Ötven éve üti a vasat a debreceni kovácsmester, ő készítette a legrégebbi német szerzetesrend káprázatos kapuját is

Molnár József, a Podmaniczky-díjas debreceni tűzikovács beengedte a Haont a szívéhez legközelebb álló helyiségbe, ami nemcsak az atyamester második otthona, hanem az ország egyik legnagyobb kovácsműhelye is. Néhány évvel ezelőtt a Debreceni Városvédő és- szépítő Egyesület felterjesztése nyomán a mester Podmaniczky-díjat vehetett át. 

Teljesen átszellemültünk, amikor átléptük a fancsikai tanyán lévő műhely küszöbét, az pedig csak hab volt a tortán, amikor Molnár Józsefet hallgattuk, miképpen beszél magáról a mesterségről. Megtudtuk, eredeti szakmája szerkezeti lakatos, s mint kiderült, jól áll a kezében a kalapács; több mestere is volt, köztük Berényi Gyulát emelte ki, aki hajdanán díszműkovácsként jeleskedett. Molnár József régebben rajzolt és festett is, ezt a tudását akkor kamatoztatta, amikor megismerkedett a feleségével; akkor került Debrecenbe, ahol a Medgyessy Képzőművészeti Körben Bíró Lajos tanároz járt rajzolni.

Céhet alapítottak

Az igazi áttörést az jelentette, amikor a Régi Mesterek Alkotói Pályázatra beadta a hobbiból készített barokk asztali lámpáit, gyertyatartóit, díjat is nyert közösen egy tiszaeszlári kovács barátjával. 

 – emlékezett vissza élete főbb eseményeire a kovácsmester. Hozzátette, a céhben első a céhmester, második az atyamester. Utóbbinak az a feladata, hogy egy adott közösségben fenntartsa a békét, illetve tanítson, az utókornak átadja mindazt, ami fenntartja és előrébb viszi a mesterséget.

Mindeközben Molnár József a Debreceni Művelődési Házzal együtt épített egy kovácsműhelyt, ott 12 évig dolgozott, és ez idő alatt tanítást is vállalt. – Érettségi után jöttek hozzám a fiúk, megtanítottam nekik mindent: szakrajzot, anyagismeretet, gépészeti szakrajzot stb. – fogalmazott, majd félmosollyal hozzátette: a tanítványai jól szerepeltek a vizsgákon.

Rabja a mesterségnek

A kovácsot nehéz volt kizökkenteni, csillogó szemekkel emlékezett vissza a múlt történéseire, és amikor megkérdeztük tőle, mit jelent számára az, hogy „kovács”, azonnal rávágta a választ. 

 – jelentette ki.

Érdeklődésünkre elmondta, a mesterséget csak úgy lehet csinálni, ha az ember annak a rabja. Továbbá megemlítette, a Molnár család életében sikerült egy olyan remekművet létrehozni, amire életük végéig hálásak és büszkék lesznek.

Élete legnagyobb munkája

Tizenkét évvel ezelőtt a mester műhelyében készült el Németország legrégebbi szerzetesrendjének, a tholey-i bencés apátságnak a robusztus, 7,5 tonnás kapuja. Mint megtudtuk, az apátság képviselői először a főváros környékén próbáltak megfelelő szakembereket találni, de nem jártak sikerrel. Molnár Józsefék körülbelül a huszadikak lehettek a sorban, akiknél tudakozódtak, megfelelő lehet-e a műhely, és persze a munkáikat is megnézték. 

 – idézte fel a kovács. Tehát ki lehet jelenteni: a siker legfontosabb záloga Molnár József atyamester tudása, és fia, Molnár Rudolf kreativitása és képességei, valamint a többi kovács kitartó és mérnöki pontosságú munkája volt.

A debreceni kovács szinte egész napját a műhelyben tölti, túl a hetedik ikszen is. – Érdemes volt ezzel foglalkoznom, többek közt azért is, mert itt a fiam, Rudolf, aki továbbviszi, amit én létrehoztam – mondta.

A rengeteg szerszám között azt gondolnánk, az összes szaküzletben ismerik a Molnár családod, de mint megtudtuk, egyáltalán nem így van. – Ha van egy kalapács és egy üllő, akkor mindent megcsinálunk magunknak; amit itt látnak szerszámot, az összes a saját munkánk – mutatott körbe a tűzikovács. 

NE