Közgyűlés

2023.05.25. 15:43

Még nem önfenntartó, de stratégiai fontosságú a debreceni nemzetközi iskola

A legtöbb önkormányzati cég pozitív mérleggel zárta a tavalyi évet.

Papp László polgármester és Széles Diána alpolgármester a közgyűlésen

Forrás: Kiss Annamarie

Számos önkormányzati intézmény 2022. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját fogadta el a közgyűlés a csütörtöki ülésén.

– Az iskola indulásakor célul tűzte ki a város, hogy önfenntartó lesz az intézmény, de 2022-ben 250 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat a működéséhez, vagyis minden gyerek után 1,5 millió forinttal. Mikor lesz önfenntartó az iskola? Ide jómódú szülők gyerekei járnak, most őket támogatjuk – mondta Vaszkó Imre (DK) a Debreceni Nemzetközi Iskolát (International School of Debrecen, ISD) működtető DENOK Nonprofit Kft. beszámolójának tárgyalásakor.

A 2019-es nyitáskor nem kalkuláltunk olyan három évvel, ami 2020-ban indult a pandémiával, majd további nehézségek következtek, amik az önfenntartóvá válást nyilván megnehezítették. Nem a vártnak megfelelően alakult a diáklétszám növekedése, de ebben alapvetően a külső körülmények voltak meghatározóak. Szerencsére az iskola betölti azt a funkciót, amit szántunk neki. Folyamatosan nő a gyereklétszám; jövőre legalább 240 diák tanul majd itt különböző évfolyamokon. Tartanak nyílt napokat, a városba érkező cégek komoly érdeklődést mutatnak az intézmény iránt

 – fejtette ki Papp László polgármester. – Nagy az érdeklődés az ösztöndíjprogram kapcsán is, annyira, hogy idén kétszer is pályáztattunk. Vagyis jelentős számú diák tud a város támogatásával a nemzetközi iskolában tanulni. Biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk elérni az önfenntartást, vagy az önfenntartás közeli állapotot, várhatóan 4-5 éven belül. 

Ha egy kisebb összeggel kell is támogatni az intézményt, azt nem kell sajnálni, mert a város stratégiájának egy nagyon fontos eleme, hogy a nemzetközi oktatás szolgáltatásának lehetősége meglegyen Debrecenben – hangsúlyozta a polgármester.

A kapcsolódó előterjesztés azt tartalmazza, hogy a „a 2021. évtől kezdődően a társaság az ISD fenntartójaként az intézmény üzemeltetési költségeit átvállalta. Árbevételéből nem tudta finanszírozni ráfordításait, így az üzemi tevékenység eredménye mínusz 530 ezer forint. Az adózott eredmény összege mínusz 980 ezer forint”.

Teljes képzési program

2023. augusztusában a Debreceni Nemzetközi Iskola az 5. tanévét fogja megkezdeni. A növekvő tanulói létszámnak köszönhetően a KG1 – KG2 óvodai csoporttól egészen az MYP Programme 10. osztályáig működnek csoportok, osztályok és további két osztály elindítása vált szükségessé a 2023/2024-es tanévben. 2023 áprilisában az ISD megszerezte a Diploma Programme (DP) akkreditációját. A 2023/2024-es tanévben megkezdődik az első diákok részvétele ebben a programban, mely a 11. osztály elindítását jelenti. A leendő DP diákjainak lehetősége lesz arra, hogy nemzetközi érettségi bizonyítványt szerezzenek ezen a programon keresztül – áll az előterjesztésben.

Személyi változásról is döntöttek: dr. Ferenczy-Léka Dóra, a társaság ügyvezetője 2023. május 31. napjával lemond ügyvezetői tisztségéről. Helyette 2023. június 1. napjától határozatlan időre Tóth Ilona Tünde lesz a vezető, aki jelenleg a Csokonai Színház igazgatási és gazdálkodási ügyintézője, valamint a DENOK gazdasági vezetője. Ügyvezetői tisztségét megbízási jogviszony keretében látja el bruttó 600 ezer forint/hó megbízási díj mellett.

Debrecen Kodály Filharmónia haon
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú Nonprofit Kft. is beszámolt
Forrás: Fotó: Napló-Archív

Eredményes cégek

Elfogadta a közgyűlés az EDC Debrecen Nonprofit Kft. 2022. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját 15 millió 853 ezer forint adózott eredménnyel; a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft.  beszámolóját 191 millió 267 ezer forint adózott eredménnyel, és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. beszámolóját 19 millió 859 ezer forint adózott eredménnyel. Továbbá a Debrecen Turisztikai Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. 2022. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját mínusz 14 millió 26 ezer forint adózott eredménnyel, és véglegesen döntött arról is, hogy az Ügynökség 2023. szeptember 30-án beolvad a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.-be.

Igennel szavazott a testület a Debreceni Képző Központ Nonprofit Kft. 2022. évi számviteli törvény szerinti beszámolójára 22 millió 158 ezer forint adózott eredménnyel; a DEMKI Nonprofit Kft. beszámolójára mínusz 11 millió 401 ezer forint adózott eredménnyel; a Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú Nonprofit Kft. beszámolójára 1 millió 435 ezer forint eredménnyel, valamint a  Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2022. évi beszámolójára 142 millió 115 ezer forint adózott eredménnyel.

Nehezebben gazdálkodik a kultúrpark

Elfogadta a képviselő testület a „Nagyerdei Kultúrpark” Nonprofit Kft. 2022. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját. Mint az előterjesztésben áll, a társaság belföldi értékesítésének nettó árbevétele 426 millió 774 ezer forint összegben jegyértékesítésből, táborszervezésből, bérbeadásból, áru- és anyagértékesítésből származik. Az egyéb bevételek (436 millió 935 ezer forint) főként az önkormányzat által biztosított támogatásból, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kulturális bérfejlesztés címen nyújtott támogatásából áll. A társaság 2022. évi bevételei nem fedezték a működésével kapcsolatos ráfordításokat, így az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye mínusz 43 millió 923 ezer forint.

Kötelezettségek közül a rövid lejáratúak összege 98 millió 395 ezer forint, melyek a szállítókkal, munkavállalókkal szembeni, illetve az adóhatósággal szembeni kötelezettségek. Hosszú lejáratú kötelezettsége nincs. Követeléseinek összege 20 millió 288 ezer forint, mely nagyrészt áfa követelésből áll. A társaság a 2022-es évet mínusz 43 millió 454 ezer forint adózott eredménnyel zárta, mely eredmény a tőkeszerkezetre nincs oly módon hatással, hogy jelenleg tulajdonosi beavatkozásra lenne szükség. A likviditási mutatók az előző évekhez hasonlóan további romlást mutatnak főként a pénzeszközök csökkenéséből és a kötelezettségek növekedéséből adódóan, ennek ellenére a társaságnak tavaly likviditási problémái nem voltak. Az önkormányzat a költségvetési egyensúlyának fenntartása érdekében az elfogadott üzleti tervtől eltérően alacsonyabb összegű működési támogatást utalt ki.

Debrecen állatkert haon
Idén 65 éves a népszerű debreceni kultúrpark
Forrás: Napló-Archív

Közérdekű gyűjteménnyé vált

Elfogadták a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Nonprofit Kft. 2022. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját mínusz 2 millió 533 ezer forint adózott eredménnyel. A dokumentum szerint a befektetett eszközökön belül a tárgyi eszközök állománya jelentős, 139 millió 911 ezer forint, azon belül is a művészeti alkotások 103 millió 760 ezer forintos értéket képviselnek. Az értékesítés nettó árbevétele 20 millió 669 ezer, az egyéb bevételek összege 490 millió 996 ezer forint volt. Az anyagjellegű ráfordítások közel megduplázódtak, a legnagyobb mértékben az igénybe vett szolgáltatások értéke nőtt, legjelentősebb növekedés a bérleti és lízingdíjakban, valamint a rezsiköltségekben tapasztalható.

Az előterjesztés azt is tartalmazza, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2023. április 19-én kiadta azt a működési engedélyt, ami alapján az intézmény közérdekű muzeális gyűjtemény lett. Ezt az alapító okiratban is rögzítik.

Energetikai beruházások

Elfogadta a testület a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 2022. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját is. Aszerint „a pénzeszközök magas, 804 millió 157 ezer forintos záró állományát a szállítói kifizetések 2023. évre való áthúzódása és a látványcsapat-sportágak támogatásaként kapott összegek okozták”. Az értékesítés nettó árbevétele számottevően nőtt az előző évihez képest, 845 millió 775 ezer forintról 1 milliárd 94 millió 985 ezer forintra. Az egyéb bevételek összege 419 millió forinttal magasabb az előző évinél. A társaság anyagi és személyi jellegű ráfordításai is nőttek.

A viszonylag magas, 253 millió 220 ezer forintos adózott eredmény lehetővé teszi többek közt hőszivattyú vásárlását, ez már megvalósult, két darab hőszivattyút vettek 2022-ben, melyeket a Sport Hotelhez, illetve az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokhoz telepítettek; a beruházás becsült megtérülési ideje mindkét esetben 1 év. Továbbá HPC hulladékhő hasznosítására (tervezés alatt; a Sportuszodával kapcsolatosan a Debreceni Egyetem területén található szuperszámítógép, a HPC hulladékhőjének hasznosításáról van szó), valamint egyéb energetikai beruházásokra is sor kerülhet (további napelem és hőszivattyú telepítések hatásait vizsgálja a társaság).

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában