A Derecskei Disznótor úgy indult, mint rég: havas táj, perzselőláng, fogópálinka – fotókkal, videóval

Havas domboldalon szánon csúsztak le a gyerekek, száraz torkokon a forralt bor és a forró tea, mely menzaemlékeket gőzölt a levegőbe, a korgó gyomorba pedig resztelt máj, édesre abált hagymával kevert fűszeres sült vér, kolbász, hurka. A toroskáposztának még csak az ígéretével, meg az illatával „találkozhattam” a 14. Derecskei Disznótoron szombaton délelőtt. Régi teleket idéző, havas reggelen kezdődött a hagyományőrző program, az áldozatok utolsó lehelete a hidegben látványosan távozott, mielőtt feketére perzselték és fehérre „kaparták” volna a két sertést.

A lángokon túl a piaccsarnok közelében lévő lejtőhöz csalogatott egy felszabadultan hógolyózó anya-fiú páros látványa. Kállai Éva meghatározó gyerekkori emlékei között tartja számon a nagy családi disznóvágásokat. Bár akadnak kellemetlen részei egy ilyen napnak, nem a zsíros tálak mosogatása, vagy az emberpróbáló hideg akadt Éva képzeletbeli fakanalára elsőként, amikor kavart egyet a múlt képeit őrző üstben. A legelemibb élménye a torokról az együttlét öröme.

 – fogalmazott. Mára a szülei sem vágnak háznál disznót, ám a pénzügyi területen dolgozó nő szeretné, ha gyermekei átlátnák, honnan indul a kész termék, és kaphatnának egy kis ízelítőt az egykori közösségi program hangulatából, ezért jöttek el a rendezvényre idén és tavaly is. A hétéves Szakállas Gyuszi minden mozzanatra kíváncsi volt, vele már nyitásra érkeztek, később csatlakozik majd a család másik fele, a hároméves kishúg, valamint az édesapa, és együtt élvezik majd a Móka trió bábelőadását, télűző maskarás felvonulását vagy a Rokolya gyermekegyüttes műsorát.

Néhány perces diskurzusunk alatt több felém száguldó hógolyót is ki kellett védenem, így inkább továbbálltam, hogy ne akadályozzam a játékot. A válaszadással így is értékes perceket veszítettek a havas örömök kihasználásából, mert már lógott az eső lába.

Mire a színpadra szólították az – ekkor még csekély számú vendégsereget, a testvértelepüléseket, járási településeket képviselő csapatokat és helyi civil csoportokat köszöntő – elöljárókat, esernyőt kellett nyitni. Rácz Anikó polgármester kérdésére, hogy eleink szerint mi a legelső lépés a disznótor esetén, kevesen feleltek helyesen. A Déri Múzeum évkönyvében talált régi feljegyzés szerint még a fogópálinkát is megelőzi az, hogy a gazda megbeszéli a feleségével, hány sertés váljék étekké az állományból, mikor legyen a tor, s kiket hívjanak meg. Mint mondta, a nőknek és férfiaknak is megvolt a dolga egy toron, ahogyan ma is.

 Néhány jó szó kíséretében, kellemes napot kívánt a jelenlévőknek még Kovács Lázár séf, Kaszás Géza színész, Pajna Zoltán, a rendezvény fővédnöke, a vármegyei önkormányzat elnöke, Puskás István Debrecen alpolgármestere és Vitányi István országgyűlési képviselő.

Megfogadtam szavukat, amellyel a főzősátrakhoz invitáltak mindenkit. Itt találkoztam három Békési Imrével. Rossz nyelvek a forralt bor gőzére foghatnák, de nem a látásom sokszorozta meg a képet, csak a bemutatkozásnál derült fény arra, hogy apja, fia, unokája áll a Rákóczi Szövetség és az Öregfiúk csaknem száz fős társaságát képviselő fabódéban. Egyikük a resztelt májat, másikuk a csülkös lecsós ragut kavarta, harmadikuk a bort adagolta. A legidősebb Imrétől tudom, hogy a közösségüket a focizáson túl, a határon túli kapcsolatok tartása, a rendszeres székelykeresztúri látogatások kötik össze évtizedek óta. Mint kiderült, a derecskei rendezvényre szinte a kezdetektől járnak, a pálinkájuk és ételeik is gyakorta dobogós helyen végeznek. Kívánom, hogy idén se legyen másképp, búcsút intek, s a kézműves termékek sokasága között már csak szemlegeltetésre jut időm. 

HaBe