2023.11.06. 20:00
„Olyan életet élek, amiről állami gondozottként mindig is álmodtam” – a debreceni születésű rendőr ma már sorstársain segít
Rendkívül nehéz gyermekkort tudhat maga mögött D. Tóth Norbert, aki évek óta szervez akciókat, hogy másokon segítsen.
D. Tóth Norbert évek óta segít másokon
Forrás: D. Tóth Norbert-archív
D. Tóth Norbert rendőr főhadnagy élete elején nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, és hiába hányatott gyerekkor jutott neki, napjainkban rengeteg segélyakciót szervez bajba jutott családoknak. Mondhatjuk rá, hogy valóban egy hétköznapi hős, bár a debreceni születésű férfi nem így írná le magát; ahogy a Haonnak fogalmazott, egy porszem lenne a gépezetben, ha nem volnának azok a jószándékú emberek, akik támogatják őt segélyakciói során.
Fűtetlen, komfort nélküli ház
Negyedik fiúként érkeztem a családba, utánam még két húgom született. Kilenc hónapos voltam, amikor édesanyám úgy döntött, tovább rám nem tart igényt, állami gondozásba kerültem. Két-három hetente hazavittek egy-egy napra, de erre az időszakra egyáltalán nem emlékszem. Négyéves korom körül a nagymamám unszolására hazakerültem, de egyáltalán nem mondhatom el, hogy egy új, kellemesebb időszak következett. Debrecen külvárosi részén laktunk egy fűtetlen, komfort nélküli, nagyon rossz állapotú, 35 négyzetméteres házban.
Apámat csak felnőttként ismerhettem meg, gyerekként nem volt jelen. Anyám alkoholista volt, minden pénzét italra költötte, nem túlzás azt mondanom, hogy harminc napból huszonötöt éheztünk – emlékezett vissza a haon érdeklődésére D. Tóth Norbert.
Hozzátette, egy igazán kíméletlen, lélekfacsaró gyermekkort kellett megélnie, azonban kicsiként úgy érzi az ember, osztályrészül ennyi jut neki. – Ha beleszületünk egy élethelyzetbe, akkor azt látjuk természetesnek, ugyanis nem éltünk másban. Nyilvánvalóan az évek elteltével ez változik, láttam, hogy az osztálytársaknak tiszta ruhájuk, cipőjük van, hoznak magukkal uzsonnát, tehát érzékeltem, hogy mások nem úgy élnek, mint mi, de ahogyan a testvéreim is, elfogadtam a sorsomat. Nem tudtuk rávenni édesanyánkat, hogy változtasson, szenvedélybeteg volt. Nem tudtam haragudni rá. Nem volt ereje és elég kitartása ahhoz, hogy változtasson – idézte fel.
Apámról tudtuk, új családot alapított, a gyerekei voltaképpen minden olyat megkaptak, amit mi nem: egy igazi, óvó menedéket, amit egy édesanya és egy édesapa tud nyújtani az utódoknak
– tette hozzá.
Hamar belecsöppent a munka világába
D. Tóth Norbertnek már kamaszkorában meg kellett tapasztalnia, hogy milyen is a munka világa. Tizenkét éves korától takarított és fizikai munkát végzett. Mint elmondta, jelentkezett a 108-as számú Povolny Ferenc Szakképző Iskolába, ahova a jegyei alapján felvették, elvégezte a festő, mázoló, tapétázó szakot. Édesanyja és nagymamája 1999-ben elhunytak, így a szó szoros értelmében egyedül maradt a testvéreivel.
Befejezte a szakmunkásképzőt, leérettségizett és jelentkezett a miskolci rendészeti szakközépiskolába, mellette elkezdte az egyetemet szociálpedagógia szakon Debrecenben. Folyamatosan voltak, akik mellette álltak, és segítették az előrejutásban. Később Budapestre került, ott dolgozott bűnügyi területen vizsgálóként, majd kiképzőként. Mostanára elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és hamarosan meglesz a harmadik diplomája, ugyanis jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen harmadéves joghallgató.
Forrás: D. Tóth Norbert-archív
Gyerekként sokat álmodozott
A kisgyermekek hajlamosak arra, hogy álmodozzanak, én is az egykor elképzelt világomat próbálom elérni, megvalósítani. Mindig is fontos volt számomra a tanulás, mert tudtam, egy eszköz lesz ahhoz, hogy az álmaimat megvalósítsam. Nem volt egyszerű, és most sem az, de nagyon sokan vannak körülöttem – párom, gyermekeim, munkatársak, barátok –, akik segítenek ebben. Azt szoktam mondani, amennyit a sors elvett tőlem, ugyanannyi jót is kapok
– emelte ki, amikor arról érdeklődtünk, hogyan volt mindehhez kitartása.
Továbbá kíváncsiak voltunk arra, miért pont a rendőri hivatást választotta. – Szerettem volna egy családot, talán tudat alatt történt, de szükségem volt egy olyan háttérre, csapatra, ami másabb, mint egy polgári szakma. A rendőrség egy zártabb jellegű intézmény, egy olyan erős köteléknek akartam lenni a láncszeme, ami „beilleszt” egy családba, továbbá persze fontos volt számomra, hogy segítsek másokon – válaszolta a rendőr főhadnagy.
Elárulta, „lelke bölcsőjeként” tekint Debrecenre, évente többször megfordul szülővárosában, ahol rokonai, barátai, volt kollégái élnek, és valamennyi volt nevelőjével a mai napig tartja a kapcsolatot.
Debrecen örökre az első számú város marad nekem, hiába Gödöllőn élek a családommal: ha a cívisvárosba érkezem, lassabban folyik a vérem, megnyugszik a lelkem
– hangsúlyozta.
Kötelességünk segíteni másokon
Mint megosztotta, évek óta segít másokon, mert tudja, a rászorulóknak szükségük van azokra az emberekre, akik megfogják a kezüket, és támogatják őket életük nehezebb periódusaiban. – Évekkel ezelőtt Óbudán láttam átkelni egy gyalogátkelőhelyen egy vak édesanyját a gyermekével, kipattantam az autóból és segítettem nekik. Ez egy nagyon emlékezetes pillanat maradt mostanáig is az életemben. Szóba elegyedtünk és kiderült, nagyon rossz anyagi körülmények közt élnek, és a kollégáimnak, ismerőseimnek köszönhetően gyűjtést szerveztünk számukra, a mai napig tartom velük a kapcsolatot – idézte fel D. Tóth Norbert.
Édeklődésünkre kifejtette, párhuzamot vont saját édesanyja, és a vak asszony között. – Ott volt egy édesanya, aki szó szerint az orráig nem lát, minden szempontból akadályozva van az élete, és mégis segíti a gyermekét: ez olyan hatással volt rám, amit megfogalmazni nem lehet, ilyen is létezik! – húzta alá.
Megjegyezte, a sok segélyakció alatt ő maga is rengeteget kap, hiszen látja, milyen sok ember van a Földön, akik szeretnék jobbá tenni a világot. – Az a fajta szeretet, amit a segítségnyújtás alatt tapasztalok, mindennél többet ér: nekem ez az akkumulátorom – emelte ki.
Autista fiatalnak gyűjtött
Idén tudomására jutott, egykori állami gondozottak és gyermekeik nem tudnak eljutni a Balatonra, mert sajnos nincs rá elegendő pénzük. Olyannyira megérintette ez őt, hogy írt egy Facebook-posztot, visszament az időben, és „papírra vetette”, milyen álmokat dédelgetett gyermekként, mit jelentett volna akkor számára egy balatoni nyaralás.
Ennek hatására rövid időn belül 7 millió forint gyűlt össze, így a rászorulók eljutottak a magyar tengerhez. – Ez sem kizárólag az én érdemem, hanem azoké, akik anyagilag hozzájárultak ahhoz, hogy mások álmait valóra váltsák – hangsúlyozta.
Megosztotta, legutóbb egy autista fiatalnak gyűjtött, akinek a szülei hitelt vettek fel azért, hogy fiuknak vegyenek egy lakókocsit, aki szeretett volna a családjától egy kicsit elvonulni. Kitért arra, írt egy bejegyzést a közösségi oldalára, miszerint festést vállal, és annak az összegét a családnak adja, hogy időben tudjanak fűtőberendezést vásárolni az autista fiatalnak. – Hamar jelentkeztek is, még a munkámat el sem végeztem, de a fűtőtestet már át is adtuk a családnak: a minap a fiatal már melegben aludhatott – mondta.
Üzenet az állami gondozottaknak
Ne legyetek kishitűek, merjetek álmodni, én is sok mindenről azt hittem, elérhetetlen, most mégis egy csodálatos családom van és azt csinálom, amit szeretek. Ha hisztek magatokban, akkor képesek vagytok bármire. Én is félretettem a félelmem, és bízva magamban, apró léptekkel haladtam előre, nem azonnal kaptam meg mindazt, ami most az enyém. Ragaszkodjatok az álmaitokhoz!
– üzeni az egykori állami gondozott sorstársainak. Mint kiemelte, neki is voltak rossz élményei a felnőttekkel, az emberekkel kapcsolatban, de később megtapasztalta, hogy nagyon sok jó ember létezik, és senki sincs egyedül a világban. – Az állami gondozásból kikerülő fiatalok legtöbbször talajvesztettek lesznek. Azért sodorja el az élet őket egy kevésbé élhető partszakaszra, mert azt gondolják, nincs számukra kiút, jövő: senki sincs, aki megfogná a kezüket – osztotta meg a Haonnal gondolatait D. Tóth Norbert. Nyomatékosította, nincs olyan, hogy teljesen egyedül vagyunk, keressük meg azt az embert, aki segít és mellénk áll!
