Napi kedvesség

2024.07.14. 20:11

Debreceni anyuka bizonyította, vannak még jó emberek

Haon.hu

Újabb szívmelengető történetet posztoltak a Debrecenben Hallottam Facebook-csoportban. A nagy hőség miatt nem meglepő, ha valaki rosszul lesz, ilyenkor pedig nagyon jól jön az önzetlen segítség. Szerencsére, a történetet megosztó nőt pont egy jólelkű hölggyel hozta össze a sors. 

Mint írta, köszönettel tartozik annak az anyukának, aki vizet vitt neki akkor, mikor a meleg miatt rosszul lett. Hozzátette, vannak még olyanok, akik emberségből jelesek.

Apróságnak tűnhet, ugyanakkor talán ezzel életet is menthetett az anyuka, hiszen ebben a hőségben veszélyes a kiszáradás, súlyos egészségügyi problémákhoz is vezethet.

Megviselhet a hőség

A napokban még folytatódik a kánikula, éppen ezért a debreceni önkormányzat korábban arra is figyelmeztette a lakosokat, hogy fontos, hogy senki ne induljon el folyadék nélkül otthonról! Hozzátették, ne csak a gyerekekről és az idősekről, hanem a házi kedvencekről is gondoskodjunk, ezért a kutyáknak, macskáknak is biztosítsunk megfelelő mennyiségű és hűsítő ivóvizet.

Az egyre növekvő hőmérséklet miatt az előző hetekben már a párakapuk is működésbe léptek több helyszínen: a főtéren és annak környékén – a Kossuth téren, a Dósa nádor téren, valamint a Csonkatemplomnál, ezen kívül pedig még a Tócóskertben, az Angyalföld téren. A város önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan a belváros több pontján tart ivóvízosztást a Debreceni Karitatív Testület tagszervezeteinek önkétesei közreműködésével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában