Eperszezon

2024.04.28. 07:00

A magyar eper ára 2024-ben: hogyan lehet háromszoros árkülönbség eper és eper között?

Elstartolt az eperszezon, egyre több helyen árulnak a külföldi gyümölcs mellett hazai termést. De vajon mennyi a magyar eper ára 2024-ben?

Nagy Emese

A magyar eper ára most körülbelül 2000-2500 forint (Kati néni és Gábor, a nagypiac eladója)

Forrás: Molnár Péter

Néhány hete erősen indult az eperszezon, a vásárlók jóformán csak pislogtak, amikor meglátták, mennyi a magyar eper ára: a legtöbb eladó 5-6000 forintért árulta kilogrammját. Ahogyan korábban írtunk az idei fagylaltárakról és a sonkaárakról, úgy most a magyar eperáraknak jártunk utána. Kocsis Márton, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szakmai referense kérdésünkre úgy fogalmazott, a magyar eper jellemzően három fázisban jelenik meg a piacon, április elején-közepén a fűtött fóliás termés kerül a piacokra, boltokba, ezt követően április második felében érik a fűtetlen fóliás gyümölcs, május elejétől pedig érkezik a nagyobb mennyiségben termelt szabadföldi eper. – A hazai termés így áprilistól júniusig kitart. Az idei évben a március és az április eleje kifejezetten meleg időjárással jelentkezett, így az állományok fejlődése felgyorsult. Az április közepi hűvösebb idő viszont lassítja a növények fejlődését, egyes helyeken fagy is okozott károkat. Április elején az üvegházi, kicsit később pedig a fűtött fóliás gyümölcs került a piacokra – tájékoztatta a Haont.

A magyar eper ára most körülbelül 2000-2500 forintba kerül

Debrecen Haon 2024 eperarak
A magyar eper ára most körülbelül 2000-2500 forint
Forrás:  Molnár Péter

Idén ezért várnak jó termést a termelők

Arra is rákérdeztünk, április elején miért találkoztunk a boltokban horribilis eperárakkal, és azt a választ kaptunk: azért volt ilyen drága a gyümölcs, mert még a fűtött termesztésből származott. – Ezt a termesztési technológiát nem szabad összehasonítani a spanyol és görög eperrel, ami a szabad ég alól, esetleg fűtetlen (hideg)fólia alól érkezik, értelemszerűen a fűtés és az anyaghasználat miatt a szezon eleji (extra korai és korai) magyar áru sokkal drágább lesz. Ezt egyébként kevésbé a piaci/bolti vásárlók szokták megvenni, leginkább szállodák, vendéglők és catering cégek (HORECA szektor) szerepelnek a célközönségben. Tehát lekvárt ne ilyenkor főzzünk, erre lesz alkalmasabb időszak május vége felé – hangsúlyozta Kocsis Márton. 

Hozzátette, a termelők a tavalyi közepes termést követően 2024-ben jó termést várnak, de ezek csak idény eleji várakozások, ami azt jelenti, hogy eddig komoly fagykár nem volt, és az állományok jól fejlődtek. Általában 5000-6000 tonna közötti mennyiségben terem szamóca Magyarországon, valószínűleg ez idén is nagyjából ebben a tartományban lesz.

Mennyi a magyar eper ára 2024-ben?

A szakember rámutatott, a fűtetlen fóliás eper most, április végén kerül piacra, ez már egy nagyságrenddel olcsóbb, mint a fűtött termesztésből származó áru, körülbelül 2000-2500 forintot kérnek kilójáért. – Ennél is olcsóbb lesz – már csak a termesztéstechnológia alacsonyabb költségei miatt is – a szabadföldi magyar eper. Hogy ez mikor jelenik meg a piacon, az nagyban függ az időjárástól. Április végére a meteorológusok jelentős felmelegedést jósolnak, így nem elképzelhetetlen, hogy május közepén már nagy mennyiségben lesz a piacon szabadföldi szamóca. Ez tavaly 2000 forint körüli áron, azaz a fóliás gyümölcs akkori árszintjén jelent meg a pultokon, de amint nagyobb mennyiségek kerültek piacra, értelemszerűen csökkenni kezdett az ár. Az import és a hazai áru közötti árkülönbség május vége felé tűnt el 2023-ban, akkor ez a pont 1300-1400 forint/kilogramm közötti árnál következett be – hangsúlyozta Kocsis Márton. Majd aláhúzta: a termelők szempontjából kifejezetten előnyös, ha szépen lassan melegszik fel a tavasz, mert akkor a szabadföldi áru a korábbi érés miatt nem csúszik rá a fóliásra, illetve nem csúszik egybe a görög és spanyol importáru csúcsszezonjával. 

Az idei év jellemzője, hogy május 10. körül a spanyol eperszezonnak nagyjából vége lesz, a görögök egy kicsit tovább lesznek még a piacon, de aztán a magyar áru válik dominánssá – majd június vége felé északról lengyel áru szokott érkezni nagyobb mennyiségben

 – jegyezte meg Kocsis Márton.

A magyar eper ára most drágább, mint a görögé

Debrecen Haon 2024 eperárak
A magyar eper ára most drágább, mint a görögé 
Forrás:  Molnár Péter

Eperár: Debrecenben is megnéztük

A számok hallatán kedvet kaptunk, csaptunk egy kört a debreceni nagypiacon, és bár gondoltuk, lesznek eperárusok, de abban nem bíztunk, hogy szinte minden harmadik standon a közkedvelt gyümölcsöt fogják árulni. Szép számmal árusítottak görög szamócát, azonban úgy tapasztaltuk, magyar eperből sokkal több akadt – aminek rendkívül örültünk. A hazai (ahogyan azt gondoltuk) kilóját drágábban adják, mint a görögét, előbbit 2000-2500-ért, míg az utóbbit 1300-1500 forintért értékesítik. Nyilvánvalóan az eladók próbálnak kicsit ügyeskedni, a kisebb magyar eper ára néhány száz forinttal olcsóbb, míg a nagyobb szeműeknek tartják a fentebb említett árát.

A vásárlók egyik kedvence a magyar eper

Nem hiába, tényleg a magyar eper az egyik legkedveltebb gyümölcs, sokan várakoztak a standok előtt, hogy sorra kerüljenek, és végre megízleljék a hazai finomságot. Gábor, a debreceni nagypiac egyik árusa megosztotta velünk, 2-3 hete még jóval drágábban juthattak hozzá a vásárlók a magyar eperhez, 4-5000 forintért árulták kilogrammját. 

– Mi még most kezdtük el értékesíteni az ínycsiklandozó gyümölcsöt, és úgy látjuk, a vásárlóink már várták, elérkezzen a hazai eper szezonja, viszont még csak 30-40 dekát vesznek, kivárják, hogy olcsóbb legyen, ez még nem az az időszak, amikor a lekvárnak kell megvenni a hozzávalóit – tette hozzá mosollyal arcán. Kiemelte, még nem lehet tudni, mennyivel lesz olcsóbb a magyar eper, de biztosan lentebb megy az ára.

A vevőket is megkérdeztük az árakról, akik egyöntetűen úgy fogalmaztak, örülnek, hogy már lehet kapni magyar epret, mert szerintük a hazai sokkal finomabb, mint a görög. – Ahogy megláttam a standokon a gyümölcsöt, már vettem is az unokáimnak. A görögdinnye mellett ez a kedvenc gyümölcsünk, ezért úgy vagyok vele, amíg 2000 ezer forint körüli az ára, addig fél kilót veszek, majd akkor vásárolok nagyobb mennyiséget, ha valamennyivel lentebb megy a magyar eper ára – válaszolta Kati néni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában