Közlekedés

2024.07.26. 07:00

Új, többsávos körforgalom épülhet Debrecen határában

A munkát bő egy év alatt végezhetik el. A körforgalom a 47-es főúton, egy Debrecenben még nem is jelzett közterületnél épülne meg.

BDR Média

Két tervezőcéget is kiválasztottak a 47-es főút Debrecen és Mikepércs közötti szakaszának fejlesztését célzó
közbeszerzésben; nemcsak az utat szélesítenék, hanem újabb körforgalom is létesülne.

Új körforgalom épülne a 47-es főúton
Új körforgalom épülne a 47-es főúton
Forrás: illusztráció / MW-archív

Lázár János többször beszélt az elmúlt években arról, hogy gyorsforgalmi úttal kötnék össze Debrecent és Békéscsabát. A nyilvánossághoz eljutó információk szerint még az sem biztos, hogy ez teljesen megegyezne a 47-es főút ma ismert nyomvonalával. Az építésügyi és közlekedési miniszter arra is ígéretet tett, hogy szélesítik a főút Mikepércs és Debrecen közötti – a megyeszékhely déli iparzónája mellett futó – szakaszát. Ez utóbbi elképzelés valószínűleg hamarabb megvalósul, mint a békési központtal való négysávos összeköttetés. Ami biztos: tavaly ősszel tényleg kiírták az engedélyes kiviteli tervek elkészítéséről szóló közbeszerzést, most pedig ott tartunk, hogy a két részre bontott munkának megvannak a nyertesei.

A 47-es főúti bevásárlóközpont mellett épülhet körforgalom

Az első ütemben a főút négysávosítását kell megtervezni 2,35 kilométer hosszan, lényegében a Gugyorinál (Mészáros Gergely utca) található körforgalom és a turbókörforgalom (a régi hosszúpályi elágazásnál) között. A feladatok közé tartozik egy szintbeni csomópont megtervezése a főút és a Hermann Kronseder utca kereszteződésénél. Erre vonatkozóan a zalaegerszegi Pannonway Építő Kft. nettó 199,6 millió forintos ajánlata nyert, ha szerződést köt velük a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium, a cégnek 620 munkanapja lesz a tervezésre.

A második ütem egy jelenleg Debrecenben még nem is jelzett közterülethez, az Ék utcához kapcsolódik.

Ennél a Mikepércsi úti MyBox bevásárlóközponttól mintegy 200 méterre délre található területnél épülne körforgalom a tervezési feladatokról szóló felhívás szerint.

Méghozzá olyan többsávos körforgalom, amely alkalmas egy távlati városi belső tehermentesítő út csomóponti befogadására is. Ezt a munkát Via Futura Kft. nettó 19,8 millió forintért nyerheti el, s szerződéskötés esetén 420 munkanapjuk lesz a vállalás teljesítésére.

A körforgalom egész pontosan itt épülne:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában