„A végső szót nem a bíróság fogja kimondani” – mutatott rá a debreceni vértanú

Békés tüntetéssel kezdődött, majd fegyveres felkeléssé vált az 1956-os forradalom és szabadságharc Budapesten és az ország szinte minden pontján október 23-án, amelynek sorsát végül a szovjet csapatok november 4-i bevonulása pecsételte meg. A szabadságharc napjai alatt számos forradalmár vesztette életét az utcai harcokban, a Vörös Hadsereg katonáinak beavatkozásai folyamán, és sokak adták életüket a magyar szabadságért a kegyetlen megtorlások alkalmával, és nem egy család életét keserítette meg a kommunista rezsim a következő évtizedekben. Rájuk, az ‘56-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezünk ezen a napon.  

Bár Debrecenben nem bontakoztak ki fegyveres harcok, az október 23-i, Kossuth téri tüntetést, majd a szovjet csapatok bevonulását követően – amikor tűz alá vették a Kossuth laktanyát, a posta épületét – voltak halálos áldozatok.

Iván Kovács László, a Corvin köz parancsnoka

– Iván Kovács László 1930-ban, Debrecenben született. 1951-ben a közgazdasági iskolában érettségizett, majd ugyanebben az évben a jogi egyetemre jelentkezett, de nem vették fel. Egy évet végzett el a Közgazdaság-tudományi Egyetemen esti tagozaton. Később különböző adminisztratív munkakörökben és bányászként dolgozott, sportköri előadó volt. Kiválóan futballozott – idézte fel Lánczi Lajos, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége hajdú-bihari szervezetének elnöke.

Iván Kovács László 1956. október 26-án a rádió előtti tüntetésen vett részt Budapesten, egyike volt azoknak, akik bejutottak az épületbe. Még aznap puskához jutott a Kálvin téren, és az Üllői úton részt vett a bevonuló szovjet csapatok elleni harcban. Másnap a Nemzeti Múzeumnál katonák lefegyverezték, de rövid fogva tartás után szabadon engedték. Október 25-én csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez, s ott már másnap őt tekintették parancsnoknak. Fölvette a kapcsolatot a Práter utcai csoporttal, tárgyalt a pártközpontban és a Honvédelmi Minisztériumban a fegyverletétel feltételeiről. Október 28-án fogadta Nagy Imre, akinek előadta a Corvin köziek követeléseit. 

– November 4-én felvette a harcot a szovjet csapatokkal, de még aznap árulónak kiáltották ki a Corvin közben, és letartóztatták. Miközben átkísérték a Kilián laktanya épületébe, sikerült megszöknie. November 10-ig otthon bujkált, ekkor fegyverét megtartva szülei alsógödi házába költözött – ismertette a szovjet bevonulás után történteket Lánczi Lajos.

Akit kiemeltek a Nagy Imre-perből

–  Életét jól ismerjük: Debrecen szülötte és ‘56-os mártírja. Mártíriumát emléktábla őrzi volt iskolája, a Református Gimnázium falán. A forradalom napjaiban Nagy Imre titkáraként döntő szerepe volt abban, hogy az első napokban még ingadozó miniszterelnök a forradalom mellé állt – mondta Lánczi Lajos Szilágyi Józsefről, aki a Nagy Imre-per VIII. rendű vádlottja volt. 1957 március végén került előzetes letartóztatásba. Ez után hosszú ideig éhségsztrájkkal tiltakozott felesége, kiskorú gyermekei internálása, a jogtalan rendőri eljárás ellen, vallomást nem tett. Az 1958. február 5-i tárgyalási napon minden együttműködést megtagadott a bírósággal. Az április 16-i tárgyalásán a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa úgy döntött, Szilágyi Józsefet kiemelik vádlott-társai közül, és elkülönített, egyszemélyes perben állítják bíróság elé. Így akarták megakadályozni, hogy rendíthetetlen bátorsága befolyásolja a többiek magatartását. 

– Április 16-án kezdődött az ő pere, amelyen ugyanaz a Vida Ferenc elnökölt, mint Iván Kovács László eljárásában, s később a szintén ő vezette ugyanezen tanács ítélt Nagy Imre és társai perében is – emelte ki Lánczi Lajos. Aznap és másnap Szilágyi József és a tanúk kihallgatása zajlott, majd április 18-án következtek a vád- és védőbeszédek.  

Szilágyi József az utolsó szó jogán elmondott, több mint kétórás beszédében a vád képtelenségeit és hiteltelenségét bizonyította, s védte a forradalom igazságát. – Beszédében azt mondta: 

 – idézte Lánczi Lajos. Április 22-én hirdették ki a halálos ítéletét, s április 24-én végrehajtották.