Debreceni repülőtér

2024.07.12. 16:48

A debreceni repülőtér vezetője a hiba okáról és az újranyitásról is beszélt

A futópálya meghibásodása miatt csütörtök estétől ideiglenesen lezárták a légikikötőt. Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője pénteken kora délután tartott sajtótájékoztatót a debreceni repülőtéren, ahol többek között a hiba okáról és a várható nyitásról is beszélt.

Kosztin Éva

Az első transzferbusz utasai a debreceni repülőtéren pénteken déltájban

Forrás: Kiss Annamarie

– Haladéktalanul megkezdtük a hiba elhárítását, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra fogadhassuk járatainkat és utasainkat. A kivitelező korábban már feltárt hibák javítását végezte a repülőtéren, hiszen tavaly októberben egy burkolatjavítási programot kezdtünk el Debrecen önkormányzatával közösen, így azonnal el is tudtuk kezdeni a munkálatokat – kezdte Király Tamás ügyvezető a sajtótájékoztatót. Elmondta, nem lehetett előre látni a a lezárást okozó hibát, amit a magas napi hőmérséklet okozott. – A debreceni repülőtér futópályájának a betontáblái között kialakított dilatációs hézagokat valószínűsíthetően 30 évvel ezelőtt a jelenleginél alacsonyabb átlaghőmérsékletre tervezték. Az elmúlt időszakban tartósan magas hőmérsékletet mérhettünk, ennek a folyamatos hőterhelésnek köszönhetően a beton térfogata jelentősen megnövekedett, és két betontábla a köztük keletkezett tágulási feszültség hatására megsérült – ismertette az ügyvezető. Kiemelte, az eset közel sem egyedülálló: 2022 júliusában London Luton repülőterén történt hasonló leállás, amikor a tervezési értéket meghaladó hőmérsékleti hatás miatt a futópálya megsérült.

debreceni repülőtér, bezárás, lezárás, ideiglenes bezárás, király tamás, sajtótájékoztató
Király Tamás ügyvezető tájékoztatott a részletekről
Forrás:  Kiss Annamarie

A debreceni repülőtér bezárása több ezer embert érint

– Az ideiglenes lezárásról minden menetrend szerinti és charter járatot működtető partner légitársaságot és utazási irodát tájékoztattuk, hogy minél hamarabb meghozhassák a járatok átütemezésével kapcsolatos döntéseiket, és erről az utazóközönséget mielőbb tudják tájékoztatni. Az utasoknak tehát közvetlenül az adott járatot indító légitársaság vagy az utazási iroda munkatársai tudnak információt adni, de természetesen a repülőtéren dolgozó kollégák is arra törekednek, hogy minden szükséges tudnivalóról tájékoztassanak, illetve a honlapunkon és a Facebook-oldalunkon folyamatosan közzé tesszük a legfrissebb híreket – fogalmazta meg Király Tamás. Az esetleges parkolási díj visszatérítésével kapcsolatban elmondta, hogy a DV Parking Kft.-nél érdeklődhetnek azok, akik a gépjárműveiket a debreceni repülőtér parkolójában szerették volna hagyni, és előre megváltották a parkolójegyüket.

debreceni repülőtér, bezárás, lezárás, ideiglenes bezárás, király tamás, sajtótájékoztató
A debreceni repülőtér vasárnapig biztosan nem tudja fogadni az utasokat
Forrás:  Kiss Annamarie

–  Július 14. vasárnap éjfélig rendeltük el a repülőtér bezárását, amit várhatóan kétnaponta felülvizsgálunk a javítási munkálatok állapotától függően. Vasárnap estig összesen 17 menetrend szerinti és charter járatot érint a zárás, nagyjából 2500 utassal. Ha július 16. kedd éjfélig meghosszabbítjuk a lezárást, akkor 26 induló és 27 érkező járat 3300 utasa lesz érintett  – ismertette a számokat az ügyvezető. Azt is kiemelte, hogy a futópálya lezárása miatt csak merevszárnyú repülőgépek nem tudnak a repülőtérre érkezni, helikopteres forgalmat továbbra is tudnak bonyolítani.

A várható nyitásáról azt mondta, a kivitelező hibafeltárásán látottak alapján úgy látják, nagy valószínűséggel szerdán újra tud indulni a debreceni repülőtér. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában