Fejlesztés

2023.09.07. 19:51

Európai színvonalú fogorvosi rendelővel gazdagodott Nyíracsád

Tasó László országgyűlési képviselő is köszöntötte az átadási ünnepség résztvevőit

Kedves Zilahi Enikő

Az új fogorvosi rendelő átadását jelképező szalagot dr. Nagy János (balról), Tasó László, dr. Kövér József és Tasi Sándor vágta át

Forrás: Kedves Zilahi Enikő

Befejeződött a nyírségi településen az a több éves projekt, melynek eredményeként kívül-belül megújult, európai színvonalú fogorvosi rendelővel gazdagodott a község. A Magyar Falu Program keretében összesen 33 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatás segítségével valósult meg a rendelő épületének külső-belső felújítása, energetikai és gépészeti korszerűsítése, a nyílászárók cseréje, az épület szigetelése, a teljes bútorzat cseréje, valamint egy új, modern fogorvosi szék, és több, nélkülözhetetlen fogászati eszköz beszerzésére, cseréjére is sor került.

Fontos a szolgáltatások fejlesztése

Az ünnepélyes átadásra szeptember 7-én került sor, ahol dr. Nagy János polgármester ismertette a Réz János helyi vállalkozó által vezetett kivitelezés menetét. A polgármester elmondta, hogy a pályázati támogatás mellett az önkormányzat saját költségvetéséből 2,8 millió forinttal járult hozzá a rendelő bútorzatának cseréjéhez, valamint az új eszközök tárolására alkalmas szekrények beépítéséhez. Az átadó ünnepségen dr. Kövér József fogorvos, aki szakmai segítségével és támogatásával kísérte végig a beruházás menetét, is köszönetet mondott a megújult rendelőért. Ezt követően Tasó László országgyűlési képviselő beszélt a megjelenteknek a Magyar Falu Program által kiírt pályázatok célirányosságáról. Arról, hogy ez a program milyen hatékonyan képes támogatni azokat a beruházásokat, melyekre az egyes településeknek a leginkább szüksége van. 

– Mindig öröm, ha egy új beruházás sikeresen befejeződik. Külön öröm, ha ebben helyi vállalkozók vesznek részt, hiszen a kormányzat is azt az elvet vallja, hogy a kivitelezők lehetőség szerint helyből, de legalább a térségből, a vármegyéből kerüljenek ki, mert akkor érezhetjük igazán magunkénak azt, amivel fejlődik egy település. Nagyon fontos, hogy minden közösségnek legyen tartása, összetartása, amihez a minőségi szolgáltatások nagy mértékben hozzájárulnak. Minél több minden elérhető egy településen, annál sokrétűbb lehet a szolgáltatások fajtája, minősége, ami természetesen nagy mértékben függ a községek, városok helyi adottságaitól is. Egy azonban biztos, hogy minden település értékes valamiért, valamiben kiemelkedik a többi közül. Ezt a fajta különlegességet kell minden közösségnek megőrizni, mert ez biztonságot jelent az itt élő emberek számára – hangsúlyozta a képviselő.

Papi áldás és bejárás

A köszöntőket követően az egyházak képviselői megáldották az épületet, majd Tasó László országgyűlési képviselő, dr. Nagy János polgármester, dr. Kövér József fogorvos és Tasi Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke átvágta az ünnepélyes átadást jelképező nemzeti színű szalagot. Ezt követően a vendégek megtekinthették a megújult fogorvosi rendelőt, a bátrabbak ki is próbálhatták a kényelmesen megnyugtató új berendezéseket, így a fogorvosi széket is. A rendelőben dr. Kövér József kalauzolta a vendégeket és tartott szakmai ismertetőt is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában