Gépégépégéppkocsi

2024.08.13. 14:54

Kanyarba, keresztbe, Egyetem sugárútra eresztve? – rossz helyen szomorkodik a harci sérült Lada

Minden jel arra mutat, hogy a kormányösszekötő nem bírta a nyomást. A sérült Lada esete a Debrecenben Hallottam Facebook-csoport kommentelőit is megosztotta.

Haon.hu

Első blikkre talán nem is tűnik szokatlannak a Debrecenben Hallottam Facebook-csoportban nemrég megjelent bejegyzés: egy parkoló Lada gazdájának címeztek levelet, akinek járműve napok óta rostokol az Egyetem sugárúton és akadályozza a forgalmat. Azonban, ahogy arra a kommentelők a posztoló figyelmét is felhívták: a történetben van egy szokatlan csavar, nem is akárhol!

A Lada talpasa után a közeli szomszéd sem bírta már a nyomást, távozásra szólította fel a hívatlan sofőrt
A Lada talpasa után a közeli szomszéd sem bírta már a nyomást, távozásra szólította fel a hívatlan sofőrt
Forrás: Facebook / Debrecenben Hallottam

Mondanunk sem kell, a kommentek között percek alatt heves diskurzus kezdődött. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, többen egymásnak estek, míg mások egyből a megoldáson kezdték el törni a fejüket. Egyesek a látványos meghibásodás okát is tudni vélték, sőt, még annál is tovább mentek!

Az alsó talpascsapszeg bukott ki, ez a Zsiguliknál jellemző hiba volt, tehát veszel egyet és kicseréled 

– javasolta az egyik kommentelő a panaszos lakónak.

A bejegyzésből az is kiderült, hogy az autó már napok óta itt áll, így az sem elképzhetletetlen, hogy erre a járgányra a gazdája már keresztet vetett. Ugyanakkor kétség sem férhet hozzá, alkatrészcsere, valamint némi buherálás, berhelés, kókányolás és javítgatás után újra erőre kap majd ez a 2107-es, hetvenhat lovas, elpusztíthatatlan gépállat.

Frissítés: a Ladát az esti órákra már arrébb is tették, erről szintén a Debrecenben Hallottamban posztoltak. Ránézésre jobb, mint újkorában!

lada debrecen
Újra négy lábon
Forrás: Facebook / Debrecenben Hallottam

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában