Libanap

2 órája

Lesz idén Márton-napi sokadalom Debrecen főterén? Bevalljuk, a válaszon meglepődtünk!

A libanapoknak nagy hagyománya van Debrecenben. Az idei Márton-napi sokadalomról kérdeztük a rendezvény főszervezőjét, Barabás Zoltánt.

Nagy Emese

A Márton-napi sokadalom egy népszerű esemény Debrecenben

Forrás: Napló-archív

A tizenhetedik Márton-napi sokadalom azt hozta, amit vártak a debreceniek tavaly november 10. és 12. között a Kossuth téren. Az ínycsiklandozó libaételekből mintegy ezer adag kelt el egy nap alatt, ami nem meglepő, hiszen mindenféle finomságból lehetett válogatni: volt libacomb, libatoros, libahúsos töltött káposzta, zúzapörkölt, hagymás libamáj, ludaskása és libakolbász is. Barabás Zoltán főszervező 2023-ban a rendezvény előtt néhány nappal úgy fogalmazott a Haonnak, a debreceni Márton-napi sokadalom igazán népszerű Hajdú-Bihar vármegyében. – A kulináris eseményre nemcsak a városból és környékről, hanem távolabbi településekről is érkeznek látogatók, ezért is kívánjuk évről évre változatosabbá, színesebbé tenni a gasztronómiai programot – fogalmazott 1 évvel ezelőtt Barabás Zoltán, így úgy véltük, idén nem is kérdés, hogy megtartják-e a tizennyolcadik libanapot. Azonban néhány napja kiderült, még minket is érhet meglepetés.

Minden évben sokakat vonz a Márton-napi sokadalom Debrecenben
Minden évben sokakat vonz a Márton-napi sokadalom Debrecenben
Forrás:  Napló-archív

Mikor lesz a Márton-napi sokadalom Debrecenben?

Mint ismert, a Barabás Étterem egy jó ideje nem fogad vendégeket, ugyanis átalakítják a vendéglátóhelyet, a jövőben pedig nem hazai, hanem kizárólag ázsiai ízekkel tér vissza. Barabás Zoltánt kérdeztük a Márton-napi sokadalom kapcsán, azonban nem közölt jó híreket. 

Idén nem lesz megtartva a libanapok Debrecenben, mivel most elég sok időt elvesz a Vár utcai étterem körüli teendő. De jól tudjuk, a Márton-napi sokadalomnak nagy hagyománya van városunkban, tehát szó sincs arról, hogy soha többet nem szeretnénk megrendezni a Kossuth téren. Jelenleg az a terv, hogy bár 2024-ben nem, de jövőre, 2025-ben meg fogjuk rendezni a libanapokat Debrecenben

 – fogalmazott Barabás Zoltán.

Az egyébként nem kérdés, hogy a hajdú-bihariak imádják a szabadtéri rendezvényeket, vásárokat, ezt legutóbb a Debreceni Sokadalom bizonyította. A kétnapos kirakodóvásár mintegy 10 ezer látogatót vonzott. De sebaj, lesz hova menni libát falatozni, ugyanis Márton-napi sokadalom idén is lesz Hajdúszoboszlón. A szoboszlói sokadalomnak már Facebook-eseménye is van, ahol eddig mintegy 2 ezren jelezték, hogy érdeklődnek a részt vesznek a rendezvényen. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában