Bokrétaavató

2024.05.28. 15:49

Új magasságot ért el a Sensirion Debrecenben –fotókkal

Szárnyalnak a szenzorok. A Sensirion Hungary Kft. épülő új gyártócsarnok és logisztikai központja elérte a legmagasabb pontját. A bokrétaavató ünnepséget május 28-án, kedden tartották a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban.

Kosztin Éva

Ábrahám László és Barcsa Lajos az új épület legmagasabb pontján

Forrás: Czinege Melinda

A Sensirion, a digitális mikroszenzorok és rendszerek vezető gyártója idén február 6-án jelentette be, hogy a Sensirion Hungary Kft. olyan léptékben fejlődött az elmúlt három év alatt, hogy a svájci központ úgy döntött, újabb 7 ezer négyzetméterrel bővíti a már meglévő, hasonló nagyságú debreceni gyártóüzemét. Az alapkőletételen elhangzott, a beruházás első üteme várhatóan 2024 végére, míg a második üteme 2025 márciusára készül el. – Egy igazi sikertörténet kellős közepén állunk itt ma – jelentette ki Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere beszédében a keddi bokrétaavató ünnepségen. Emlékeztetett, 2021 szeptemberében indult el a gyártás a Sensirion debreceni telephelyén. 

Sensirion, Sensirion Hungary Kft., Debrecen, bokrétaavató, Barcsa Lajos
Barcsa Lajos úgy látja, a Senirion illeszkedik a város gazdaságfejlesztési stratégiájába
Forrás: Czinege Melinda

 Azóta kiváló oktatási együttműködések jöttek létre a Debreceni Szakképző Centrummal (DSZC) és a Debreceni Egyetemmel (DE), a Hi! Tech Girls in Debrecen programban pedig önként vállalták azt a feladatot, hogy népszerűsítik a nők számára a természettudományos pályát. Felvettek száz fő munkavállalót, akik már bizonyították, hogy minőségi munkát végeznek, ezért is döntöttek úgy, hogy bővítik a gyáregységet újabb 7 ezer négyzetméterrel 4 milliárd forint értékű beruházásból, amelyhez még további 4,5 milliárd forint értékben érkeznek berendezések az anyacégtől

– foglalta össze a bokrétaavatóhoz vezető utat Barcsa Lajos. Hozzátette, a cég több ponton is tökéletesen illeszkedik Debrecen gazdaságfejlesztési stratégiájához. Kiemelte, a vállalat diverzifikált, egyszerre több iparágat is kiszolgál, elsősorban az egészségügyet és az autóipart, emellett a fenntarthatóságra törekszik, a létesítményt is úgy tervezték meg, hogy egyáltalán ne használjanak fosszilis energiaforrásokat.

Debrecenben beruházási boom van

– A bokrétaavató egy 800 éve elterjedt szokás a szakmában, a megrendelő és a kivitelező közös ünnepe – fogalmazta meg Szűcs Gyula, a Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója a fejlesztők és kivitelezők képviseletében.

Amikor az első ütem fejlesztésében megállapodtunk, megegyeztünk, hogy további ütemeket is kérhet a megrendelő. Alig 25 hónap eltelte után igényelték a második ütemet, ez azt jelenti, hogy megtalálták a számításaikat a városban

 – jegyezte meg. 

Herdon István, a befektető XANGA Investment & Development cégcsoport vezérigazgatója elmondta, egy ilyen ünnepi eseményen egyúttal mérleget is vonnak. Mint elmondta, a terveknek megfelelően haladnak, szeptemberben készülnek átadni az új létesítményt.

Debrecenben beruházási boom van, de ez a fejlesztés nem a volumenében kiemelkedő. A szenzor a jövő technológiája, ez az iparág sikerre van ítélve

 – fogalmazta meg.

Sensirion, Sensirion Hungary Kft., Debrecen, bokrétaavató,
Herdon István szerint a szenzortechnológia sikerre van ítélve
Forrás: Czinege Melinda

A Sensirion Hungary Kft. folyamatosan növekszik

Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a cégcsoport tavalyi pénzügyi eredményei elmaradtak a várakozásoktól, mégis úgy döntöttek, hogy beindítják a bővítést, mert a Sensirion a jövőre készül, hosszú távra tervez. Hozzátette, annak ellenére, hogy a cégcsoport nem ért el kiugró számokat, a Sensirion Hungary Kft. jelentős növekedésről számolhat be: árbevételük 2022-ben 1,5 milliárd forint volt, 2023-ban pedig elérték a 6 milliárd forintot. 

Egyre több terméket viszünk piacra, egy új egészségügyi eszközből már több 6 millió darabot gyártottunk. Tavaly egy olyan szenzoron dolgoztunk, amely biztosítja, hogy a klímák ne robbanjanak be a gázszivárgástól, ebből idén több mint 150 ezret készítettünk. Ezeknek a termékeknek a helyigénye is nagyobb, ezért is van szükség bővítésre

– tájékoztatott az ügyvezető. 

Sensirion, Sensirion Hungary Kft., Debrecen, bokrétaavató,
Ábrahám László az új termékekről is beszélt
Forrás: Czinege Melinda

Arra is kitért, milyen feltételek elengedhetetlenek a hi-tech gyártás megvalósításához. –  Szükség van egy épületre, ráadásul egy hi-tech épületre, amit a HUNÉP Zrt.-vel közösen hozunk létre. Lényeges a beszállító háttér, amely az alkatrészeket szállítja: ezt főként az anyacég biztosítja, de részben itthoni beszállítókkal is dolgozunk. A megfelelő munkaerő megléte kritikus kérdés, ezért hálás vagyok, hogy a DE és a DSZC potenciális kollégákat képez. A jelenlegi dolgozók is fontosak, most is jelen van a teljes állomány a Sensirion bokrétaavató üennepségén. A napokban veszünk fel további 10 munkatársat a megnövekedett termelési igények miatt, hosszú távon pedig akár 300 fölé is növeljük majd a létszámot – vetítette előre.

A bokrétaavatást innovatív módon, ipari drónnal végezték. Mint Ábrahám Lászlótól megtudtuk, az egyik szenzoruk tizenkétszeres nagyítású, 3-D nyomtatóval készített változatát reptették fel az épület legmagasabb pontjára. A magyar és svájci nemzeti színű szalagokkal díszített drón sikeresen célba ért.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában