Csak ötven család él Elepen, cserébe turisták célpontja lehet a falu – fotókkal

Egy helyi férfi irányított el bennünket, mihelyt betettük a lábunkat a Nagyhegyeshez tartozó Elepre. Sorozatunk, – melyben elnéptelenedő vármegyei településrészekre látogatunk el – következő állomása ugyanis ez a Nagyhegyeshez tartozó falurész volt. A férfi nevét nem tudtuk meg, a látványosságot ajánlotta mindössze, na meg útba igazított bennünket már a biciklire pattanva: 

Így tettünk. Visszafordultunk, és ismeretlen kalauzunk javaslata szerint egyenesen a kilátó felé vettük az irányt.

Végigsétáltunk a nem túl hosszú tanösvényen, ami oda vezet. Aprócska település látképe fogadott a magasban, takaros porták sora integetett a lencsevégnek. Hátat fordítva a határnak, éppen szemben az Ökoturisztikai Látogatóközpont új épülete hívogatja az arra járót. Nem sokáig kacérkodtunk a gondolattal, betérjünk-e magunk is, a kíváncsiságunk azonnal irányba tett minket. A puszta képe, csikósok, csillagösvény és interaktív játékok – pillanatra gyerekek lehettünk Elepen. A Látogatóközpont újdonsága a turistáknak szól leginkább, minket a helyiek élete ennél most jobban foglalkoztatott, így bármilyen jól éreztük magunkat, nem sokáig időztünk a kiállításon.

Egykor iskola is volt helyben

Az utcán mindössze néhány percet kellett sétálnunk, és máris szembe jött velünk egy kedves helyi asszony, Bojtor Gáborné Erzsike néni, aki éppen kerékpárral igyekezett hazafelé. Cseppet sem zavarta, hogy leszólítjuk idegenként. – Csendes, de nagyon jó – vágta rá azonnal a választ a kérdésre, milyen Elepen élni? Elmondta, hogy öt éve tért vissza ide, egy ideig Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élt. – Harminc év után kerültem ide vissza, a sorsom így alakult. Iskolába még idejártam gyerekként, az most már nincsen, de akkor nagyon jó volt itt, sokan voltunk, elsőtől nyolcadik osztályig. Akkor még ennyi volt a kötelező. Mi harmincan voltunk kollégisták, de az itteni lakosok azok felül voltak, mi csak kollégiumba jártunk. Egy héten egyszer mentünk haza, de nagyon szép gyerekkorunk volt – elevenítette fel. A családja mindig jószággal foglalkozott, azt mondta, Elepen a mai napig sokan tartanak állatokat, főként baromfit.

Nem kérdés számukra, Elep a legszebb

Helyben van orvosi rendelő, a boltot pedig csak egy ajtó választja el a sörözőtől, a településrész központi helyén, a buszforduló tövében lehet megállni fogyasztani, vásárolni. Itt találkoztunk össze Való Istvánnéval, aki lányával és két unokájával éppen fagylaltért ugrott ki a boltba. Az asszony szívesen elevenítette fel a régi szép időket, és elmondta, mi minden változott Elepen az elmúlt időszak alatt. 

Megtudtuk tőle azt is, hogy a buszfordulóval szemben az orvosi rendelő állt, a mára romosodó épületben régen nagy volt az élet. Kérésünkre még azt is összeszámolta gyorsan, hányan élnek jelenleg a településrészen. 

 – jegyezte meg az asszony, aki szerint a hortobágyi településrészek sorában egyértelműen Elep a legszebb.

A lányával is váltottunk néhány szót. Elmondta, hogy kisgyermekes családként is elégedettek az elepi élettel, és örömmel fogadták a dicséretünket, mi szerint egy szép, tiszta, rendezett településrészt ismertünk meg. A kislánya már iskolás, néhány hét múlva harmadik osztályos lesz. Nagyhegyesre jár be helyi intézmény híján, de nincs panasz a távolságra, az iskolásokat az önkormányzat külön busszal szállíttatja. Egyébként a Volán járatai is megállnak a Diófa utca névre hallgató megállóban, ahonnan Nagyhegyesre, Hajdúszoboszlóra és Balmazújvárosra is el lehet jutni tömegközlekedéssel.

Mi most nem váltottunk jegyet buszra, ahogy jöttünk – autóval – úgy is távoztunk.
A sorozatunk korábbi cikkeit itt olvashatja: