A helyiek dönthetnek

2023.06.26. 19:06

Tengerpartos, járműves vagy szafaris játszótér épüljön Berettyóújfaluban?

Erre a három lehetőségre lehet szavazni, már a pontos helyszín is megvan.

Forrás: Facebook / Muraközi István

Közösen választhatnak tematikát a helyiek Berettyóújfalu legújabb játszóterének, erről Muraközi István posztolt hétfőn. A polgármester Facebook-oldalán azt írta, a befogadó játszótér idén ősszel épül meg a Játék összeköt program keretében, a Szerencsejáték Zrt. felajánlásában. Az ilyen játszóterek lehetőséget adnak arra, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek ép társaikkal közösen játszhassanak, és az együtt játszás élményén keresztül válhatnak elfogadó, együttérző felnőttekké.

A játszóterek különböző tematikák mentén épülnek, az pedig csak a lakosságon múlik, hogy az alábbi három közül melyik valósul meg meg a városban:

  • tengerpart;
  • városi környezet, járművek;
  • vagy szafari.

A jelöltekre kommentben lehet szavazni június 29-én 12 óráig. A bejegyzésben a tervezett helyszínt is megjelölték, ez alapján a városi stadion mellett, a Toldi Miklós utca mentén épülne meg a játszótér. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában