Kemény erőpróba: napi másfél-két óra alvás ellenére is sikeresen helytállt Vadász Richárd honvédtiszt

Vadász Richárd hadnagy a tizedik magyar honvédtiszt, aki a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián végzett. A 231. kurzus tisztavató ünnepségéről Magyarország Londoni Nagykövetsége is beszámolt, hiszen nagyon ritka, hogy magyar tisztet avatnak a neves intézményben, ahol jelenleg is regnáló államférfiak, magas rangú vezetők végezték el ugyanazt a képzést, amit Vadász Richárd is. A győrsági születésű fiatalembert élete fontos döntéseiről is megkérdezte a Kisalföld, kíváncsiak voltak arra az elhivatottságra, ami egy fiatalembert hadnaggyá formál a 21. században.

– Hány lépcsőfok vezet a Sandhurst Királyi Katonai Akadémiáig?

– Sok, de szükséges hozzá a szerencse is. 2020-ban avattak hadnaggyá, Debrecenbe kerültem, mint lövész szakaszparancsnok. Ott eltöltöttem három évet, megpróbáltam minél több tapasztalatot gyűjteni. Magyarország ekkor kapott ismét meghívást Sandhurst-ből, hogy küldhet oda hadnagyot képzésre. Ilyenkor felmerül több név is, végül engem választottak. Ha jól tudom, a legelső magyar tisztjelölt a '90-es évek elején jutott ki, tehát majdnem harminc év telt el, mire tízen kijutottunk, szóval amikor a britek úgy ítélik meg, hogy küldenek Magyarország számára meghívót, akkor kell jó helyen lenni. Nekem szerencsém volt.

– Mennyiben volt más az ottani oktatás, mint a hazai tisztképzés?

– Az ottani képzés 44 hétig tart, tehát egy évbe bele van sűrítve minden olyan szakmai tudás, ami egy tisztet tisztté tesz, míg Magyarországon ez négy év egyetemi képzés. Attól, hogy valaki odakerül, még nem jelenti azt, hogy el is fogja végezni, hiszen ez az egy év nagyon sok kihívást rejt magában. Folyamatos terhelés alatt vannak a tisztjelöltek. Amikor megtudtam, hogy felvettek, erőteljesen elkezdtem felkészülni mind fizikálisan, mind mentálisan. Mindent, amit eddig tanultam, elkezdtem átismételni, mindent, amit a lövész szakmáról tudtam, azt elkezdtem feleleveníteni. Függetlenül attól, hogy nekem már volt némi tapasztalatom, mint tiszt, rengeteg újdonság várt rám, sokat kellett tanulnom.

– Milyen a külföldiek aránya?

– Egy évben háromszor indul tisztképző tanfolyam, ahova 25-30 fő külföldről érkezik. Mi 25-en végeztünk 19 különböző országból, tehát évente nagyjából 70-75 fő az, aki elvégzi a királyi akadémiát, mint külföldi kadét. Nagyjából 5000-re tehető azoknak a száma, akik az elmúlt évtizedek során itt végeztek külföldi kadétként, ebből hét jelenleg is aktív államfő.

– Milyenek a hétköznapok? Hogyan telt Ön számára ez az egy év?

– Vannak olyan napok, amikor bent vagyunk az akadémián, többnyire elméleti foglalkozásokon, illetve van, amikor kint vagyunk gyakorlaton. Az akadémiai napok nagyon hosszúak és sűrűek. Hétfőtől szombatig 6 órás ébresztővel kezdődnek a napok, az utolsó tanóra este tízig tart, viszont amikor gyakorlaton vagyunk, akkor vasárnap sincs pihenő. Sőt, alvásra is minimális idő jut, napi másfél-két óra, ezzel szeretnék szimulálni, hogy egy adott éles helyzetben folyamatos nyomás alatt kell teljesíteni alvásmegvonással, tekintet nélkül az időjárásra, komfortra.

– Utólag gondolom, már tisztábban látja maga mögött az utat, amit megtett az akadémiáig. Előre eldöntött, határozott lépések voltak ezek?

– A győrsági, majd a töltéstavai általános iskola után a győri Jedlikben tanultam informatika szakon. Itt a matematika, fizika, informatika, programozás kerül előtérbe, és megmondom őszintén, nem voltam egyikben sem túl tehetséges. Az érettségi szerencsére kellően jól sikerült ahhoz, hogy tudjak jelentkezni egyetemre. A középiskola utolsó évében a diákoknak van lehetőségük mindenféle nyílt napokra elmenni, így kerültem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyílt napjára. Akkor láttam először magyar katonát, a honvédséggel kapcsolatban abszolút semmilyen tapasztalatom nem volt. Megtetszett, de kezdetben még csak a kalandot kerestem. Céltudatosság van bennem, de a célok is folyamatosan változnak az emberben, úgy, ahogy új tapasztalatokat nyer, új embereket ismer meg, és ezek a tapasztalatok később új lehetőségeket fognak nyitni, a lehetőségek pedig új célokat is. Nagyon fontos az is, hogy jó csapatjátékos legyen az ember, mivel egy szakaszparancsnok mindig egy szakasznak a tagja, attól függetlenül, hogy ő a parancsnoka. A szakasz teljesítménye mindig a szakaszparancsok minőségének a mércéje.

– Milyen távlati tervei vannak?

– Szeretnék maradni a lövészpályán, hiszen a most szerzett tudást, tapasztalatot leginkább ott tudom kamatoztatni. Elsősorban szakmai gyakorlatokon vettem részt, emellett nyitott vagyok természetesen új kihívásokra is, de egyébként a 39-es gépesített lövész zászlóaljnál minden lehetőség adott, hogy a most hazahozott tapasztalatot és tudást a legjobb helyen tudjam kamatoztatni a későbbiekben is. Debrecenben az elöljáróim támogatják, hogy ami tudást a fiatal tisztek hazahoznak, akár külszolgálatról, akár külföldi tanfolyamról, de a Magyar Honvédségnek is vannak nívós tanfolyamai, azt tudják kamatoztatni. Hamarosan visszatérek Nagy-Britanniába, Walesbe, ahol folytatni fogom, amit Sandhurst-ben abbahagytam, felkészülünk a lövész szakaszparancsnoki beosztásra.