Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor Debrecenben – szakértő tárja fel a régi városi szokásokat

Horog Máté, a City-Legends.com alapítója számos várostörténeti sétán tárta már fel Debrecen történelmi múltját. A Hír FM debreceni magazinműsorában a locsolkodás és a húsvéti tojás jelentősége került középpontba, illetve felmerült, miként változtak a hagyományok az elmúlt évek során. 

Bevallása szerint Horog Máté még mindig jár locsolni, de a pandémia óta úgy érzi, hogy Debrecenben csökkent ennek a szokásnak a népszerűsége. Ugyanakkor elmondta, hogy vannak a hagyományoknak is hullámvölgyei, és ha nem is mennek ki a köztudatból, legfeljebb átalakulnak.

Milyen volt a húsvét régen Debrecenben?

Hozzátette: a Déri Múzeummal való közös „cívis séta” (a „cívis” és a „debreceniség” jelentésére keresték a választ) világított rá a 20. század elején élő cívisek három fő ünnepére: a karácsonyra, pünkösdre és a húsvétra. 

Nem csak a pénzen és az ajándékon volt régen a hangsúly. A fiatal fiúk rokonokat látogattak, és megnézték, hogy hol van eladó lány. Az idősek bár már nem mondtak verset locsolás előtt, ismerkedtek, beszélgettek és kvaterkáztak (kedélyesen borozgattak). A tojás nem volt hagyományos ajándékforma, a fiúk kabátjának gomblyukába egy szál muskátlit akasztottak az egyedülálló lányok.

Miért kell húsvétkor verset mondani?

A művész feltételezése szerint a versmondás városi szokásból ered, s azért terjedt el, hogy körítésül szolgáljon a locsolás mellé. A ’20-as évektől kezdve Debrecenre jellemző versekkel is lehet találkozni, ezek között vannak áhítatos, fennkölt, huncut és pajzán változatok is. 

– Én, kis görög, höngörödök, Ha betérek, tojást kérek! Ha nem adtok tojást, lef*som a padlást! – idézte fel a mókásan hangzó verset a kutató. 

A keresztények számára a húsvét megemlékezést jelent Jézus Krisztus feltámadásáról, a társadalom pedig mindig is figyelemmel követte a természet tavaszi „újraéledését”. 

Horog Máté rávilágított, hogy Debrecenben és a Hajdúságban nem volt máskor lehetősége a fiúknak hívatlanul beállítani a lányokhoz, kivéve, amikor locsoltak. Persze akkor se maradhattak túl sokáig, mert azt mondták, hogy az illető „odakozmált”. Borral, pogácsával és kaláccsal kínálták őket, és csak háromszor illett venni. Ha valaki borozgatni akart, az sértő magatartást tanúsított.

A húsvét szimbólumai

– hangsúlyozta Horog Máté. Nem volt mindig kérésre vagy randevúzásra lehetőség a szegényebb társadalmi rétegnek: ha például a húsvéti bálon megismerték egymást a fiatalok, akkor néhány héten belül jött az esküvő. 

A barka egy virágvasárnapi szimbólum, mely Jézus Jeruzsálembe vonulásához köthető, az ő lábai elé helyezett pálmalevelek magyar megfelelője. Voltak olyan térségek, ahol megették a barkaszemeket abban a hitben, hogy azok elűzik a torokfájást. A debreceni katolikusok elégették a szentelt barkát, és a következő év hamvazószerdáján lehetett újra felhasználni. Mások nem merték bevinni a házba, hanem „villámhárítónak” használták. Horog Máté két értelemben is rávilágított a tojás jelentéseire: egyrészt a termékenység, másrészt pedig a feltámadás szimbóluma. Utóbbi a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy ráhelyezték a sírokra a tojásokat abban a hitben, hogy a holtak feltámadnak.