Helyi közélet

2024.08.27. 13:38

„Óriási segítség ez számunkra” – tanszercsomagot kaptak a debreceni rászoruló családok

Napokon belül megkezdődik az iskola, azonban vannak rászorulók, akik segítségre szorulnak. Ezért a napokban körülbelül 250 debreceni diák kap tanszercsomagot a Magyar Református Szeretetszolgálattól.

Nagy Emese

Tanszercsomagot vehettek át a debreceni diákok

Forrás: Kiss Annamarie

Tanszercsomagot vehettek át debreceni rászoruló diákok a Magyar Református Szeretetszolgálattól (MRSZ) kedden délelőtt az MRSZ debreceni irodájának udvarán. Az eseményen elhangzott, a nyári szünet első napján hirdette meg országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy Kárpát-medence-szerte hátrányos helyzetű gyermekek tanévkezdése válhasson örömtelibbé. A „Radírozzuk ki a különbségeket!” program célja, hogy az adományoknak köszönhetően ne jelentsen akadályt a tanulásban az eszközök hiánya, hiszen a mélyszegénységben felnövő gyermekek számára az oktatás, a továbbtanulás jelenthet esélyt a társadalmi leszakadásuk megfékezéséhez. A tanszerátadón kiemelték, a tárgyi adománygyűjtéshez református iskolák, gyülekezetek, vállalatok, munkatársi közösségek és egyéni felajánlók is csatlakoztak. A nyár utolsó napjáig országszerte tart adományosztásokat a szeretetszolgálat, hogy a tanév kezdete előtt minden rászoruló diákhoz eljuthasson a tanszercsomag vagy iskolatáska, valamint az anyaországon kívül Kárpátaljára, a Partiumba és Délvidékre is juttat az alapítvány adományokat.

250 debreceni diák kap tanszercsomagot
MRSZ haon Debrecen rászoruló
250 debreceni diák kap tanszercsomagot
Forrás:  Kiss Annamarie

Hány debreceni diák kap tanszercsomagot?

Dobis-Lucski Zsófia, az MRSZ kommunikációs vezetője elmondta, Hajdú-Bihar vármegyében több száz gyermek részesül tanszeradományban

A mai napon 100 diák kap tanszercsomagot, illetve iskolatáskát, azonban utóbbit csak azok, akik első osztályba mennek, illetve olyanok, akik most először kértek támogatást. A tanszercsomagok értéke körülbelül 7-8 ezer forint, az iskolatáskák ára pedig 10 ezer forint körül van

 – mutatott rá a kommunikációs vezető. Hozzátette, csütörtökön Debrecen vonzáskörzetéből száz nevelőszülőnél vagy lakásotthonban élő fiatal, valamint több mint ötven diák veheti át a tanszeradományt.

Sokat spórolnak a rászoruló családok

Kedden délelőtt a gyerekek már nagyon várták, hogy megkapják a tanszercsomagokat, a közös áhítatot követően egyesével vehették át a füzeteket, tollakat és iskolatáskákat. Az édesanyák arcán megkönnyebbülést, meghatódottságot, míg a gyerekekén örömöt lehetett látni. A szülők a Haon érdeklődésére elmondták, hatalmas segítség számukra, hogy az MRSZ támogatja őket. Míg nem dőlt el, megkapják-e a segítséget, addig azon törték a fejüket, mihez fognak kezdeni, ha valami oknál fogva elesnek a támogatástól. Kovács Csilla Hajnalka 6 gyermekével érkezett az MRSZ debreceni irodájának udvarára, hogy az iskolakezdés előtt néhány nappal ők is átvegyék a tanszereket. Az édesanya kiemelte, 5 iskolás gyermeke van, így nem is kérdés, mekkora segítség az a családnak, hogy ingyen hozzájutottak a tanszerekhez. 

Füzetek, ceruzák, tollak lapulnak a csomagokban, ami egyébként nagyon sok pénzbe került volna nekünk. Osztottunk, szoroztunk és arra jutottunk, ha ezt mind meg kellett volna vásárolnunk, akkor 25 ezer forintot kellett volna rááldoznunk a beiskolázásra fejenként. Ez a pénz így megmaradt, de ugyanúgy az iskolakezdésre fordítjuk, ruhát, cipőt, tornazsákot, tisztálkodási szereket veszünk a gyerekeknek

 – fogalmazott. Hozzátette, korábban is kaptak már az MRSZ-től támogatást, akkor élelmiszert, de most először éltek az iskolatámogatással. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában