Koszorúzás

2024.08.20. 14:23

Az erős és elszánt Szent Istvánra emlékeztek Debrecenben – fotókkal

Megkoszorúzták az államalapító szobrát. Szent Istvánra emlékeztek Debrecenben a Dósa nádor téri emlékműnél augusztus 20-án, kedden.

Kosztin Éva

Szent István szobra előtt hajtottak fejet a megemlékezők

Forrás: Kiss Annamarie

Reggel ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét az államalapítás ünnepe Debrecenben, a Kossuth téren. A nemzeti lobogó felvonás katonai tiszteletadás mellett zajlott, a Debrecen Helyőrségi Zenekar kísérete mellett. Ezt követően a történelmi egyházak képviselői megáldották és szétosztották az újkenyeret, a Debreceni Népi Együttes közreműködésében. Délelőtt hagyományosan a virágkarnevállal telt, délben pedig már a Dósa nádor téren tartották az augusztus 20-i megemlékezést, amit Tóth Lilla népdalénekes, népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere, valamint Lackfi János József Attila-díjas költő előadása nyitotta meg, az államalapítóról Vincze Máté, a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár mondott beszédet.

Vincze Máté mondott ünnepi beszédet augusztus 20-án Debrecenben
Vincze Máté mondott ünnepi beszédet augusztus 20-án Debrecenben
Forrás: Kiss Annamarie

A szent király életműve történelmi léptékben mérve monumentális. Szent István volt a világon az első világi uralkodó, akit nem mártírhalála, hanem államszervező tevékenysége miatt avattak szentté. Ugyancsak ő az első, akit a nagy nyugati-keleti egyházszakadás óta a Katolikus Egyház és a Görögkeleti Egyház is szentként tisztel. Sőt, talán még a reformátusok is

– mutatott rá. Kifejtette, belpolitikája, diplomáciája erős, büszke, szuverén európai államot hozott létre, amely hosszú távra tervezte fennmaradását. – Nem túlzás azt mondani, hogy a tény, hogy mi itt most magyarul beszélünk és a magyar maradt a Kárpát-medence domináns országa, hogy túléltünk a tatár, a török, a német és a szovjet megszállást, Szent Istvánnak köszönhető – hangsúlyozta helyettes államtitkár.

Augusztus 20-án az erős kezű Szent Istvánra emlékezünk

Hozzátette, az uralkodó a megfontolt, éber alkalmazkodás elvét követte: a béke és gyarapodás érdekében minden olyan korabeli európai vívmányt, szokást és eszmét meghonosított, amely előmozdította a születő ország helyzetének megszilárdítását a kontinensen. 

Felismerte azonban, hogy mindez nem jelentheti kultúránk és hagyományaink megtagadását, mert tudta, csak erős identitású népnek lehet jövője. Egyesítette az országot a kereszténységben, de megtartotta annak szuverenitását is, a német egyháztól független érsekséget hozott létre Esztergomban, majd Kalocsán. Igyekezett távol maradni Közép-Európa főbb viszályaitól, de erős kézzel lépett fel az országra támadó külső erőkkel szemben. Megnyitotta a Szentföldre vezető zarándok- és kereskedelmi utat, ami a gazdasági haszon mellett az ország jó hírnevének növelésével járt

 – sorolta Vincze Máté az államalapító legjelentősebb intézkedéseit.

A Dósa nádor téren álló szobor már az életművét megvalósító Szent Istvánt ábrázolja
A Dósa nádor téren álló szobor már az életművét megvalósító Szent Istvánt ábrázolja
Forrás: Kiss Annamarie

Debrecen magabiztos és erős

A Dósa nádor téren álló szoborról elmondta, az alkotás már az életművét megvalósító Szent Istvánt ábrázolja. 

Kardját már nem harcra emeli, hanem védelmezően pihenteti a földön, gránit alapzata szimbolizálja a magyar állam Szent István-i stabil alapjait. István erős, határozott, elszánt, bátor, büszke és végtelenül emberi, Debrecen pedig szintén magabiztos és erős. Ikonikus, hogy amikor a magyar nép szuverenitását külső hatalmak fenyegették, ez a város mindig a forradalom bástyája volt, nem ritkán fővárosként funkcionálva

– emlékeztetett. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy Debrecen nem csak harcok és nehézségek idején mutatott példát. – Az elmúlt évtizedekben soha nem látott építkezést vezényelt le a városvezetés. Számtalan munkahely, innovatív befektetések, kulturális megújulás, kiváló egyetemi és oktatási fejlesztések, illetve kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszer jellemzi a várost – adott hangot a vélekedésének. 

Mint fogalmazott, Debrecen fejlődésének dinamikáját máig az adja, hogy az itt élők beemelték életükbe az államalapító legfontosabb tanítását: az értékőrzés és az értékbefogadás egyensúlyának eszméjét.

– Erős, merészen álmodó és dinamikusan fejlődő városra néz a szent király szobra. Szent István napján legyünk büszke magyarok és büszke debreceniek, akik Szent István-i tudatossággal és bátorsággal építik közösségeiket és adják át örökségüket a következő nemzedéknek – szólított fel Vincze Máté.

A megemlékezést Szent István emlékművének koszorúzásával zárták, közreműködött a Debrecen Helyőrségi Zenekar.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában