Fejlesztés

2024.09.12. 14:28

Átadták a fogyatékkal élők új ellátóközpontját Hajdúsámsonban

A fogyatékkal élők nappali ellátását szolgáló épületben teljesen ingyenesek a szolgáltatások. Tanácsadás és esetkezelés is működik benne, de étkezést is biztosítanak.

Dandé Melinda

Ünnepélyes keretek között adták át a Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ fogyatékkal élők nappali ellátására szolgáló épületét Hajdúsámsonban szeptember 11-én. Az új szociális szolgáltatás biztosítja több település fogyatékkal élőinek felkarolását, mely hatalmas segítség számukra.

Fogyatékkal élők nappali ellátására szolgáló épületet adtak át Hajdúsámsonban
Fogyatékkal élők nappali ellátására szolgáló épületet adtak át Hajdúsámsonban
Forrás: Dandé Melinda

– Itt minden egyes négyzetméter a szeretet négyzetmétere. Hajdúsámson gazdasági, szociális, közösségi fejlődése az egyik legerősebb a választókerületemben – hangsúlyozta köszöntőjében Tasó László országgyűlési képviselő.

Önerőből jött létre saját központ a fogyatékkal élőknek

-  Régóta fontolgattuk már a fogyatékkal élők nappali ellátását városunkban. Kiváló szociális dolgozóink megerősítették bennünk, így önkormányzatunknak sikerült teljesen önerőből megvalósítania ezt a szolgáltatást – árulta el a Naplónak Antal Szabolcs polgármester.

Terdik János, a Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ intézményvezetője és Csőszné Szilágyi Erzsébet, a Hajdúsámsoni Család- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője a szakmaiságba avatták be a megjelenteket. A cél a fogyatékkal élő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése, napközbeni elfoglaltságuknak megszervezése fizikai és szellemi fejlődésük tekintetében egyaránt a szolgáltatási területen. Az épületben van tanácsadás, esetkezelés, biztosítanak étkezést és foglalkozásokat is szerveznek. A szolgáltatások minden esetben térítésmentesek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában