Évforduló

2023.09.30. 09:45

Ötven éve szűnt meg a Hatvan utcai 5-ös villamos

Ötvenezer forint alaptőkével indított részvénytársaság építtette a vonalat.

Szőke Tímea

Az utolsónak közlekedő hármas szerelvény a Püspöki palota sarkánál kialakított végállomáson

Forrás: Gara Kálmán-archív

– Anno a Városi Tanácstól szerzett engedéllyel jelentkezett Balla Mihály a Nagy Hatvan utcán, a Böszörményi úton a Hajdúnánási vasúti indóház érintésével, a Baromvásártérig üzemelő, akár ló- vagy gőzerőre alkalmazandó vasúti vonal megépítésére – idézte fel a portálunknak Gara Kálmán, a debreceni DKV Közlekedés Történeti Emlékszoba vezetője.

Elmondta, hogy a tervezett 3 kilométer hosszú vasút megvalósítási költségét 40-42 ezer forintban határozták meg. Az engedményes és érdektársai 1887. július 16-án aláírási felhívást tettek közzé, melyben tudatták, hogy 50 ezer forint alaptőkével részvénytársaságot alapítanak. 

1888 nyarán elkezdődtek a vonal építési munkálatai a Hatvan utca azon oldalán, amely még nem rendelkezett szilárd útburkolattal.

Debrecen villamos haon
A korabeli jármű a Békessy Béla utcán
Forrás: Gara Kálmán-archív

Konkurencia is volt

1888. október 7-én a lóvontatású forgalom megindult a Nagy Hatvan utca – Baromvásártéri Közúti Vasút vonalán. Ezt a társaságot, mivel jelentős konkurenciát jelentett, a D.H.V. 1893-ban megvásárolta.

1911. március 16-án a többi villamos vonallal együtt ezt is villamosították, a Bika szálló és a Baromvásártér között. Az ötvenes években a vonalat meghosszabbították, a végállomás a Nyulas – Békessy Béla utcára került.

– Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció alapján 1973. szeptember 30-án 0.00 órától az 5-ös villamost megszüntették és helyette a 28-as autóbusz közlekedését indították be – zárta a vonal történetét Gara Kálmán.

Debrecen villamos haon
Kihelyezett tájékoztatókon tudatták az utazóközönséggel, hogy megszűnik a járat
Forrás: Gara Kálmán-archív

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában