Zöld Debrecen

2024.02.06. 18:02

Több ezer fát ültetnek a BMW debreceni gyára köré - fotókkal

Újabb véderdősítési programot indított el Debrecen önkormányzata, több tíz ezer fát és cserjét ültetnek a következő években.

Bekecs Sándor

Az első ütemben 788 fát ültetnek és 5 ezer cserjét telepítenek a tavasz folyamán

Forrás: Kiss Annamarie

Elkezdődött a debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezet (ÉNYGÖ) véderdősítési programja február 6-án. A következő két évben 3 ezer fát és 50 ezer cserjét ültetnek el a BMW-beruházást is megában foglaló terület környezetében, valamint Józsán, Kismacson és Nagymacson. Az első ütemben 788 fát és 5 ezer cserjét telepítenek.

– Az elmúlt időszakban jelentős gazdasági folyamat indult el, Debrecen ma Magyarország legsikeresebb városa, többek között a BMW beruházásnak köszönhetően, amely így a város számára is egy sikertörténet – mutatott körbe Papp László polgármester a véderdősítési program sajtótájékoztatóján az épülő BMW-gyár melletti területen. Kiemelte, az ÉNYGÖ tervezése során fontos szempontként merült fel, hogy az iparfejlesztés fenntartható, környezetvédő módon történjen. – Ezért indítottunk el fásítási programot, amellyel egy zöld folyosót hozunk létre az ipari park környezetében. Az intézkedés eredményeként 3 ezer fát és több mint 50 ezer cserjét telepítünk ebben a zónában. Itt, valamint Józsán, Kismacson és Nagymacson hársfákat, szilfákat, kőriseket és tölgyeket ültetünk – sorolta a városvezető. Hozzátette, az első ütemben 788 fát ültetnek és 5 ezer cserjét telepítenek a tavasz folyamán.

debrecen, bmw, erdő, faültetés
Papp László polgármester 
Forrás: Kiss Annamarie

Debrecen minden részével foglalkozik a Zöld Kódex

Balázs Ákos, Debrecen városüzemeltetésért és zöldügyekért felelős alpolgármestere felidézte, körülbelül két hete készült el a város környezetvédelmi programja, Debrecen Zöld Kódexe, amely ma a legjelentősebb városzöldítési program az országban. A kódex megalkotásában a Debreceni Egyetem professzorai és a város szakemberei vettek részt.

debrecen, bmw, erdő, faültetés
Balázs Ákos, Debrecen városüzemeltetésért és zöldügyekért felelős alpolgármestere
Forrás: Kiss Annamarie

– A kódex 50 intézkedést foglal magában, amelyek révén a város minden pontján tervezünk zöldíteni. A tavasszal elültetjük a 10 ezredik fát, s újabb 10 ezer fa elültetését célzó programot indítunk, amelynek részeként gyümölcsfákat is ültetünk, belvárosi gyümölcsöskerteket hozunk létre – emelte ki az alpolgármester. A Zöld Kódex fásítási programjai között sorolta még az örök fasorok cseréjét, instant erdők kialakítását, városi faiskola létrehozását, valamint a Debreceni Gazdasági Övezet véderdősítését is.  

A környezetvédelmi program megvalósítása során több mint 28 ezer fát ültetünk el. Ezzel 5 ezer tonna szén-dioxidot és 1200 tonna port kötünk meg évente; 90 hektárnyi árnyékos terület jön létre, s a városi környezetben 6-8 fokkal is csökkenhet a hőérzet

– hangsúlyozta.

A BMW számára is fontos a fenntarthatóság és a környezetvédelem

Katona Erzsébet önkormányzati képviselő örömét fejezte ki, hogy a faültetési programokban nem csak a város munkatársai, de körzetének lakosai is aktívan részt vesznek. 

debrecen, bmw, erdő, faültetés
Katona Erzsébet önkormányzati képviselő
Forrás: Kiss Annamarie

– Legutóbb Kismacson ültettünk egy kisebb erdőt, de amint az időjárás engedi folytatjuk a munkát. Tervezünk egy lakossági felmérést a nemrég létesült Vezér utcai víztározó környezetének kialakításáról, továbbá elindul a több mint 20 éves fasor cseréje is a Liget Lakóparknál – osztotta meg.

debrecen, bmw, erdő, faültetés
Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen igazgatója
Forrás: Kiss Annamarie

– Ha körbetekintenek, láthatják, hogy a parkolók környékén eddig több mint 350 fát ültettünk, de hosszú távú tervünk van további fák ültetésére a gyár területén – mutatott körbe Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen igazgatója. Hozzátette, a működésük során csak elektromos áramot használnak, s csak elektromos autókat építenek, ezt támogatva pedig egy 44 hektáros területen napelemparkot létesítenek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában