Tanévnyitó konferencia Debrecenben

2024.08.26. 14:33

Jövő héttől nincs iskolai mobilhasználat, sem trükközés az igazolással vagy a mentesítéssel

A pedagógusbérek további emeléséről, az ingyenes jogosítványszerzésről, az óvodai KRÉTA-rendszerről és az új tanév változásairól volt szó Debrecenben.

Hajnal László

Országos Szakmai Tanévnyitó Konferenciát tartottak hétfőn Debrecenben

Forrás: Czinege Melinda

Több száz pedagógus, iskolaigazgató és intézményvezető vett részt hétfőn az Országos Szakmai Tanévnyitó Konferencia Hajdú-Bihar vármegyei rendezvényén, melyet a Tóth Árpád Gimnázium aulájában rendeztek meg. Papp László köszöntőjében kifejtette, életet meghatározó hatása lehet egy jó pedagógusnak. A polgármester a Szabó Magda Abigél című művében szereplő tanár példája mentén elmondta, a cívis oktatás történelmében számos hasonló hőst ismerünk, akik nemcsak tudásukat adták át tanítványaiknak, hanem személyiségükkel példát is mutattak számukra emberségből, jóságból és tiszteletből. Hozzátette, kétsége sincs afelől, hogy a debreceni és a hajdú-bihari pedagógusok rendelkeznek azokkal a képességekkel, melyek a kiváló szakmai munkához elengedhetetlenek. Arra kérte a jelenlévő tanítókat, merjenek és akarjanak példává válni diákjaik előtt, hiszen szükségük van olyan iránytűre, amely segíti őket abban, hogy tanulmányaik végéhez érve ne csak intellektuálisan, hanem emociálisan is készen álljanak az élet kihívásaira.

Papp László, Debrecen polgármestere az Országos Szakmai Tanévnyitó Konferencián
Papp László, Debrecen polgármestere a tanévnyitó konferencián
Forrás: Czinege Melinda

A polgármester beszélt arról is, Debrecen az elmúlt fél évezredben óriási szerepet töltött be a magyar közoktatásban. Úgy véli, a pedagógusoknak köszönhetően napjainkban is presztízse van a debreceni oktatásnak.

Debrecen egy olyan korszakát éli, amikor a gazdaság rendkívüli erősödése, fejlődése felértékeli a tudást, a szakértelmet, ezáltal az oktatást. Ez pedig kitűnő szakmai és emberi kvalitásokkal rendelkező pedagógusokat igényel

 – mutatott rá. Papp László példaértékűnek tartja azt az összefogást, amely az önkormányzat és az oktatási intézmények között kialakult. Emlékeztetett rá, folyamatosak az intézményfejlesztések és felújítások, emellett többek közt ingyenessé tették a tömegközlekedést a Debrecenben tanuló, 6 és 14 év közötti diák számára.

Hosszabb tanév, ugyanannyi tanítási nappal

Az új tanév feladatairól, a jogszabályi változásokról és a fejlesztési irányokról tartott előadást Maruzsa Zoltán. A Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a tanévrendben megjelent változásokkal kapcsolatban elmondta, követik az előző évi rendet, mely szerint teljes hetekre szervezik a szüneteket. Megemlítette, a június 20-ai tanév vége ugyan későbbi a megszokottnál, a tanítási napok száma azonban változatlan, a hosszabbítás a terjedelmesebb tavaszi szünet folyománya. Hozzátette, a középiskolai intézmények esetében az írásbeli érettségik miatt az első hétben digitális munkarendet tartanak az alsóbb évfolyamokon.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára
Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára
Forrás: Czinege Melinda

Az államtitkár beszámolt arról is, a tankönyvek kiszállítása is rendben zajlott, mindössze néhány intézménybe szükséges még eljuttatni évkezdésig a könyveket. Emellett számos újdonsággal áll elő az Oktatási Hivatal a tankönyv- és digitális tartalomfejlesztés területén is, mely összesen 198 újítást foglal magába. Kiemelte az elérhető – főként osztályfőnöki órákra szánt – közösségi nevelési tartalmakat, így a közlekedésbiztonsági oktatóanyag, valamint az egészségfejlesztési tananyag is interaktív videók formájában lesz elérhető.

Jogosítványszerzési segítség a diákok számára

Újdonság lesz ebben a tanévben az ingyenes B kategóriás járművezetői képzés megvalósítása. A piacon olyan mértékben drágult meg a jogosítványszerzés, hogy 2020 óta folyamatos csökkenést mutatott, ezért beavatkozásra volt szükség

 – mutatott rá. Maruzsa Zoltán elmondta, a döntés alapján a KRESZ elméleti vizsgára vonatkozó elektronikus anyagokat a KRÉTA-rendszerbe integrálják, a végzős diákok számára pedig automatikusan elérhetővé válnak a tartalmak. A tanfolyamot a tanulók tanórán kívül, otthon, önállóan el tudják végezni. Az intézményeknek mindössze a vizsgák szervezésében adódik feladata, vagyis évfolyamonként egyórányi teremfelügyeletet takar az informatikateremben. Beszélt arról is, hogy az Országos Mentőszolgálat több középfokú intézményben szervez egy-egy egészségügyi demonstrációs alkalmat, azonban ez nem feltétele az elsősegélyvizsgának.

Az ezzel kapcsolatos kérdésfelvetések miatt az államtitkár leszögezte, gyakorlati képzést egyetlen iskolának sem kell szerveznie. Két út lesz a fiatalok előtt az elméleti vizsgák után: vagy autósiskolákban folytatják a gyakorlati oktatást, emellett – a korábbi MHSZ mintájára – a Honvédelmi Minisztérium (HM) is elindít egy jogosítványszerzési lehetőséget, ahol a honvédségi eszközökkel és sofőrökkel valósítja meg az állam a projektet. Az első évben a HM a szolnoki laktanyában indítja el a pilotot, később országosra bővítve a kapacitást. Előrevetítette, az ingyenes jogosítványszerzéssel kapcsolatos kormányrendeletet hamarosan kihirdetik.

Leszámolnak az orvosi igazolásokkal való csalásokkal

Jelentős informatikai változás lesz az orvosi igazolások tekintetében is, az egyszerűsítést célzó fejlesztést nyár folyamán már letesztelték. A gyakorlatban ez azt takarja, hogy amikor az orvos rögzíti az EESZT (Egészségablak) felületén a gyermek betegségének adatait, közvetlenül be tudja jelölni az iskolai hiányzást megindokló napokat, ez az igazolás pedig automatikusan átkerül a KRÉTA rendszerébe. Vagyis a szülőnek ezt követően nem kell kinyomtatnia és beküldenie az iskolákba, hiszen az orvoslátogatással egyidejűleg eljut az információ az iskolákba. Így nem lesz többé elveszett vagy később pótolandó igazolás, valamint a gyerekek sem tudnak trükközni a hamis orvosi papírokkal.

CM20240826_Országos Szakmai Tanévnyitó Konferencia_HAON (4)
Az iskolai mobilhasználatról, az orvosi igazolásokról és az ingyenes jogosítványszerzésről is volt szó
Forrás: Czinege Melinda

Főként a pedagógusokat érinti az új továbbképzési rendszer, amely mindössze a következő tanévben lép életbe, azonban már ősz folyamán megjelennek az erről szóló rendeletmódosítások. Az elavult módszert a közigazgatási képzési rendszerhez hasonlóan digitális formára cserélik. Ugyan marad a jelenléti továbbképzés is, az online oktatás nagyobb létszámban tervezhető, mivel nem lesz szükség utazásra, időpont-egyeztetésre. Az államtitkár elmondta, ennek a struktúrának idén ősztől elérhetővé válik egy próbaverziója is.

Digitalizáció terén is tovább szeretnénk haladni. Az elmúlt években jelentős változás történt, a szélessávú internethálózat kiépítése mellett okostantermeket fejlesztettünk, pedagógus notebookokat osztottunk ki, valamint az 5. és 9. évfolyamos diákoknak 2022 tavaszát követő két évben 453 ezer notebookot juttatunk el a tanulóknak

 – vázolta fel. Maruzsa Zoltán bejelentette, ezt a programot folytatva idén ősszel további 125 ezer hordozható számítógép kiosztása várható. Hozzátette, ha ez megvalósul, a köznevelésben részvevő minden 5. és 12. tanfolyamos diák rendelkezni fog ingyenes laptoppal, aki arra igényt nyújtott be.

Beszélt arról, is, hogy az elsőként kiosztott eszközök tulajdonosainak tanulói jogviszonya ennek a tanévnek a végén lejár. Mint mondta, az Európai Bizottsággal tárgyalásokat folytatnak, hogy a tanév végén az érintett diákok jelképes áron megvásárolhassák a notebookokat. Rámutatott, a kormánynak nem célja a négyéves eszközök visszagyűjtése.

