne legyen baj!
– zárta gondolatait Sós Bence.