Digitális eszközök az iskolában

Maruzsa Zoltán szóba hozta a mobileszközök iskolai korlátozását is. Megemlítette, egy felmérés szerint a magyar diákok a nemzetközi átlagnál is magasabban nyilatkozták azt, hogy órán nem kapcsolják ki a telefonjukat, illetve, hogy zavarja őket a többi gyermek mobilhasználata. Mint mondta, többek közt a visszajelzések motiválták a kormányt a korlátozó intézkedések meghozatalára. Hangsúlyozta, a digitalizációs célokat nem áldozzák fel, vagyis oktatási célra továbbra is alkalmazhatóak az okoseszközök, ha a pedagógus úgy rendelkezik. A főszabály azonban az, hogy iskolában nincs mobilozás.

Az államtitkár elárulta, nagy vita volt az előző hónapokban azzal kapcsolatban, mennyire részletesen dolgozzák ki a szabályokat. Elmondta, létezett egy szigorúbb tervezet, melyet alkalmazhatatlansága miatt elvetettek. Éppen ezért egy olyan szabályozás született, amely az intézmények felelősségi körébe helyezi, hogy helyben milyen módon helyezik biztonságba az eszközöket.

Változott a jogszabály a testnevelési mentesítések körül. Az államtitkár szerint ezt komolyabb ellenőrzés indokolta, mely során azt tapasztalták, hogy számos orvos, sportegyesület, konditerem vagy tánciskola korlátlanul adott igazolást arról, hogy délutánonként a diákok náluk töltik az időt, így nem voltak kötelesek részt venni a testnevelési órákon. Maruzsa Zoltán szerint ez a gyakorlat nem volt fenntartható, ezért szigorították a mentesítési feltételeket, hiszen a cél mindennapos testmozgásnak a népszerűsítése, nem pedig a csalásnak.

Maruzsa Zoltán: oktatási célra továbbra is alkalmazhatóak az okoseszközök, ha a pedagógus úgy rendelkezik
Maruzsa Zoltán: oktatási célra továbbra is alkalmazhatóak az okoseszközök, ha a pedagógus úgy rendelkezik
Forrás: Czinege Melinda

– Újabb változás, hogy szeptember elsejétől az óvodákra is kiterjed a KRÉTA-rendszer. A célunk az, hogy az óvoda-iskola átmenetnél, és a teljes köznevelésben egy tanulmányi rendszert használjunk, ennek minden lehetőségét biztosítva valamennyi intézmény, szülő és diák számára – mondta. Példaként említette, hogy a KRÉTA az óvodásgyermekkel rendelkező szülők számára kiválthatja a különböző Facebook-csoportokat.

Ismét növekednek a tanári fizetések

Maruzsa Zoltán a pedagógus-béremelésekkel kapcsolatban emlékeztetett rá, januártól a köznevelésben és szakképzésben 340 milliárd forintnyi többletforrást biztosítottak a fizetések emelésére. Az államtitkár szerint a tankerület átlagbérek ezzel jelentősen emelkedtek, azonban beszélt a jövő évi tervekről is.

A vállalásunk az, hogy január elsejétől az akkori diplomás átlagbér legalább 80 százalékát el kell érnie a pedagógus-átlagbérnek. A Pénzügyminisztérium prognózisa szerint 1 millió 25 ezer forintos diplomás átlagbér várható, ez azt jelenti, hogy 820 ezer forintos pedagógus-átlagbért kell megcéloznunk, ehhez nagyjából 21 százalékos emelés szükséges

 – vezette le, hozzáfűzve, november folyamán jelenhet meg az erről szóló kormányrendelet.

CM20240826_Országos Szakmai Tanévnyitó Konferencia_HAON (3)
A konferencia résztvevői a Tóth Árpád Gimnázium aulájában
Forrás: Czinege Melinda

Ezen a biztosított béremelésen felül az igazgatók hatásköre lesz a esetleges további emelések meghatározása. Ennek eszköze a – szintén ettől a tanévtől újdonságnak számító – teljesítményértékelés, melyre szintén el kell különítenie a kormánynak egy bizonyos bértömeget. Maruzsa Zoltán azonban kijelentette, a januári emelésekre a fedezet rendelkezésre áll és a források be vannak tervezve. Úgy véli, ha elérik a 825 ezer forint pedagógusbért, az 1990 óta nem látott léptékű fejlesztés lenne.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában